Mostanában jópáran kérdezgették,
hol vannak a blogposztok. Az a helyzet, hogy eléggé elfoglaltak vagyunk, de
most azért egy kis helyzetjelentést én is írok.
Suli
Nagyon durván haladunk. Ahhoz
képest, hogy még két hónapja sincs, hogy elkezdődött a suli, és egy hét szünet
is volt, főleg. Konkrétan most már csomó ismeretlen dolog van, nyelvtanból
főleg, de szavakból is. Hát igen, egy év tanulás otthon vagy (majdnem) két
hónap itt ennyi különbséget jelent. Továbbra is jól jön azért, hogy az alapok
megvoltak, így könnyebb építkezni. Nekem még nem voltak vizsgák, hanem majd
jövő héten lesznek elvileg.
Meló
Minden oké. Egy kicsit fárasztó
ez a suli-meló kombó, főleg a sok utazgatás az, ami megviseli az embert (ha
nincs hozzászokva). Bár nagyon „vén kínai” módon csinálom, aludni szoktam a
metrón. Kicsit tartok tőle, hogy egyszer túl hosszúra sikeredik a pihi, de az
sem lenne tragédia, másrészt nem poénból alszom, hanem mert tényleg fáradt
vagyok, meg tényleg olyan hosszú az út, hogy elunja az ember az életét. Persze
mindez csak akkor történhet meg, ha sikerül ülőhelyet szerezni, de általában
sikerül. Másik dolog, amire rászoktam: podcastokat hallgatok. Filmklub, Heti
meteor, Totalcar égéstér, ezek jól elszórakoztatnak. Ha valaki tud még ajánlani
valamit, ne tartsa magában, mehet a komment!
Fűtés
Mondták nekem többen mielőtt
kijöttünk, hogy itt nincs hagyományos értelemben vett fűtés, de azt mondtam,
hogy „emberek, ne szórakozzatok már velem”. És bakker tényleg nincs! Továbbra
sem értem mondjuk, annak ellenére, hogy a főnököm nagyjából elmagyarázta, hogy
működik ez itt. A lényeg annyi, hogy a (hülye) kínaiaknak nincs rá igényük,
elvannak otthon kabátban, meg a nyílászárók is kegyetlen rosszak, szóval nem
feltétlen érne sokat. Erre mondanám azt, hogy „idióták, esetleg normális
nyílászáró kellene meg gázfűtés”, de nem mondom, mert ez van, ezt kell
szeretni. Van viszont klíma mindenhol, és mint kiderült, rendesen lehet velük
fűteni, szóval így mégsem fogunk megfagyni. Még jó, hogy nem vagyok elvakult
környezetvédő, mert akkor parázhatnék azon, hogy brutál mennyiségű áram megy el
a fűtésre, és Kínában az áram nagy része szénből jön, tehát ez nem túl
környezettudatos dolog, de ez meg ilyen… Érdekes, vannak dolgok, amiket otthon
hülyeségnek tartottam, vagy úgy gondoltam, hogy túlparázzák az
emberek/hatóságok, de itt kell rájönnöm, hogy azért nem minden ilyen dolog
hülyeség.
Mára ennyi volt az esti mese,
megyünk aludni!
Remélem nem fagysz meg, kár lenne ilyen szép gyerekért. :D
VálaszTörlésHallgasd a Rise FM-et, egy kis hazai íz az Atlasos idők emlékére. ^^