Légszennyezettségi cuccos

Mint láthatjátok, hozzáadtam az oldalhoz jobb oldalra egy légszennyezettség mutatót. Sajna mivel nem értek a html-hez egyelőre nem úgy néz ki ahogy kellene, sőt, talán még frissülni sem fog. Szóval nagyon nagy király vagyok, ugye? :D Bár eddig sem volt egyszerű eljutni, másik oldalak forráskódjában turkáltam meg ilyenek... Lényeg, hogy megpróbálom majd gatyába rázni a funkciót!

És aki azt kérdezné, miért posztolok majdnem éjjel 2 környékén: hát azért, mert a mocskos barlanglakó idióta lakók akikkel körül vagyunk véve nem tudnak nyugton maradni és hiába próbálnánk aludni, ilyen hangzavarban nem lehet. Remélhetőleg mihamarabb kinyírják egymást elhallgatnak és lesz egy kis nyugtunk.

UPDATE: Elvileg már működni fog, köszönhetően Nemes-Nagy Ádám cimborámnak! Így már tuti lesz kockázás, Vincenzo!

Száműzve

Igen, sajnos ilyen az "illegális bevándorlók" élete. Az történt, hogy Lilla ebéd után lelépett tanítani a kiscsajt, én pedig egy kis bevásárlás közbeiktatásával hazamentem. Ott viszont vagy valami szobaellenőrzés volt a szinten (bár semmi nem indokolja) vagy nem tudom mi lehetett, de ott járkált az egyik recepciós csaj egy idősebb nővel és kopogott ide-oda, erre én paranoid parrot lettem, gyorsan eltüntettem a szobában a cuccaim amennyire lehetett és felvettem a nyúlcipőt nehogy véletlen ilyen kis hülyeség miatt bukjak le fél év után. Ha Lilla is ott van akkor ugye semmi gond, viszont nem lenne poén ha tényleg jönne valami ellenőrzés és egyedül lennék ott egy szobában amiben elvileg két lány kéne, hogy lakjon...

Így történt tehát, hogy eljöttem Lilla után és jelenleg kínait tanulgatok miközben élvezem a Starbucks vendégszeretetét és kortyolgatom a jeges áfonya-málna teám.

Ajánlom, hogy senki ne ólálkodjon a környéken mikor hazamegyünk, mert a következő gyanús kínai elől nem menekülök hanem inkább elintézem aztán használom a nagy fekete szemeteszsákokat! If you know what I mean... ;)

Pekingi út

FIGYELEM: Bizonyos képek megtekintése csak erős idegzetűeknek!

1. Honnan lett hirtelen ilyen sok szabadidőnk?

Akik nagyjából nyomon követték hollétünket a különböző közösségi oldalakon, azok tudják, hogy az utóbbi két hétben jópár helyen megfordultunk. Ennek legfőbb oka az volt, hogy épp másfél hónapos szünetünket töltöttük el. Az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy miért pont másfél hónapos, mert a kínai újév általában hét nap szünetet jelent az ittenieknek, az iskolákban is kb. 3 hét az egész, nekünk, külföldi diákoknak viszont 

Január 31-én délután érkeztek meg, mi pedig nagy boldogan vártuk őket, ugyanis tudtuk, hogy csomagjaik néhány kiló csokit, gyümölcsteát, Nagyi-féle sütit és egy jó nagy adag paprikás csirkét tartalmaznak. Arról már nem is beszélve, hogy ők is nagyon hiányoztak és jó volt újra látni őket. Az első két napban körülnéztünk itt Shanghaiban, vilyen hosszú. Na nem mintha panaszkodnék, habár nyelvtanulás szempontjából nem annyira ideális, mert sajnos nagyon gyorsan lehet felejteni…

Lényeg a lényeg, végre alkalmunk nyílt utazgatni. Patrikkal hajlamosak vagyunk kicsit ellustulni és az is előfordul, hogy fukarkodunk a pénzzel, de szerencsére erre is volt egy gyógymód: anyukám és nagypapám eljöttek minket meglátogatni és egyben utazgatni Kínában. Így történt, hogy két hét alatt négyesben eljutottunk többek között Pekingbe is.

oltunk a belvárosban, jókat ettünk a közeli jól bevált éttermekben, Anyáék is szokták kicsit a környezetet. Nem volt sehol semmi probléma, egyedül talán az okozott fennakadást, hogy szinte sehol sem lehetett kártyával fizetni, pontosabban az otthoni típusú MasterCarddal vagy Visa kártyával. Pénzt váltani azért lehetett, de itt Kínában baromi körülményes, nagyjából csak a bankokban lehet.

2. Peking

Pekingbe február 2-án utaztunk, és a kínai újév közeledtére való tekintettel már korábban megrendeltem a vonatjegyeket, hogy biztosan legyen helyünk a gyorsvasútra. Kicsit drágábban jutottunk a jegyhez, mintha az állomáson vettük volna, de ez azért volt, mert egy jegyirodánál rendeltük, ahol külön szervízdíjat és szállítási költséget is felszámoltak. Az előnye viszont az volt, hogy már 20 nappal korábban megvehettük a jegyet, mivel a vonatállomáson csak 4 nappal korábban kezdik el árusítani. Igyekeztem minél korábbi időpontra venni a jegyeket, hogy aztán legyen elég időnk felfedezni a várost, később kiderült a többiek nem osztoztak ennyire a lelkesedésemben, ők elviseltek volna egy későbbi indulást is. Pech, így jár az, aki másra bízza a piszkos munkát… :) 

Kora reggel kibattyogtunk a metróhoz, szerencsére pont a végállomása a pályaudvar, így átszállás nélkül mehettünk végig. Átmentünk a szokásos ellenőrzési ponton, ami azt jelenti, hogy mint a reptéren átvilágították a csomagjainkat és minket is ellenőriztek. Persze nem annyira szigorúak, mint a reptéren, nagyjából két perc alatt végeztünk is. Maga az állomás hatalmas, szerintem simán van egy repülőtéri terminál mérete. És természetesen hatalmas tömeg is volt, leülni nem is volt lehetőségünk. A vonat indulása előtt kb. 10 perccel nyitották meg a kapukat, ahol ellenőrizték a jegyünket és mindenki szaladt a vonat felé. Mivel helyjegy van, ezért a helyekért sem kellett harcolni, minden gyorsan és egyszerűen ment. El kell ismerni, ez a gyorsvonat Kínában az egyik legkényelmesebb módja a hosszútávú utazásnak. Először is percre pontos, pedig legalább 1000 utasa volt akkor is, amikor mi mentünk, nagyon kényelmes, hiszen az üléstér akkora minden sorban, hogy egyáltalán nem zavaró, ha az előttem ülő ember teljesen hátradönti az ülését. Aztán mindenhol van konnektor is, meleg van, és talán a legnagyobb előnye, hogy az utazósebessége 300 km/óra. Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom.

Mikor megérkeztünk Pekingbe, kicsit elveszettnek éreztük magunkat. Az állomás kijáratánál nem volt egy információs pult sem, a Google maps az istennek sem akart működni, a hotel megadott telefonszáma nem működött, szóval jól összejöttek a dolgok. Végül úgy döntöttünk, hogy ameddig nagyjából tudjuk, hogy merre van a hotel, elmegyünk metróval, onnan pedig taxizunk. Naivan azt gondoltuk, hogy mint Shanghaiban, itt is gyorsan fogunk taxit. Tévedtünk… Valamiért a kis genyók nem akartak megállni, vagy azért, mert látták, hogy külföldiek vagyunk és féltek, hogy úgysem tudunk kínaiul, vagy csak szimplán szemetek voltak, mindenesetre kellett egy kicsit várni, mire végre valaki megállt. Végül eljutottunk a hotelbe és minden rendben ment. Aznap este elmentünk a Tiananmen térre, ami busszal kb. 5 percre volt a hoteltől. Utána kerestünk egy éttermet, és mit ad isten’ pont a Wangfujing-ra kerültünk, ami főleg a különleges ételei miatt híres. Különleges ételek alatt értem a hatalmas pókokat, skorpiókat, selyemlárvákat, mindenféle tengeri lényt, és a belsőségek minden fajtáját. Ínycsiklandóan hangzik, mi? Na jó, kevésbé bevállalósoknak azért van tészta, sült banán és más (normális) emberi fogyasztásra alkalmas étel. Ezen az utcán találtunk egy jó kis éttermet, amit a sanghaji „szokásos étterem” után elneveztünk „pekingi szokásos étteremnek”. Többször is mentünk oda és sosem csalódtunk.

Van itt minden, mi szem-szájnak ingere...

Kicsit fagyos volt a hangulat... 

Csak erős idegzetűeknek 

Kiszkígyó 

Ez már csak burzsujoknak: a kiránypók darabja 80 yuan 

A tenger gyümölcsei 

Ez már inkább fogunkra való volt 

selyemhernyó gubója (P: az a balos! a jobbost inkább ne firtassuk...) 

A második nap reggelén nagy döbbenetemre leszakadt az ég, vagyis hatalmas hó esett. Mivel a programunk többé-kevésbé meg volt szervezve, ezért nem nagyon volt választási lehetőség, elmentünk a Nyári Palotához. A nagy hó és a mindenki által jól ismert szmog miatt csoda, hogy az orrunkig elláttunk, viszont a nagy hideg és a köd miatt sajnos a palotát már nem tudtuk bevenni. Helyette fakutyáztunk egyet a tó jegén, majd miután jól kifáradtunk, elindultunk megkeresni a metrót és egyben egy éttermet is, hogy megebédeljünk. Jó kínai szokáshoz híven, amikor megkérdeztem egy őrt, hogy merre van a metró megálló, ő hevesen elkezdett mutogatni az egyik irányba és mondta, hogy „arra”. Tapasztalt Kína-járók tudják, hogy az „arra” iránymutatás sosem jelent jót, és mivel a közelben semmilyen tábla nem mutatta, hogy merre van a metró, az átkozott lehúzós taxisok meg nem voltak hajlandóak elvinni minket odáig, ezért kénytelenek voltunk sétálni. Peking nagy gyengesége, hogy az ember sétálhat fél órát is úgy, hogy még csak emberrel sem találkozik, nem hogy étteremmel… Nagyjából fél órát sétálhattunk, mire civilizáció nyomára bukkantunk emberek és boltok képében, addigra jól átfagyva és fáradtan. Ezek után aznap már nem volt sok kedvünk meglátogatni több látványosságot, csak vacsorára mozdultunk ki legközelebb a pekingi szokásos étterembe.

Reggel ez várt a hotelszoba ablakából 

A Nyári Palota bejáratánál 

Fakutyázunk 

Anya nagyon örül, hogy fakutyázhat 

Harmadnapra elkezdett olvadni a hó, ami már csak azért is volt jó hír, mert aznap mentünk a Nagy Fal túrára. Már korábban lefoglaltuk ezt az utat az interneten, ami azt kell mondjam nagyon megérte az árát: 20 dollárért elvittek minket kisbusszal a Nagy Falhoz, utána elmentünk egy jade manufaktúrába, adtak ebédet, ezután meglátogattuk a Ming sírokat, végül egy tea házba vittek, ahol volt tea kóstoló és egy kisebb vagyonért vehettünk teát is. A látványosságokról dióhéjban írok.

Nagy Fal: sokkal durvább élőben, mint a képeken. Rengeteg lépcső van, teljesen egyenletlenek, ráadásul rengeteg az ember. Jó, azon igazából nem kell csodálkozni, hogy sok az ember, viszont a lépcsők tényleg durvák. Volt olyan, hogy míg az egyik lépcsőfok 20 centis volt, a következő már legalább 40. Kemény volt megmászni, de megérte, hiszen a látvány tényleg csodálatos volt. Annyira büszkék voltunk magunkra, hogy (részben) megmásztuk, hogy csináltattunk magunknak névvel és dátummal ellátott „Megmásztam a Nagy Falat” feliratú kulcstartót. Sajnos a nagy mászásban annyira kimelegedtem, hogy végül jól meg is fáztam, mert amúgy iszonyúan hideg volt.

Itt még felfele vezetett az út 

Ekkorra már nagyon elegem volt a lépcsőzésből... 

Fentről nézve sokkal durvább a megtett távolság 

Ming sírok: szép volt és szerencsére nem volt túl sok ember sem. Az az érdekessége, hogy ahol el vannak temetve a császárok, azok a sírok fel sincsenek tárva, mert a kínaiak túlságosan babonások, és ezért senki sem tudja, hogy mit rejtenek a sírok igazából.

Jade manufaktúra és Tea ház: a turista járatok elengedhetetlen velejárói, viszont ízlésesen tálalva. Nem olyan, mint azok az egynapos kirándulások, ahol ingyen ebéd jár, meg még ki tudja mi, és a nyugdíjasokra rásóznak mindenféle vackot többszázezerért. Itt is vannak többszázezres cuccok, de cserébe megnézhettük, hogy hogyan munkálják meg a jade követ, hogy hogyan lehet megállapítani, hogy milyen az eredeti és milyen a kamu jade, és még ráadásul ebédet is kaptunk. A Tea házban is megkóstolhattunk egy csomó fajta teát, megmutatták, hogy hogyan kell tartani a kóstoló csészét, és hogy a különböző teákat hogyan kell kóstolni (pl. van, amit szürcsölni kell, van, amit öblögetni a szánkban), aztán a végén, horror áron akartak eladni mindenféle, egyébként nagyon jó teát. Az a vicc, hogy hiába volt ez is egy állam által pénzelt teaház, az alkudozásnak még itt is volt helye. A kiscsaj, aki tartotta nekünk a teaszertartásról az előadást és aztán próbálta ránk tukmálni a teákat, nagyon nagylelkűen 600 yuan helyett 300-ért is odaadta nekünk a pu’er teát, de csak azért, mert mi voltunk az utolsó csoportja, és látta Anyán, hogy mennyire szeretne, és én legyek olyan jó gyerek és vegyem már meg neki. Meggyőző volt, vettünk két dobozzal is egyből. Persze ő is a lelkünkre kötögette, hogy a csoport többi tagjának el ne mondjuk, hogy ilyen jutányos áron jutottunk a cucchoz.

Így készül a szerencse jade gömb 

Szerencse gömb: egy jade tömbből kifaragva, 4 golyó egymásban 

Ha világítana, talán el is vittük volna néhány ezer jüanért 

Peking és Shanghai egyéb látványosságokról a következő bejegyzésben írok, egyelőre azt hiszem elég ennyi beszámoló is. :)

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Olyan kérdések jöttek mostanában, hogy miért nem utaztunk, hova nem utaztunk, mi van most stb. Tehát, long story short:

7-én este utaztunk volna Hong Kongba, utána Zhuhai (Kína) ami konkrétan Makaó mellett van, akár át is lehet sétálni. Már hónapok óta erre az utazásra vártunk, mostanában főleg, mert Pekingben (amiről hamarosan lesz blogposzt képekkel) és Shanghaiban is marha hideg van az utóbbi pár napban. Példa: egy hete 18 fok és napsütés volt, tegnap pedig 1 fok és hóvihar, marhára örültünk neki.

Visszatérve a sztorihoz. Eredetileg este 9kor indult volna a gépünk a Pudong reptérről (figyelem, lényeges momentum!), de ezt törölték és az ügynökség küldött mailt Lilla anyukájának, hogy 18:10-es géppel megyünk. Örültünk, még jobb, hurrá! A repülőtérre kiérve derült ki, hogy elfelejtettek szólni az indulási hely változásáról, mivel a gépünk a Hongqiao reptérről indult volna. 16:30 környékén ez nem volt túl jó hír, tekintve, hogy a város túlfelén lévő reptérre már taxival sem értünk volna át.  Megpróbáltunk intézkedni, vagyis Lilla telefonált az ügynökségnek, hogy WTF, én pedig elvonultam egy 10 percre, mert rám jött egy kisebb rage, amitől a fejem is majd’ szétesett úgy fájt. Sajna az ügynökségnél egy igazi buta görög pics@ volt a kapcsolat, nem segített semmit, annyit mondott, hogy vissza tudja igényelni a jegy árának kb a felét, ha mailben visszaigazoljuk, hogy ezt szeretnénk. Nem igazoltuk vissza, mert közben a kínaiak próbáltak nekünk segíteni, két lehetőséget is ajánlottak: vagy átcseréljük a jegyet Hong Kong Airlines helyett az Eastern China 9 órás járatára, vagy a másnap reggeli első HK Airlines gépre kapunk jegyet DÍJMENTESEN. Itt jött a szerencsétlen ügynökség második nagy hibája: a visszaigazolásunk nélkül visszaigényelték a jegyárat, így a kínaiak már nem tudták cserélni a jegyünket. Lilla ezután is 3x beszélt a repjegyes céggel, mindig más vette fel és mindig azt ígérték, hogy visszahívnak, viszont ez nem történt meg egyszer sem, nekünk kellett kb 1 csilliárd forintért folyton hívogatni őket. Nem jutottunk semmire, szóval olyan este fél 9 körül hazajöttünk. A kínaiak ajánlgatták, hogy vegyünk új repjegyet, de hát kinek van arra pénze…

Kielemezve a helyzetet arra jutottam, hogy a dupla hiba miatt 80% annak a szemét cégnek a hibája, 10-10% pedig Lilla és anyukája, valamint közöttem oszlik meg. Mi azt rontottuk el, hogy a mailben – bár nem volt odaírva a reptér neve, 2 homályos sorban reptér kód volt – nem vették észre Lilláék, hogy valami kis dolog nem stimmel, az én hibám pedig az volt, hogy nem ellenőriztem le személyesen, minden oké-e. Nem lehet és nem is kell az ilyenre számítani, de szolgáljon ez tanulságul mindenkinek. Egyrészt: nem feltétlen érdemes ilyen közvetítő cégeknél venni repjegyet egy kis megtakarításért, másrészt: ha bármi változás van a menetrendben, akkor a legrosszabbat kell feltételezni és ezerszer ellenőrizni mindent.

U.i.: P. Zoltán, remélem így már nyugodtan tudsz aludni! :D