Habár a címben lévő kifejezés általában valami rossznak a
végére szokott utalni, azért itt nem egy tragikus esetről van szó, egyszerűen
csak az van, hogy már egyre közeledünk az ösztöndíjas évnek a végéhez, na meg
persze a hazamenetel időpontjához.
A héten mindhárom nap vizsgáim voltak, először „általános”
kínaiból, amiből amúgy a legtöbb órám is volt a két félév során, itt rengeteg
szót és nyelvtant tanultunk. Aztán másnap volt a hallgatós órának a tesztje,
ami értelemszerűen abból állt, hogy különböző feladatokat kellett megoldani a
magnóról lejátszott párbeszédek alapján. Az elején mondjuk a tanár olvasott fel
szövegeket, ahonnan ki kellett választani 4 opció közül, hogy melyik a helyes
válasz. Na most ez azért volt csak érdekes, mert a tanáromnak elég brutális
sanghaji akcentusa van, ami nagyrészt abban merül ki, hogy az ’s’-nek kiejtett
hangokat ’sz’-nek mondja, és az ’sz’-nek kiejtett hangokat meg szintén ’sz’-nek
mondja, szóval ez néha okozhat problémát. Most nem volt vészes. Mondjuk az
előző féléves másik hallgatós tanárhoz képest ez még így is mérföldekkel jobb
volt, ugyanis a másik tanár behívta a suli portását, aki még kegyetlenebb
kiejtéssel olvasta fel a ráeső részt, na ott aztán tényleg egy mukkot nem
lehetett érteni. A mai napon viszont lezárult minden egy kellemes szóbeli
vizsgával. Aki ismer engem, az pontosan tudja, hogy kevés dolgot rühellek
jobban egy szóbeli vizsgánál, különösen akkor, ha tételt kell húzni. Az eleje
elég jól ment, szavakat és mondatokat kellett felolvasni, azok mind nagyon jól
sikerült. A sikerélménytől dagadva aztán önmagamat meg nem hazudtolva kihúztam
azt a tételt, ami a legkevésbé tudtam… Nem arról volt szó, hogy nem tudtam,
csak mondjuk a többi téma ezerszer jobban ment, ezt meg nem is dolgoztam ki
annyira. Az igazság az, hogy én szinte minden vizsgámra úgy szoktam menni, hogy
a tételek számától függően 1-2-t sosem dolgozok ki, vagy tanulok meg rendesen.
És persze azokat különösen jó érzékkel rendszerint ki is húzom. Jogosan
merülhet fel a kérdés, hogy akkor meg miért nem vagyok képes megtanulni mindent.
Én már csak ilyen optimista vagyok, mindig bízom a vakszerencsében. Csak az nem
akar soha megjönni. Habár a jegyeimen nem tükröződik, de amúgy ennek is lehet
ám a jó oldalát nézni: olyan improvizációs készsége lesz hosszútávon így az
embernek, hogy amikor már komoly tétje lehet valaminek (pl. egy állásinterjún
vagy egy tárgyaláson), akkor mivel hozzászoktam a meleg helyzetekhez, már nem
is jövök annyira zavarba, ha egy kérdésre nem tudom a választ. Sosem voltam az
a könnyen feladós típus, mindig igyekeztem próbálkozni.
Mindenesetre egy biztos: A SULINAK VÉGE! :)
Közben már nagyban pakolunk is, borzalmas mennyiségű
szeméttől szabadultunk meg, a cuccok nagy része is már el lett rakva, és holnap
visszük is az első turnus kacatot a német barátnőmhöz, aki megengedte, hogy
nyáron náluk tároljuk azokat a holmikat, amiket nem akarunk hazavinni. Mondjuk
ez egy kicsit necces, mert még mindig nem tudjuk 100%-osan, hogy visszajövünk
vagy sem. Ha nem, elég kellemetlen lesz, ha meg kell mondani a barátnőmnek,
hogy hát igaz, hogy a cuccaink ott vannak, de mi még nem tudunk visszamenni. Na
nem mintha hatalmas értékű dolgokról lenne szó: konyhai edények, vasaló, turmix,
könyvek és egyéb kacatok, amik maradnának. A ruhák még kérdésesek. Mondjuk
mázli, hogy a baromi drága repjegyhez legalább két bőröndöt lehet feladni,
plusz a kézipoggyász, így akkor sem kell kétségbeesnünk, ha teljesen haza kéne
cuccolnunk.
Apropó repülőjegy. Sokáig húztuk-halasztottuk a megvételét,
ugyanis iszonyat magas áron adták őket már régóta. Én nagyjából március óta
folyamatosan néztem az árakat, de mindig is sokalltam ezért taktikát
váltottunk, és úgy döntöttünk, hogy csak a legvégén vesszük meg őket. Nos, egy
hete még mindig 1000USD körül volt a legolcsóbb, csak egyirányú repülőjegy is,
ez ugye több mint 200ezer forint. Csak összehasonlításként mondom, hogy egy
jobb légitársaságnál, pl. a Finnairnél korábban is 180ezerért már lehetett
oda-vissza venni jegyet, most viszont náluk is kb.280ezer volt a csak
Budapestre szóló út. Én már eléggé ki voltam akadva, mivel azt nem tudtuk, hogy
visszajövünk, tehát kérdéses volt, hogy milyen jegyet vegyünk, mert az
oda-vissza jegy is 290ezer körül volt, annyit meg már nagyon nem szívesen
csengettem volna ki, viszont úgy is tűnt, hogy a jegyárak folyton emelkednek.
Aztán megvártuk, hogy három héttel az indulás előtt milyen áron kínálják a
jegyeket. Szerencsére már kevesebbért. Nem mondom, hogy ezt az árat is
méltányosnak tartom, de a még elfogadható kategóriába tartozik. Szóval sikerült
megvenni a jegyeket, és így július 14-én, 1:40-kor elhagyjuk Shanghait.
Moszkvában lesz az átszálló és a sok-sok időzónán való áthaladás miatt egész
korán, 11:55-re már haza is érünk. Már mindketten nagyon várjuk, szinte jobban,
mint a nyaralást. De előbb azért még ki kell pihenni a borzasztóan kemény
tanulás fáradalmait. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése