Tényvalóság a kínai felsőoktatásban

Íme, az első közös bejegyzésünk… Azt hiszem még mi sem nagyon tudjuk, hogy mire vállalkoztunk, mert talán mindenki észrevette már, hogy mennyire más stílusban ír mindkettőnk. De ez nem fog problémát okozni (legalábbis reméljük), és most arról lesz szó, hogy ki melyik suliba megy, és hogy jutottunk el idáig.

Szóval onnantól kezdve, hogy összejöttünk, nem is volt kérdés, hogy ugyanazokba az iskolákba adjuk be a jelentkezéseinket, hogy tutira egy városba kerüljünk. Mivel én (Lilla) mindenképpen Sanghajba akartam menni, ezért végül Patrik is Peking helyett megváltoztatta az úticélját. Viszont benne volt a pakliban az is, hogy nem egy helyen leszünk, ezért még arra is gondosan ügyeltünk, hogy akkor legalább a megjelölt egyetemek legyenek egymáshoz közel.

A végső jelentkezési lapokat le kellett adnunk május eleje körül ezer más papírral együtt, ezeket küldte ki a már emlegetett inkompetens kínai diplomata. Azonban a kínaiaktól nem kaptunk semmiféle hivatalos értesítést egészen a múlt hétig, de nem bírtuk ki, és a Magyar Ösztöndíj Bizottságnál érdeklődtünk, hova vettek fel minket. Ekkor jött a hidegzuhany: én (Patrik) Sanghajban kaptam helyet, Lilla pedig Pekingben! Hadd ne mondjam mennyire megzuhantunk…

Két hétig azon járt az agyunk, hogy intézhetnénk el, hogy egy városban legyünk (akár Sanghaj, akár Peking). A terv az volt, hogy vagy cserélünk egy másik magyar ösztöndíjassal, vagy megpróbáljuk kisírni, hogy a sanghaji suli mindkettőnket fogadjon. Persze egyik variációra sem lett volna sok esély a kínai bürokrácia miatt, de egyértelmű volt, hogy nem adhatjuk fel.

Miután értesítettek minket, hogy a kínai iskolák megküldték hivatalos leveleiket, hogy ki hova kerül, elmentem (P) és átvettem mindkettőnk kis névre szóló pakkját. Meg sem néztem miket írtak benne, csak elhoztam őket Lilláékhoz, és másnapra beterveztük, hogy elmegyünk intézni a vízumot, amihez ezek a papírok is szükségesek. Emiatt le kellett, hogy fénymásoljunk mindent, és a dosszié kibontásakor ledermedtem: Lilla papírján is egy sanghaji iskola neve állt!

Ekkor nagy volt az öröm és a boldogság, mert nem kellett így semmit intézni, az utazással sem variálni (mert a repjegyünk már meg volt Sanghajba), meg egyébként is, tovább tervezhettük, hogy mit fogunk kint csinálni együtt. Persze azért másnap még hátra volt az utánajárása annak, hogy mégis honnan jött ez a pekingi egyetemes dolog, és hogy akkor biztos-e, hogy én (L) is Sanghajba kerülök-e, de megnyugtattak, hogy a hivatalos levél a biztos, és csak egy félrefordítás áldozata lettem (ez a MÖBös csaj listája volt, hogy ki hova kerül).

A vízum kérelem beadása (szinte) zökkenőmentesen haladt, de persze itt is már befenyítettek, hogy egyáltalán nem biztos, hogy meg fogjuk kapni őket, mert az egyik papíron, amit a kínaiak küldtek, nem volt rajta az útlevél számunk (Patriknak a beadáskor még el nem készült útlevélszáma, nekem meg a lustaságból be nem írt, amúgy meg nem is volt kötelezően kitöltendő rubrika). Mindenesetre szerdán kiderül, hogy megkapjuk vagy sem, mondjuk én annyira nem vagyok ráparázva, mert vicces lenne, ha ilyenen bukna meg a dolog… De azért a biztonság kedvéért intézkedtünk, hogy a hozzánemértő kínai diplomata barátunk közbenjárjon az ügyünkben.

Egyelőre ennyi, aztán ha a kiutazás előtt van valami érdemleges, ami bejegyzést érdemel, természetesen közzétesszük.