Lilla:
Terveztem már egy ideje, hogy elmenjünk Patrikkal közösen
bulizni egy szórakozóhelyre, hiszen talán furának hangzik, de amióta járunk
erre még sosem került sor… Eddig. Kicsit nyuggerré váltam mellette, és igazából
annyira nem is bánom a dolgot, jobban szeretem, ha nyugi van körülöttem, nem
beszélve arról, hogy nem is iszom túl sok alkoholt sem, tehát már csak ezért
sem hiányzik ez az egész dolog annyira. Néha viszont jó, mert kiengedheti az
ember a gőzt így is. És itt Sanghajban ez nem is olyan nehéz, hiszen olyan
rendszer működik, ami otthon valószínűleg csődbe vinne egy nap alatt egy
szórakozóhelyet: korlátlan pia, szinte fillérekért. A legtöbb klubban szerdára
esik, van ahol kedden vagy csütörtökön tartják a ’Ladies night’-ot, ami
mindenhol annyit jelent, hogy ingyen belépés hölgyeknek, korlátlan
italfogyasztással. Durva, mi??? Ahol tegnap voltunk, ott a férfiaknak is 80
yuanért volt ugyanez, de egy másik helyen csak 60 lett volna. Kíváncsi vagyok,
hogy otthon mire menne egy este alatt 2100 Ft-ból. Plusz azért is jó, mert nem
kell meghívni a lányokat semmire. :) Biztosan sok korombeli tartaná ezt
Kánaánnak. Velem jól jártak, én max. két pohárral ittam alkoholos italt, aztán
jobbnak láttam inkább a narancslé szürcsölését. Ennek az volt az oka, hogy
olyan szinten nem spórolták ki az alkoholt, hogy egy két decis pohárnak kb. a
¾-ben pia volt, a többiben meg kísérője, akár vodkanarancsról, akár
viszkikóláról volt szó. Nekem nem jön be az ilyen erős keverés, ezért sem ittam
tovább.
Maga a hely elég érdekes volt. Egyrészt azért, mert már
megszoktam, hogy nem lehet dohányozni sem a diszkókban, se más beltéri helyen,
itt viszont sajnos nincs ilyen törvény. Ennek köszönhetően megint jó füstösen
érkeztünk haza, na meg a helyen szívtuk a füstöt, hát mit mondjak, felemelő
élmény volt. Ezen kívül sokkal több helyet foglaltak az ülőgarnitúrák és
asztalok, mint amennyi tánctér volt, így elég zsúfolt volt az egész, mert amúgy
sokan voltak ott. Itt a leülős rész sem olyan, mint otthon. Tajvani emlékeimből
feltételezve, elég kemény pénzeket kérnek el egy-egy asztalért, simán el tudom
képzelni, hogy itt is néhány ezer yuanbe kerülhet egy jobb leülős hely. Ehhez
természetesen jár a külön bejáratú pincér, aki hozza a piákat, utántölt,
esetleg a kaját is szervírozza, ugyanis ezek a diszkók rendszerint éttermek is,
és lehet vacsorázni is, mondjuk szerintem nem éppen evésre alkalmas
környezetben. Mindezeken kívül még műsorral is „kedveskedtek” a vendégeknek.
Először flitterekkel kirakott csilli-villi ruhás, maszkos csávók kezdtek
táncolni, aztán megjelentek a lányok is, és ott playbackelt középen egy pasi
1-2 szám erejéig. Majd hirtelen eltűntek és a helyiség másik felében feltűnt
egy másik nő, aki nyugati dalokat énekelt… Énekelt??? Jó indulattal is csak halandzsázott.
Elég vicces volt, mert először azt gondoltam, hogy ahhoz képest, hogy kínai,
egész jó a kiejtése, aztán mikor nem énekelt ki egy-egy szót rendesen, akkor
vált gyanússá. A hangosítás is pocsék volt, így inkább hangzott az egész
nyivákolásnak, mint értékelhető produkciónak. Mondjuk én is simán lehettem
volna ott ennyi erővel és ilyen tehetséggel. Volt még egy másik csaj is, aki
szintén halandzsázott, ő sem volt jobb sajnos, istennek hála’ nem énekeltek
egész este. Néha feltűntek a szórakozóhely különböző pontjain, ahol ilyen
egyszemélyes színpadok voltak felállítva, de egy-két szám után mind eltűnt.
Sajnos képet nem mindegyikről tudtam készíteni, mindjárt leírom azt is, hogy
miért.
Hiába is, de Sanghaj más, mint amilyen Taoyuan volt. Ott
megszoktam, hogy élhetek fehér emberi voltomból fakadó privilégiumommal, és
inkább vagyok VIP személy, mint egyszerű vendég. Ott mindig odajöttek az
emberek és teljesen odavoltak tőlünk, amikor felmentünk a színpadra táncolni.
Nos, itt le se bagózott senki. Viszonylag sok külföldi volt amúgy is, de a
sanghajiak szerintem nagyon boldogok amúgy, hogy ülőhelyeikkel „felsőbbrendűek”
a fehér söpredéknél. Akár így volt, akár nem, én azért így is jól éreztem
magam. Ez már csak azért is volt, mert itt az emberek nem öltöznek úgy ki, mint
nálunk. Van, aki igen, de ha van olyan, aki mégsem, az sem érzi kevésbé jól
magát. Ez tetszett mondjuk. Viszont volt valami, ami egyáltalán nem, és már
volt, hogy tényleg kinyílt a bicska a zsebemben, úgy felmérgesítettek.
Pontosabban egy biztiőr mérgesített fel, mert voltak olyan húzásai, ami otthon
nálunk egyáltalán nem lenne elfogadható. Nem ilyen inkálszekuricsi típusú volt,
csak egy kis nyegle, marcona ürge (Patrik: halál kemény nézésű 14 éves fejű
csirke). Az történt ugyanis, hogy egy asztalhoz letettük az italainkat,
próbáltunk volna táncolni ott körülötte, de ez az idióta nem akart félreállni
az útból. Nem azért, mert nem volt helye, hanem csak mert szimplán egy barom
volt. Inkább vágta a pofákat, meg nem hagyta, hogy mi is jól érezzük magunkat.
Aztán ’megoldásként’ egyszer csak fogta az asztalunkat, és arrébb tolta.
Próbáltam nem foglalkozni vele, de amikor megjelentek ezek a csodálatos
előadók, és le akartam fényképezni az egyiket, ráütött a kezemre, hogy ezt nem
szabad. Nem értettem, hogy miért, mert azért nem voltak akkora sztárok, meg nem
is az, hogy fájt volna az ütés, de ezt a reakciót azért túlzásnak tartottam.
Folyamatosan útban volt, és még az utálat is sütött az arcáról. Volt egy pont,
ahol azt éreztem, hogy ha még egyszer kötekedik valami miatt, akkor a
menedzsert is odarángatom, hogy helyre rakja, mert ez számomra egyáltalán nem
elfogadható, hogy így viselkedjen valaki a vendégekkel. Szerencséje volt, mert
erre nem került sor. (Patrik: akkora pofátlan bunkó volt, hogy én konkrétan
fejbe akartam csapni a pohár vodkanaranccsal, ami nálam volt, de Lilla
lenyugtatott…)
Összességében én jól éreztem magam, talán az ingyen belépő
és pia miatt, vagy azért, mert amúgy maga a hely nem volt rossz, vagy
legalábbis nem rosszabb, mint otthon bármelyik jobb hely. Éjjel 1-kor jöttünk
haza, és én nagyon büszke voltam magamra, mert a taxi sofőr szinte egyből
megértette, hogy hova szeretnénk menni. Az árának már nem annyira örültem, de
sajnos ez a velejárója annak, ha az ember szórakozni kíván…
Patrik:
Átveszem a szót, folytatom a csütörtökkel.
2-kor mentünk aludni, ehhez képest reggel viszonylag korán
ébredtünk, bár csak félig önszántunkból. A komolyabb kényszerítő tényező az
volt, hogy a folyosó túloldalán, két szobával arrébb elkezdett egy kínai csávó
fúrni-faragni-kalapálni, és ezt természetesen nyitott szobaajtónál tette,
nehogy valaki tovább tudjon aludni. Lilla pipa is lett, kinézett, és mit
látott? A matracot, amit meg akartunk venni, kint a folyosón, a falhoz
támasztva!
Háttérsztori: ugye itt marha kemények az ágyak. Amit matrac
gyanánt adnak a koliban (ahol egyáltalán adnak) az egy vicc, egy 1 centi vastag
(vékony) valami, eléggé kényelmetlen aludni rajta. Eddig úgy oldottuk meg az
alvást, hogy 2 ilyen „matrac”, valamint még alattunk volt 2 vastagabb paplan
is, így már nagyjából lehetett aludni, de kényelmesnek nem volt mondható. A
legelső perc óta szerettünk volna matracot, de alsó hangon olyan 600 yuanbe
fájt volna (pl IKEA-ban), szóval halogattuk, hátha meg tudjuk oldani másképp
is. Erre ki volt írva a 913-as ajtajára (a szoba, ahol ma kopácsolt a kínai),
hogy van eladó matrac 150-ért. Már több mint egy hete rakta ki a lakó a papírt,
de mi rögtön lecsaptunk rá. Egy feka srác lakott bent, mondtam neki, hogy oké,
120-at adok érte (annyira megszoktam az alkudozást, hogy legszívesebben a
szupermarketben is alkudnék! :D ), ő mondta, hogy rendben. Ezután napokig
járkáltam át a pénzzel, de mindig volt valami kifogás. „Ááááá, majd csak holnap
költözöm ki”, „ááááá, nem tudom még pontosan hogy lesz”, „majd kopogok az
ajtótokon és szólok ha lehet vinni”, „add meg a számod és hívlak”, „fél óra és
átviszem”, stb. Komolyan, vicc volt a csávó, mintha nem akarná mégsem eladni.
Addig-addig, hogy az ember már kiköltözött, teljesen eltűnt, Lilla sajnálkozott
is, hogy így nem lesz olcsó matracunk.
Reggel viszont teljesen felvillanyozódva mondta (miután
kinézett, ki hangoskodik már megint), hogy ott a matrac a folyosón, ez
valószínű azt jelenti, hogy a feka itt hagyta, el kellene hozni. Én viszont nem
tartottam túl jó ötletnek, mert nem lehetett volna észrevétlenül elbugázni,
szóval Lilla inkább lement a recepcióra megkérdezni, hogy ha a folyosón van a
cucc, akkor az azt jelenti-e, hogy ki lett lakoltatva az előző lakó és el lehet
vinni a maradék dolgait. Mert itt így megy, ha valaki itt hagy valamit, akkor a
cucc nem maradhat a szobában, a hülye kínaiak inkább kidobják, de a következő
lakónak nehogy jó dolga legyen már! Azt válaszolták, hogy lehet vinni, felérve
viszont már nem találta a szoba előtt a matracot. Kiderült, hogy a kopácsolós
okostojás végzett a dolgával, és visszatette az ágyra. Viszont a takarítónővel,
aki itt volt, nem tudta Lilla megértetni, hogy a recepción le van beszélve és
elhozza, szóval matrac nélkül maradtunk. VOLNA, ha utána nem oldjuk meg
másképp, mindjárt mesélem.
Előtte viszont még egy másik dolog (az időrend miatt).
Gondolkodtunk, hova lehetne kimozdulni ma, de tekintve, hogy a szünet miatt
mindenhol tömeg van, nem nagyon tudtunk dűlőre jutni. Utána Lilla eszébe
jutott, hogy olvasott egy tengerpartról, ami Shanghaiban van, és valami más
helyről hoztak csomó homokot, hogy rendes beach-nek nézzen ki, sőt, ha jól
tévedek, akkor még a vizet is megcsinálták, hogy szép kék legyen. Gondoltuk
király, ide elmehetnénk, de aztán a google maps letörte lelkesedésünket, mikor
kiírta, hogy tömegközlekedéssel 5 óra 50 perc odaérni. Igen, 5 óra 50 perc csak
oda, a város túlfelére, szóval meggondoltuk magunkat, én pedig magamban
elmormoltam pár ide nem illő újmagyar szókapcsolatot, hogy a jó francért kell
mindig a tömegközlekedéstől függenünk… Na mindegy, lényeg a lényeg, úgy
döntöttünk, hogy inkább elmegyünk várost nézni hop on – hop off busszal, 30
yuan/fő, miért ne?
Szóval összekaptuk magunkat, és indultunk. Útközben
látszott, hogy a 913-asnak nyitva az ajtaja, bent a matrac az ágyon, viszont
senki emberfia nem volt a környéken. Rögtön tudtuk, hogy ez egy jel, és ez talán
az utolsó (utáni) lehetőség, hogy olcsó matracunk legyen, és mit csináltunk? A
fene becsületes fejünkkel tovább mentünk a lifthez, és egy darabig még
rágódtunk, hogy akkor hogyan tovább, de végül rájöttünk, hogy egyrészt nekünk
ígérte a srác a matracot, másrészt nem fog visszajönni, csak úgy itt hagyta a
majom a megegyezésünk ellenére, harmadrészt a kínaiakat pont nem érdekli, mi
lesz a matrac sorsa, szóval Lilla kinyitotta az ajtónkat, én pedig szépen
áthoztam. Leraktuk, örültünk, hogy „olcsón” lett matracunk, aztán a terv
szerint mentünk kajálni. Amúgy ez egy ilyen vastagabb rugós matrac, nem túl
puha, nem túl kemény, nincs agyonhasználva, szerintem meg leszünk vele
elégedve. Lehet, hogy egy IKEA-s hab matrac jobb lenne, viszont nem lenne
ingyen, meg még kék alapon Mickey egeres minta sem lenne rajta, szóval
mindenképp megéri így nekünk! :)
Ebéd után pedig jött a nap fő programja, a hop on – hop pff
(mármint off) városnézés, de az már sok lenne egy blogposztra, inkább holnap
kap egy külön posztot, képekkel illusztrálva. Meg még jönnek bulis képek is, ha
jól értesültem, de ez Lilla reszortja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése