Egy eseménydús nap

Azt sem tudjam, hogy hol kezdjem a mai bejegyzést. Egyrészt iszonyúan fáradt vagyok, másrészt annyi minden történt, hogy nehéz lesz röviden, lényegre törően összegezni.

A kiinduló pont legyen az iskola. Ahogy minden hétköznap, ma is reggel 8-kor kezdődött, szódogával. Nem volt semmi extra, mondjuk volt ma egy szülinaposunk és ezért tortáztunk is, de amúgy semmi egyéb. Suli után a kedvenc dumplingos-szalma krumplis étteremben ebédeltem néhány osztálytársammal, most sem csalódtam a finom kajákban. Az egyetlen bökkenő azzal volt, hogy mindig nagyon elhúzzák az időt az osztálytársaim, és sokára értünk az étterembe, nekem viszont nem volt sok időm.

Ez annak volt köszönhető, hogy délután 3-ra egy állásinterjúra mentem, egy angoltanári pozícióért. Azt hiszem már korábban is írtam erről, hogy alakul, mert már felvették velem a kapcsolatot, csak az iskola távolsága miatt vált kérdésessé, hogy enyém lesz-e az állás vagy sem. Miután meggyőztem őket, hogy természetesen időben beérek (amivel magamnak is feladtam a leckét, hogy teljesítsem), utána még pár sms-t váltottam a közvetítő emberkével, és végül abban maradtunk, hogy egy interjúra még azért menjek be.

Most kezdődik a kalandos rész. Ma egész nap esett az eső, hol szemerkélt, hol szakadt, de elállni nem nagyon akart sosem. Ebéd után gyorsan hazasiettem, és átöltöztem, mégis csak egy állásinterjúra készültem, nem akartam Converse cipőben meg farmerban menni. Így felvettem a fekete gatyám, a szép fehér blúzom és a fekete balerina cipőm, utóbbinál abban bízva, hogy csak nem fog beázni annyira… Néha olyan naiv tudok lenni… Mikor elindultam, akkor éppen nem esett annyira vészesen, így a metróig többé-kevésbé megúsztam. Meglepő módon kb. 1 óra alatt meg is érkeztem 3-szoros átszállás után ahhoz a metró állomáshoz, ahonnan még várt rám egy negyedórás séta. Mivel nagyon jól álltam az idővel (a 15 perces sétára volt 25 percem), ezért viszonylag ráérősen sétálgattam, közben elmélyedtem a gondolataimban, lehetséges kérdésekre fogalmaztam meg a válaszaimat, stb. Ez ahhoz vezetett, hogy egy óvatlan pillanatban egy robogós telibe fröcskölt sárral, aminek következtében a bal lábam térdig elázott nem beszélve a sárfoltról, ami szintén feltűnő nyomott hagyott a nadrágomon. Próbáltam letörölgetni, de sikertelenül. Nem volt mit tenni, mentem tovább. Megtörtént a másik dolog, ami egyébként nagyon tipikusan jellemez engem: eltévedtem. Pontosabban kicsit messzebb mentem, mint ahogyan kellett volna, és mire rájöttem, addigra már fogalmam sem volt, hogy merre induljak. Kértem útbaigazítást és kaptam is. Viszonylag hamar visszataláltam, és a rengeteg időm ellenére sikerült 5 percet késnem. Ciki vagy sem, ezen már nem tudtam változtatni. Írtam sms-t a pasinak, akivel azelőtt is leveleztem, hogy itt vagyok az iskola előtt és várok rá. Erre ő felhívott, hogy ő is ott áll az iskola előtt, de engem nem talál sehol. Mint kiderült, tök más helyre mentem, mint kellett volna. Vagyis annyira nem volt más, csak még 10 perccel odébb van gyalog. Eljött értem kocsival és visszamentünk az igazi sulihoz. Közben kérdezgetett, hogy akkor én ugye már tanítottam, meg hogy nekem most akkor kettős állampolgárságom van-e, meg hogy Magyarország ugye szocialista ország, csak úgy, mint Oroszország… Nem tehet róla szegény, ő is csak egy kínai, akinek Magyarország egy távoli hely. Ettől függetlenül lenyűgözött, hogy tudja, hogy egyáltalán létezik ilyen ország. Mindenesetre nem úgy tűnt, hogy probléma lenne az, hogy tanuló vízummal vagyok itt, és hogy tulajdonképpen semmilyen hivatalos okmányt nem tudok felmutatni arról, hogy bármi közöm lenne Kanadához. De szerencsére ez itt nem számít. Elég volt egy kicsit rájátszanom a kiejtésre és már kész is a ’native English’ kínai módra. Bementünk egy tanáriba, ahol találkoztam egy nővel, aki elvileg a nyolcadikosok angol tanárja. Ő mondott pár dolgot, például, hogy azért van az, hogy 10 órát dolgozom, mert 10 nyolcadik osztály van a suliban, és lényegében elég egy órára felkészülnöm, mert ugyanazt kell majd mindenkinek leadnom. Ez azért elég baráti, nem hiszem, hogy nagyon megerőltető lesz a dolog. Ezen kívül csak beszélnem kell, meg filmet nézegetni, meg zenéket hallgatni. Jó kínai szokáshoz híven a lelkemre kötögették, hogy semmi vallási és politikai dolgot ne említsek, amúgy jöhet bármi, amit jónak tartok. Egy könyvet is adtak, amiből elvileg tanulnak a gyerekek, szerintem használható, de állítólag nagyon nem köti le a diákokat.

Miután mindezt megbeszéltük, és azt is, hogy november 8-án kell mennem először, még egy asztalt is adtak nekem. Durva mi??? Lényegében ez nem is interjú volt, ők már alapból úgy fogadtak, hogy én ott dolgozom… Még az igazgatóval is összefutottam és bemutattak neki. Szóval sikerült munkát találnom!

Mikor végeztem, felhívtam Zhout, a kínai-magyar fiút, aki azért jött Kínába, mert egy rokonának esküvője lesz (egy hónap múlva), és hozott nekem mindenféle otthoni jót: Milka csokit, dezodort és néhány otthoni dolgomat, amit nagyon hiányoltam már. A gépért pedig külön köszönet Áginak! :)

Így is késésben voltunk, ugyanis elvállaltunk Patrikkal egy kis babysitterkedést, az egyik magyar konzul gyerekeire vigyáztunk. Tegnap hívott a gyerekek mamája, hogy sürgősen kellene a segítségünk néhány napra, hogy délután-este vigyázzunk a srácokra. Nagyon klassz srácok, semmi gond nem volt velük, ha nem lettem volna hulla fáradt, talán még jobban élveztük volna egymás társaságát. Mindemellett egy kis zsebpénzt is kaptunk érte, de az igazán nagy dolog az volt, hogy pörköltet vacsizhattunk! Szinte már csak ezért is megérte volna… Holnap is megyünk, akkor meg rakott krumpli lesz a vacsi TEJFÖLLEL!!! Ez már a luxuskategória számunkra. Este fél9-ig voltunk ott, aztán jöttünk is haza, most pedig megyek fürdeni, mert már borzasztó fáradt vagyok.

Ja és csak plusz mellékes infó: Kínában NINCS óraátállítás, így most már 7 óra a különbség Magyarországhoz képest!