Egy igazi, hamisítatlan sanghaji esküvő

Abban a szerencsés helyzetben voltunk Patrikkal, hogy elhívtak minket egy esküvőre. Elég vicces volt, ugyanis az esküvő előtt egy nappal kaptuk a meghívást, és számomra nem is volt kérdés, hogy elmenjünk-e, Patrik viszont az elején nem volt ennyire lelkes. Úgy jött ez az egész, hogy Zhou, a Magyarországon élő kínai barátunk, akit egyébként a BGF-ről ismerek, csak azért jött Kínába, hogy itt legyen unokatestvérének az esküvőjén. Anyukája is Magyarországon él, szóval együtt jöttek. Persze nem csak néhány napot töltöttek itt Kínában, hanem majdnem egy hónappal ezelőtt már megérkeztek, de a fő ok ez volt.

Szombaton volt egy fiatal magyar találkozó, ahol 9-10-en voltunk és elhívtam Zhout is, hiszen ő is tökéletesen beszéli a nyelvet, és amúgy sem volt jobb dolga. Szombat délután felhívott a buli előtt, hogy nincs-e kedvünk Patrikkal elmenni holnap az esküvőre, mert az anyukája meghívna minket. Ahogy említettem, gondolkodás nélkül igent mondtam, és este Zhou hozta is a meghívót.

Patrik azért nem örült annyira a dolognak, mert nem hozott öltönyt magával Kínába, összvissz egy inge van, ami elegánsabb, de Zhou megnyugtatott, hogy az bőven jó lesz, nem kell aggódnunk. Vasárnap már azzal hívott fel kora délután, hogy egyáltalán nem kell kiöltöznünk, ha nem akarunk, öltözzünk úgy, ahogy szeretnénk… Persze ezt erős túlzásnak találtam, azért egy esküvőre már csak nem megy el az ember favágó ingben. Erre természetesen jó páran rácáfoltak a násznépből később.

A helyszín a belvárosban egy luxusszállodában volt, ahol egy egész emeletet kibéreltek a jeles alkalom okán. Nagyon szép volt egyébként a szálloda, gyönyörű hatalmas csillárokkal meg szökőkúttal a bejáratnál. A harmadik emeleten, ahol az esküvő volt, a liftből kilépve már a feldíszített folyosó várt minket. Volt egy bazi nagy zongora, rajta néhány fotóalbum, ami az ifjú párról készült profi fotós által. Itt Kínában egy csomó cég foglalkozik ilyesmivel. Nálunk ez nem annyira szokás, de ennek az a lényege, hogy még az esküvő előtt felvesznek mindenféle csilli-villi ruhát és mindenféle helyszínen készítenek róluk képeket. Később aztán ezeket a képeket teszik a meghívóra, megcsinálják ilyen nagy transzparensnek, amit az esküvőn is kiraknak dekoráció gyanánt, stb. Az előtérben szintén be volt rendezve egy rész külön a fényképezkedéshez. Ez azért volt fontos, mert az esküvő előtt a vőlegény és a menyasszony oda állt be, és a rokonok és barátok mind egyesével vagy kettesével odaállhattak melléjük és készíthettek közös képet az ifjú párral. Kicsit olyan volt, mint a Madam Tusseaud múzeumban a viaszbábukkal fotózkodni. Elég vicces volt, mert Zhou megkért minket, hogy mi is menjünk oda egy képre, és én itt találkoztam először a menyasszonnyal. Konkrétan úgy nézett ki a találkozás, hogy odaálltam, a menyasszony ennyit mondott kedvesen, hogy „Örülök, hogy megismerhetlek!”, mire én is ezt mondtam neki, majd lefényképeztek bennünket. Azért ez így elég durva, én tuti ki lennék akadva, ha egy vadidegen megjelenne az esküvőmön és mindenből így ki akarná venni a részét. Mármint akkor legalább kerülné el az ünnepelteket, hogy ne legyen feltűnő, hogy neki semmi köze ehhez az egészhez. Ezt azért mondom, mert szerintem nem is tudták, hogy mi is ott leszünk. Miután megvoltunk a fényképekkel, tovább mentünk, hogy felírjuk a nevünket egy cetlire a tombolához… Igen, itt még tombola is volt. Vagyis tombola az volt, más dolgok viszont nem, ami meg nálunk szokott lenni. Ezután mentünk be a hatalmas bálterembe, ahol az asztalok voltak.

Összesen 220 vendég volt, 22 asztal, mindenhol 10-10 vendéggel. A termet egy nagy színpad választotta ketté, olyan, mint amilyen divatbemutatókon szokott lenni, vagyis egy nagyobb színpad, amiből kinyúlik egy vékonyabb jó hosszan. A nagyobbik színpadrészen volt egy nagy képernyő is, ahogy láttam nem kivetítő volt, hanem rendesen egy hatalmas képernyő. A színpad két oldalán voltak az asztalok, a vőlegény családja és barátai az egyik oldalon voltak, a menyasszonyé pedig a másikon. Nem is vegyült a két oldal egyáltalán. 

A színpad egyik fele...

És másik fele

Minket a menyasszony családjának asztalához ültettek le, ahol a szülők, Zhou anyukája és még nem is tudom pontosan kik ültek, és közvetlenül a színpad mellett voltunk. Már ezen is meglepődtünk, hiszen az egész teremben talán mi ismertük a legkevésbé a családot. Ezt persze senki sem nehezményezte, sőt, többen is odajöttek, hogy valamit mondjanak nekünk. Egy kicsi zavart keltett, hogy szinte mindenki sanghaji kínait beszélt és nehezebben értettük meg őket az átlagosnál, de azért tudtunk kommunikálni nagyjából. Volt olyan is, amikor egy bácsika odajött, olyan kiejtéssel beszélt, amit szerintem 10 év kínai tanulása után is nehezen értenék meg, de Zhou anyukája elismételte, amit a bácsi mondott, és úgy már megértettem. Ez kicsit olyan volt, mint a Vaskabátok egyik jelenetében a vén pasi teljesen érthetetlenül beszélt, aztán a rendőr srác ’lefordította’, vagyis normálisan kiejtve elmondta ugyanazt a szöveget. Zhou anyukája mondjuk kicsit beszélt magyarul is, úgyhogy a két nyelvet vegyítve, de inkább a kínait használva egész jól elbeszélgettünk mindenféléről.

A műsor

Otthon inkább ceremóniának hívják ezt, én viszont műsornak nevezném magát az esküvőt. Mikor bementünk a terembe és leültünk, az óriás képernyőn egy videót játszottak, ami olyan volt, mint egy dalnak a videó klipje: ment a zene, a dalszöveg kiírva és hozzá az ifjú pár fényképei váltakoztak. Persze nem ilyen gagyi módon, hanem meg volt szépen csinálva grafikussal gondolom. Az lement kb. 3-szor, aztán végül tényleg kezdődött minden. Ha valaki (mint például mi), olyan felkészületlenül ment volna az esküvőre, hogy fogalma sem volt arról, hogy ki a házasodni készülők, nekik segítségképp levetítettek egy rövidfilmet, ami tulajdonképpen a párról szólt. Elég bugyuta volt, de nagyon igényesen megcsinálták és tényleg olyan volt, mint egy rendes rövidfilm a minőségét illetően. A funkciója nem tudom mi volt, de a sok videózás után végre előkerült mindenki. Először a vőlegény felment a színpadra, majd hirtelen vak sötét lett, csillagos mintákat vetítettek a plafonra és megérkezett a menyasszony is. Édesapja kísérte be és a kinyúló színpad végén felmentek a lépcsőn. Valami szövegelés volt, talán az, hogy a vőlegény hívta magához a menyasszonyt, de annak meg kellett várnia, míg az apja elengedi. Kicsit színpadias jelenet volt, ahogy az apuka bólintott, mire a lány elindult a vőlegény felé, de két lépés után visszafordult, mire az apja érzelmekkel teli arccal kinyújtotta a kezét és a vőlegény irányába mutatott… Elképzeltem Apát így, és ami azt illeti, állati vicces lenne ez tőle… :) Miután a lány a színpad másik végére ért, együtt visszagyalogoltak a közepére, ahol már csak ketten voltak a vőlegénnyel. Ja, közben a vaksötétség enyhült annyiban, hogy ilyen nagyon erős reflektorokkal világították meg a fontosabb szereplőket. Maga az eskütétel alatt is még mindig sötét volt, csak a párra világítottak mindenfelől a reflektorokkal. Ez is érdekes volt amúgy, mert tulajdonképpen a vőfély volt az, aki összeadta őket, aki valahonnan a színpad mögül egy mikrofonba beszélt, szóval őt egyáltalán nem lehetett látni. Tanúk meg aláírni való sem volt. Könnyek viszont voltak a menyasszony részéről, de hála a profi sminkesnek, egy picit sem csúszott félre a smink. Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy mi tette ezt az esküvőt hivatalossá. Mondjuk azt is el tudom képzelni, hogy az ilyen ’unalmas’ formalitásokat későbbre hagyják, ez az egész inkább látványról szól. Vicces volt, mert mindezek után a szülők is felmentek a színpadra és a menyasszony apukája tartott egy kis beszédet többek között arról, hogy mennyire örül, hogy eljöttek a családtagok és a barátok, és a külföldi barátok (a mi) jelenlétünknek is nagyon örülnek. Patrik odafordult hozzám és kérdezte: „Jól hallottam, hogy rólunk beszélt?”. Én pedig mosolyogva nyugtáztam, hogy bizony mi lettünk most kiemelve. Ez volt az első felvonásban. Ezután kezdtünk el enni is, mert ekkorra már kihozták a hideg előételeket. Volt mindenféle felvágott hús, meg egy csomó más dolog, amiről fogalmam sincs, hogy mi volt, de azt tudom, hogy a nagy része csípett. Az ételekről külön bekezdésben írok még. Legyen annyi elég, hogy a kajákat folyamatosan szervírozták, és végig lehetett enni az esküvő alatt. 

Kilátás az asztalunktól

Tehát a következő felvonásban ismét felvonult a pár a szüleikkel együtt a színpadra és mindenkinek köszönetet mondtak. Lejátszottak egy videót, ami szintén profin meg volt csinálva, mindkét félnek a gyerekkori fotóiból összemontázsolva. Aztán még egy videót lejátszottak, ami ilyen homok rajz volt, de szerintem túl hosszú volt. Utána megint könnyek között mondtak valamit a szüleiknek és nagy ölelkezésben ért véget ez a rész. Ezt a részt annyira nagyon nem tudtam hova tenni magamban, mert szerintem nem fontos.

A harmadik felvonás inkább a barátokról szólt, akik készítettek egy videót, amin a jó kívánságaikat küldték az ifjú párnak. Kábé annyi volt, hogy mindenki azt üzente, hogy „Sok boldogságot!” és ennyi. A menyasszony ezután felhívta a színpadra két barátnőjét is, majd megint könnyekkel küszködve odaadta nekik a menyasszonyi csokrot. Ez olyan, mint nálunk, amikor eldobja a menyasszony a csokrot, csak itt nem kertelnek és konkrétan megmondják a csajnak, hogy ideje megházasodnia. Igazán kedves gesztus, főleg azért, mert az egyik a két lány közül ráadásul szingli.

Tulajdonképpen a ceremónia rész ennyi volt, de az elején említett tombola még hátra volt. Egy kis dobozba összegyűjtötték a neveket és onnan húzták ki őket. Három különböző feladat volt, és mindegyik feladathoz kábé 10 embert hívtak ki külön-külön. Az elsőnél énekelni kellett, a másodiknál valami kérdésekre válaszolni a harmadik pedig… A harmadik feladat egy olyan dolog volt, amit Magyarországon legfeljebb úgy lehetne kivitelezni, ha a násznép nagy része tinédzser korú, vagy már tök részeg mindenki. Lejátszottak egy részletet a népszerű Gangnam style videó klipjéből és ennek mintájára kellett ugyanúgy táncolni. Volt egy pár nyugdíjas korú is, de nem okozott ez problémát nekik, meg az sem, hogy nem teljesen tudták ezt az idétlen táncot, mégis egy kb. 55-60 éves nő nyerte meg a versenyt. Azt nem tudom, hogy ő részeg volt-e. 

Önfeledt Gangnam Style-ozás: a bal oldalon a piros ruhás hölgy nyerte a versenyt,
ja és a kamu torta is látszik a képen

Innentől kezdve vége volt a bohóckodásnak, legalábbis a színpadon. Ekkorra már voltak kellően részeg emberkék, akik csinálták a műsort az asztaloknál. A kínaiaknál szokás, hogy isznak, mint az állat, így ez már a hagyományaikba is beleépült. Szokás, hogy az újdonsült házaspár odamegy minden egyes asztalhoz és koccintanak egy pohár akármivel, de rendszerint vörösborral. Persze, ha valaki nem iszik alkoholt, akkor sincs sértődés. Emellett, ha valaki dohányzik, a menyasszony meggyújtja a cigarettáját az asztalnál ülő dohányzó embernek. Fogalmam sincs, hogy ez miért van és sajnos kínaiul sem tudtam megkérdezni senkitől. Ha végiggondolja az ember, hogy 22 asztal volt… Szegény menyasszonyon látszott, hogy nagyon nem esik jól már belenyalni sem a pohárba, de hősiesen küzdött. Mikor már ez a koccintás volt, akkor olyan 9 óra körül lehetett. Udvariatlanság nem megvárni ezt, így mindenki, aki koccintott, szélsebesen távozott is… Elég fura volt ez. Na mondjuk az is igaz, hogy itt nem szokás lagzit tartani, nem volt zene sem, meg tánctér sem, ahol a részegebbek táncolhattak volna. Éppen ezért a koccintás után mi is mentünk már haza, bár ennek oka sokkal inkább a másnapi koránkelés és a metró menetrendje volt

A menyasszony és a násznép

Ki kellett emelnem a menyasszony személyét, ugyanis a kínaiaknál szokás, hogy a menyasszonynak több ruhája is legyen az esküvőjén. Így történt ez itt is, ahol egészen pontosan 5 db ruhája volt az arának, potom 50ezer yuanes (1.750.000Ft!!!!!!!!!!!) kölcsönzési áron. Volt egy ruha az esküvő előtti pózolós fényképezkedéshez, amit szerintem kevésbé konzervatív emberek is túlzásnak tartanának, mert olyan áttetsző volt és igazából csak a csillogó kövek takartak valamit, amik végig beborították a ruhát. Volt egy ruha az első fordulóra, ami egy nagy fehér habos-babos darab volt fátyollal, ez már nem volt annyira kihívó. Ezután a következő fordulóra jött egy barackszínű, ami nagyon szép volt, de ezt is rengeteg strasszkő borította, de ez még egy ízlésesebb darab volt. A harmadik részre átöltözött a lány egy nagyon brutál magenta rózsaszín estélyibe, ami amúgy nagyon jól állt neki. Az ötödik ruhára már nem emlékszem. Lehet, hogy nem is vette fel, de az is lehet, hogy amikor megérkeztek akkor volt rajta. Fogalmam sincs már. A ruhák mellett egy nálunk szintén nem jellemző dolog volt még, még pedig az, hogy minden egyes bevonuláskor más sminkje és frizurája volt a menyasszonynak. Ez azért durva, mert nem ám olyan variációk voltak, hogy ki volt engedve a haja egyszer aztán meg feltűzve legközelebb. Minden alkalommal más hajkölteménye volt, mindegyik természetesen konty. Állítólag 3 literes sminklemosója volt az öltözőszobájában, mert természetesen ez is volt neki, és a különböző ruhákhoz a sminkjének is illenie kellett, így azt is mindig újra csinálták. Azt hiszem, nagyon sok lány vágyna ilyen esküvőre: nem kéne kompromisszumot kötnie a ruhák és a frizurák között sem, ráadásként olyan atombiztos vakolatot kennek a fejére, hogy akár az egész estét végigbőgheti, akkor sem látszana meg rajta semmi. Ennyit a menyasszonyról.

Ahogy már írtam, Patrik nem nagyon örült elsőre a meghívás hallatán a kiöltözés miatt. Nos, nem gondoltam volna, hogy itt tényleg ennyire nem számít, ha a menyasszonyon kívül az emberek nem öltöznek ki annyira. Persze azért a közeli családtagok felöltöznek rendesen, de például a ’VIP’ asztalnál ülő barátok és a koszorúslányok a fotózásig szép ruhában voltak, utána meg átöltöztek olyan ruhába, amilyenbe a legátlagosabb ember is öltözne az utcán. Valósággal túlöltözöttnek éreztem magam. Volt, aki a favágó ingét vette fel, volt, aki a kedvenc 100 éves kötött pulcsiját. Ez számomra nagyon fura volt, én biztos, hogy nagyon kényelmetlenül éreztem volna magam. De itt senki nem foglalkozott ezzel. Vagy csak én nem tudom, hogy foglalkoztak-e vele, de mivel sok ember nem volt kiöltözve, ezért úgy hiszem, hogy ez a normális itt. 

A jobbomon Zhou anyukája, Noémi

Az esküvői menü

Jó kínai szokáshoz híven iszonyatos mennyiségű étel volt. A menük tálalása viszont sajátos, a miénkhez képest. Mondjuk ma már inkább elterjedtebb, hogy nem kiporciózva tálalják az ételeket otthon sem, hanem svédasztalos a kajáltatás, a kínaiaknál ez a kettő dolog összeolvad. Ennek hatalmas előnye, hogy az embernek nem kell felállnia és esetleg megszakítani a beszélgetést asztaltársaságával, hanem egy helyben maradhat az egész esküvő alatt. Ezen kívül már előre kikészítettek az asztalokra két doboz cigit és pár üveg alkoholt. Hamutál minden egyes ember előtt volt (természetesen). A jól ismert forgóasztalokra pedig szorgalmasan hordták a tradicionális kínai ételeket. Az előétel mindig valamilyen hideg kaja: húsok, zöldségek, gomba, miegymás… Azonosíthatatlan zöld valami, kocsonyás izék és szószok. Ez mind az előétel. Ja, és itt Kínában, ha a vendéglátó a vendég tányérjára szed valamit, az nagy megtiszteltetés és illik megenni, vagy legalább megkóstolni azt. Ami engem illet, én vállalkozóbb szellemű voltam, és megkóstoltam a tengeri ételeket, meg a különböző gombás dolgokat is, viszont Patrik sajnos már nem osztozott annyira az örömömben. Zhou anyukája vállalta magára a vendéglátó szerepét, mert a másik oldalunkon ülő szülők mászkáltak mindenfelé és nem is igazán ettek. A legelején még azért ott voltak, és 10 perc alatt legalább 4-szer, 5-ször is koccintottunk az apukával. Pezsgő nem volt, a vörösborért nem vagyok oda, így maradt a sör. Volt egy olyan érzésem, hogy ha az apuka ott fog ülni egész este, akkor biztos, hogy nem úszom meg a berúgást, de szerencsére a sok vendég lekötötte őt végül. Zhou anyukája viszont mindenből tett nekünk, szegény Patrikon láttam, hogy már nem tudja a tányérjáról hova pakolni a tengeri cuccokat. Pedig volt valami cápahús, meg sajtszószos homár, pekingi kacsa, disznóhusi, ropogós kacsa, iszonyúan rágós marhahús. A tálalást pedig úgy csinálták, hogy hozták nagyobb tányérokon mindig az új fogást, és ha egy másik tányéron fogyatkozott már az étel, azt szimplán átpakolták egy kisebb tányérra és visszarakták az asztalra. Ez azért is jó, mert tulajdonképpen egyre változatosabbá vált a felhozatal, meg kisebb lett az esély arra, hogy a maradékot kidobják a kukába. A további fogások még: két egész hal (nem tudom milyen) és egy nagy tál tészta. A kínaiak ezt lefordítva magyarra ’olasz tésztának’ nevezik, amivel egyébként köszönőviszonyban sem volt. Ez a tipikus szójás tészta néhány zöldséggel és meglepő módon sajttal a tetején. A menyasszony anyukája nagy boldogan mondta, hogy ezt az ételt még mi is biztosan ismerjük. Mi meg mosolyogtunk, hogy igen, ezt még mi is ismerjük… Patrik megörült, mert végre egy olyan étel volt, ami neki is ízlett kompromisszumok nélkül. Én legjobban a desszertet vártam, mert láttam, hogy a színpadra ki volt állítva egy hatalmas torta. Már dörzsöltem a tenyeremet, hogy most biztos finom lesz a torta, pedig itt Kínában nem olyan jók a torták. Aztán egyszer csak mindenkinek kihoztak egy műanyag dobozban egy szelet tortát, ami csak egy szimpla piskóta volt tejszínhabbal. Kérdeztem Zhout, hogy ez most mi, és mikor lesz tortavágás. Erre ő értetlenül rám nézett, hogy tök egyértelmű, hogy az a torta ott a színpadon egy műtorta, és ha tortát akarok enni, akkor ott van a dobozban. A kb. 20-30 fogásos vacsora végén jött a desszert. A kínaiaknál az a szokás, hogy szezonális gyümölcsöket fogyasztanak desszertként, itt viszont ahogy észrevettem mindig mindennek szezonja van, szóval volt sárga-, és görögdinnye meg ananász. Volt valami sütőtökszerű süti is, és én annak ellenére, hogy nem szeretem a sütőtököt ez ízlett nekem. Süti címén volt ilyen leveles tésztából készült almás falatok, az is finom volt. Volt még ilyen kompótszerű is, de nekem egyáltalán nem ízlett, talán főleg azért, mert tűz forró volt és ilyen fura mellékíze volt emiatt. 

Ültető kártya: a harmadik sorban vagyunk mi, "külföldi barát" elnevezéssel

Az előre kikészített alkohol és cigaretta

Minden terítékhez járt egy doboz Hershey Kiss csokoládé

Miután a mi asztalunkhoz ért az ifjú pár, ittunk velük egyet és hazamentünk. Ilyen volt az első élményünk egy kínai esküvőről. Kicsit azért bennem volt a feeling, hogy mi ilyen díszpintyek voltunk ezen az esküvőn, de jól éreztük magunkat, így ez nem is számít.