Az utolsó tanítós napom

Elérkezett a nap, amit amúgy már elég régóta vártam: letanítottam az utolsó órámat a Wenlai középiskolában. Ez persze még nem jelenti azt, hogy nem kell visszamennem párszor, ugyanis a vizsgaidőszak még csak most kezdődik.

Maga az iskolai időbeosztás katasztrófa, pontosabban nem is létezik olyan, hogy tanterv egy évre előre, Kínában az iskolák elég random működnek. Kifogásoltam is ezt párszor, de képzelhetitek mennyire hatotta meg őket. Az én szerződésem az iskolával olyan, hogy csak a letanított órákért kapom meg az óradíjam. Ezzel alapjáraton nincs is probléma, azzal viszont igen, hogy az utóbbi időben nem telt el hét, hogy ne mondtak volna le több órát is. Mivel a május pont úgy jött ki, hogy 5 héten keresztül is tanítottam (volna), ami az én esetemben 50 órát jelent, különböző hülye indokok miatt legalább 20 órámat is lemondták. Ez az 5000 yuanes keresetemhez képest 3000 yuan bevételhez juttatott, ami nem teljesen mindegy (nagyjából 70ezer forinttal kevesebbet kerestem így).

Persze nem kell engem félteni, azonnal szóvá is tettem a főnökömnek, hogy azért az nem teljesen van rendben, hogy egyrészt pár nappal (volt, hogy egy nappal) előre szóltak csak, hogy akkor most nem kell mennem, másrészt egy-egy osztály között már akkora differencia volt, mert annyival többet tanultunk az egyikkel, hogy képtelenség összeállítani még a vizsgájukat is, hogy viszonylag egységes lehessen. Meg persze az a sok pénzkiesés. Így azt a javaslatot tettem, hivatkozva a megbízhatóságomra és a lojalitásomra (ami nagy dolog) az iskolával szemben, hogy vagy ne mondjanak le ennyi órát, vagy emeljék meg az órabérem nem túl sokkal, de valamennyivel (kb.1000 forintos emelést kértem, ami amúgy otthon soknak tűnhet, de itt nem az). Nagyjából egy hétig bombáztam az smseimmel a főnököm, aki nem a sulihoz tartozik, de ő neki kell intézni az ilyen dolgaimat, és sikerült elérnie valamit, ha nem is pontosan azt, amit én akartam, de hasonlót. Nem nagyon értettem, hogy mit magyarázott, mert a metrón voltam és elég rossz a vétel ott, de azt magyarázta, hogy mivel a szerződésemben a 100 yuanes órabér van meghatározva, ezért nem utalhatnak több pénzt csak így hirtelen, de évvégén (június 14.) még küldenek valamivel több pénzt bónusz címen. Ez a pénzt a 130 yuanes órabér alapján lesz kiszámlázva, mármint az a 30 yuanes különbözet összesítve májusra és júniusra vonatkozóan. Legalábbis én ezt értettem.

Szóval a kínaiak megint tanúbizonyságot tettek a gyökérségükről. Ezt most a tanterv nélküliségre értem. Persze ez abban az iskolában is így van, ahol én tanulok. A tanárok attól még, hogy évek óta ott tanítanak, soha semmivel nincsenek képben, nem tudják azokat a válaszokat, amik gondolom minden évben felmerülnek és soha nem mondanak maguktól semmit, csak ha kérdezzük őket. Rettenet.

Visszatérve az alap témához, én már mindent jól elterveztem az évvégére. Kigondoltam, hogy milyen kérdések és feladatok legyenek a vizsgában, egyfajta ütemtervet is csináltam, erre jött a szokásos feketeleves: az egyik tanár közölte velem szerda késő délután (úgy, hogy kedden és szerdán is volt órám), hogy jövő héten meg kell íratnom a teszteket a gyerekekkel, mert az azutáni héten már megint kínai ünnep lesz… Persze nem volt semmi ismétlés, néhány gyereknek még prezentálnia is kellett volna az általam hitt utolsó órán. Aztán mondtam neki, hogy de ez egyáltalán nem igazságos a gyerekekkel szemben és különben is miért most szólt, miért nem múlt héten. Erre mondja, hogy ő is csak most tudta meg, és akármi van, a vizsgákat meg kell írni. Szóval aztán csütörtökön elmondta, hogy még hány órám fog elmaradni ebben az utolsó két hétben, majd azt is, hogy akkor holnapra hozzam el a vizsgalapot kinyomtatva, hogy le tudják másolni 500 példányban. Szóval a tegnap estém elment azzal, hogy gyártottam a feladatokat, nagyon jó volt…

Tehát, ha minden igaz, jövő héten megíratom a vizsgákat, amiket tanulva a múlt féléves hibámból már kizárólag kvíz formájában csináltam meg, aztán mivel elmarad egy nap tanítás (természetesen), ezért még a jövő hét utáni héten is be kell mennem és aztán mindennek vége.

Azt, hogy mindezért a végén mennyi pénz fog járni fogalmam sincs, jelenleg ott tartok, hogy a repülőjegyre fussa, hogy haza tudjak jönni majd, a többi mellékes. Már egyszer nekiestem annak, hogy leírjam milyen az iskola, ahol tanítok, de majd egy másik posztban kicsit részletezem, hogy mit tanítottam ebben az évben a gyerekeknek, meg hogy milyen furcsaságok vannak itt, amik otthon nem. 

Egy igazi 崇洋媚外, egy cuki baba és egyéb dolgok

Huh, jó régóta nem írtunk már... Sorry, mást nem tudok hozzáfűzni igazából. A címben szereplő karakterek megértésére várnotok kell, előtte írni fogok pár más dologról.

Például arról, hogy mindketten bejelentkeztünk a június 16-ai nyelvvizsgára. Lilla a saját sulijában (Tongji University) fog menni, mert így kedvezményes áron, 70 yuanért vizsgázhat. Az én sulim nem nyelvvizsgaközpont, szóval nekem mindenképp máshova kell mennem és 450 yuanbe fog fájni. Rablás!!! Magától értetődő lenne, hogy akkor Lilla sulijában vizsgázzam, de ott csak papír alapú vizsga van, számítógépes nincs, viszont ha már úgyis teljes árat kell fizetni akkor inkább megyek a Fudan Universityre a gépes vizsgára. Nem, kedves olvasó, nem vagyok kocka, csak a papír alapún kell kézzel írni, ami nekem nem annyira megy, mint számítógépen írni. Remélem rendben lesz így a vizsga.

Múltkor írtam a szomszédokról, most nem fogok jobban kitérni a témára. Legyen elég annyi, hogy a héten csupán három alkalommal aludtam 4 óra körüli időtartamot miattuk. Lillának is voltak ilyen jellegű problémái és teljesen kivagyunk, engem ma is csak a Red Bull tart egyben (Lillát pedig a második grande kávé ha már itt tartunk), enélkül teljesen szétesnénk. Sajnos ez a hétköznapokra is igaz és nem nagyon tetszik, hogy más parasztsága miatt így kell élnünk, de remélem ezt a másfél hónapot már kibírjuk. Elég gáz így dolgozni/készülni a nyelvvizsgára, de a kínaiak nem tesznek semmit szóval sajna nincs megoldás (hiába dugjuk be a fülünket, az nem elég). Rájöttem arra is, hogy ha egy nem rasszista emberből rasszistát akarunk csinálni, akkor a legegyszerűbb módszer bezárni egy évre egy ilyen kínai 15 emeletes nemzetközi koliba. Garantált a hatás.

Jöjjön inkább a címben említett kifejezés! Tehát: ez egy olyan kifejezés, amivel egyes kínai embereket lehet bemutatni. Gyakorlatban három fontos sajátosságot lehet rajtuk észrevenni, legalábbis a tegnapi üzleti találkozómon így volt. Ezek a következők:

1. Az ember nagyon elismert és sikeres a szakmájában. Huszon x év tapasztalat van a háta mögött, van saját cége és az ország egyik leghíresebb egyetemének "színeiben" is bizniszel (=állami cég), meg ráadásul az egyetemen is elég nagy fejes. Ezeket a dolgokat pedig folyton hangsúlyozza is.

2. Az előbb említett dolgok ellenére előttem kb letérdel. Az egekbe magasztal, nagyon mézesmázas, olyan ájtatosan néz mintha én lennék a pápa és 5 lityós pezsgősüvegből csapatnám a fejére a bubis szenteltvizet, mint valami Schumacher. De én csak én vagyok! És itt nem arról van szó, hogy át akar vágni, hanem tényleg ennyire odavolt értem!

3. Ezzel párhuzamosan viszont a kínai kollégámat nem vette emberszámba, folyton oltotta meg rá sem nézett mikor beszélt hozzá stb. Nem volt gáz maga a téma, de egyszerűen tapintható volt a feszültség a levegőben.

Tehát összefoglalva, ez a kifejezés (pinyinnel "chong yang mei wai") az olyan kínaiakra használatos, akik a fehér embereket betegesen dicsőítik - a sajátjaikat meg közben valószínűleg megvetik. Érdekes új tapasztalat ez, de nem feltétlen szeretném megismételni mert elég kényelmetlen helyzet volt.

Ma pedig délelőtt elmentünk a főnökömmel, Istvánnal, a feleségével, Wendyvel és fél éves babájukkal, Ninaval babaúszni. Szokták vízbe vinni Ninat és szeret is úszni a kislány, de Lilla hozzáértésével jóval többet ki lehet ebből hozni, ezért jöttünk így össze. Sajna nem lett hosszú maga a baba úszása, mert kiderült, hogy túl hideg a víz. Nem egyszerű ez Kínában, mert itt jó volt a vízminőség, de a hőmérséklet nem, máshol pedig pont fordítva van. Szóval végül Lilla elmondta Istvánnak, hogyan fog kinézni egy ilyen óra, utána leléptünk mert mi is kezdtünk fázni. Nina egyébként egy tünemény, egyszerűen elolvadok tőle mindig. Fehér, de kicsit kínai is, tök jókedvű, egyfolytában dolgozik valamit ezerrel, nagyon bírom! :) Abban maradtunk, hogy István megpróbál olyan uszit keresni ahol minden klappol és következőleg már tényleg fullos órát tarthatna nekik Lilla.

Uszi után meghívtak minket ebédelni, hát mit ne mondjak, odacsaptunk a diétánk pofájába... :D Viszont ezen kívül egész jól megy, nagyon sok zöldséget-gyümölcsöt eszünk, édességet a héten egy alkalommal ettünk (az eddigi minden nap helyett), én már kezdtem edzegetni is, szóval bízom benne, hogy pár héten belül ennek látható eredménye lesz. És most komolyan, el tudjátok képzelni, hogy mondjuk egész délelőtt egy banánt meg egy kis dobozos salátát eszek? Hát jobb ha megpróbáljátok! Persze a többi étkezés is viszonylag lightra van véve, még magam sem könnyen hiszem el, hogy ez így elég/jól esik, pedig nincs vele semmi gond.

Most pedig szokásos Starbucks-körünkön vagyunk, Lilla tanít én meg tanulás helyett verem a ... iPad képernyőjét!