Hihetetlen, elköltöztünk a koliból, Lilla is visszakapta a depositot, átjöttünk a német barátainkhoz és köszönjük, jól vagyunk. Persze az utóbbi egykét nap történt ám mindenféle dolog, mindjárt írom is.
Szóval kezdem múlt hétfőtől, mikor megvettem az IKEA-ban 5 kartondobozt a költözéshez. Lilla kb azóta el is kezdett gondolkodni mit merre kellene pakolni, illetve a hétvége óta már a munka lényegi részét is csinálta.
Ezen a héten én is bekapcsolódtam, hát mit mondjak, jó sok szemetet összegyűjtöttünk mióta itt vagyunk! :D Na jó, nagy részük hasznos dolog, de majdnem alábecsültem a mennyiséget... Végül tegnap (csütörtök) hoztuk át az első kört Sozanékhoz, jó kis kör volt. A dolgok nagy része így már itt volt, de mára is maradt rendesen mit hozni. Összességében azt mondom egész jól sikerült elosztani a mennyiséget. Funny kis story: kiraktam délelőtt a matracot a folyosóra, fél óra múlva már nem volt ott. Erre mondják azt, hogy beszerzési áron kelt el...
Persze nem lett megkönnyítve az életünk az utolsó 2 napban sem, tegnap brutál eső volt, szarrá áztunk, bankba mentünk intézkedni az meg ugye mindig kellemes elfoglaltság (SEM - kivétel ha a VIP szekcióba mennék és körbecsókolnák a lábam nyomát is a kínai ügyintézők). Éjszaka a változatosság kedvéért pedig jött még egy búcsú-kibaszás, ezúttal Lilla nepáli osztálytársai voltak a hunyók. Történt ugyanis, hogy 4-kor felébredtem valami üvöltözésre. Mikor kicsit már összeszedett lett a gondolkodásom akkor levágtam, hogy tuti valamelyik szobában ordítoznak a szinten és nincs becsukva az ajtó, ezért visszhangzik az egész folyosó. Utána a hangok alapján sikerült arra is rájönni, hogy Lilla nepáli ismerősei, gondoltam visszafogom magam, hátha abbahagyják hamar. Nem jött össze, negyed óra után áttántorogtam és leoltottam őket, hogy egyrészt csukják be az ajtót, másrészt kuss legyen, mert a normális emberek ilyenkor aludnának. Elnézést kértek, meg elkezdtek magyarázni, hogy dehát ők most fognak lelépni meg ilyenek. Én csak így néztem. mondtam nekik, hogy "ki nem szarja le ha most léptek le, csend legyen mert aludnánk, ennyi a lényeg"... De komolyan, ez nagyon durva, mert ők orvostanhallgatók, tehát elvileg az országuk IQ-val jobban megtámogatott lakosai közül valók, mégis ekkora suttyók. Így majd' egy év után sem tudok ezen elmenni, hogy nagyjából minden afrikai, arab és ázsiai ilyen kulturálatlan hülye. Tudom-tudom, más kultúra meg ilyenek, de szerintem vannak dolgok, amik a világon bárhol érvényesek (kellene, hogy legyenek). Jó, mondjuk Finnországban meg pl a franciák voltak ilyen sutyerákok, de annyi a különbség, hogy ők tudták mikor rosszat csinálnak, csak bunkók voltak. Az előbb említett helyekről származó emberek viszont nincsenek is tudatában annak, hogy tök hülyék... 5-kor elvonultak amúgy a nepáliak, természetesen nagy hangzavarral. Utána a madarak kezdtek a parkban hangoskodni, fél 6-tól pedig már a kínai nyuggerek is kint voltak és zenéltek/énekeltek, szörnyű egy alvás nélküli éjszaka volt ez nekünk, reggel látszódott is a fejünkön...
Na de mindez nem számít már, megebédeltünk az egyik kedvenc kis éttermünkben és leléptünk. Én angolosan távoztam, Lilla pedig a procedúra szerint kijelentkezett. Ma már elvileg nyugodtan fogunk aludni, king size bed-ben az egyszemélyes helyett! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése