2012. november 7., szerda

Félévközi vizsgák


Régen jelentkeztünk már, igazából nincs túl sok magyarázat rá, csak épp nincs túl sok mondanivalónk, mert nem történt túl sok dolog velünk.

Nekem a héten vizsgáim vannak, mivel 4 különböző órám van, ezért mindegyikből vizsga is. Ma volt az első, hallgatós teszt. Nem voltam nagyon elragadtatva, semmi értelme nem volt, egyrészt elég könnyű volt, mármint bárki, aki tanul rendesen az órákra, annak túl nagy problémát nem okozhatott. Persze a legtöbb embernek így sem ment, ami még a kisebb probléma, engem inkább zavart, hogy a tanár több emberhez is odament és segített nekik. Sőt, volt, amikor még a választ is megmondta… Mit mondjak, az eredmények tényleg nagyon jól tükrözik az osztály nagy részének a tudását… Összességében elmondható, hogy semmi értelme nem volt az egésznek, csak egy újabb szemet gyönyörködtető statisztikát tudnak készíteni a „zseni” osztály eredményeiből.

Ez így korán reggel kicsit felhúzott, mert a tanár csak magát szívatja ezzel, hiszen előtte nem lesz világos, hogy mégis mit kellene gyakorolnunk ezen az átkozott hallgatós órán. Egyébként is mindenki utálja azt az órát. A mérhetetlenül nagy igazságérzetem nem bírta bennem tartani a kényszert, hogy a másik tanárnak elpanaszoljam. Ahogy láttam, ő továbbította nemtetszésemet a másik tanárnak, remélem most már magába száll… :D

Holnap szóbeli vizsgám lesz, jobban fel kell rá készülnöm, mint a maira, mert ott legalább tanultunk is értelmes és hasznos dolgokat, és egy szóbeli vizsgán legalább nem lehet annyit sumákolni. Persze ismerve a tanárt, úgyis megesik a szíve a szerencsétlenebb egyedeken és segít nekik. Én mondjuk, már azokat is kirúgnám, akik alig járnak órákra, mert egy csomó ilyen naplopó van, akik nem is értem miért jöttek Kínába.

A holnapi nap izgalmasabb része inkább az lesz, amikor megyek tanítani. Szerencsére hamar végezni fogok a vizsgával, ennek köszönhetően biztos, hogy időben beérek a suliba, sietés nélkül. Plusz jó hír, hogy szinte már teljesen jól vagyok, hála a multivitaminnak, amit serényen szedtem ebben a néhány napban. Az órára való felkészülés sem igényel különösebben nagy felkészülést. Érdekes egyébként látni, hogy diákként mennyire lassan telt az idő az órákon, főleg azért, mert unalmasak voltak, most pedig mint tanár, milyen rövidnek tűnik az a 40-45 perc. Azt viszont elhatároztam, hogy én nem akarok olyan unalmas, soha fel nem készülő tanár lenni, és igyekszem kihozni magamból meg a diákokból a legjobbat. Hiába nem végeztem tanítóképzőt, de világos számomra, hogy elhivatottság nélkül csak időpazarlás lenne minden óra. Remélem minden úgy alakul, ahogy én azt elképzeltem.

Pénteken lesz még két vizsgám, egy karakteres és egy sima kínai kezdő szintes. Ezektől már jobban tartok, de mivel készülgetek rájuk, nem hiszem, hogy nagy gondot fognak okozni. De persze nem bízom el magam. A nyelvvizsgától jobban tartok, és muszáj elkezdenem tanulni rá most már, nincs mese.

Ennyi fért bele mára, megyek tanulni holnapra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése