Ezt a címet nem úgy kell értelmezni, hogy ez milyen jó
dolog, csak az én esetemet tekintve az. Patrik tegnapi indulatokkal teli
írásából már tudjátok, hogy milyen a viszonyom a kedves szembeszomszédommal.
Tegnap este viszont nem ő volt a ludas, legalábbis közvetlenül nem, hanem a
másik szomszédom, aki balra van a szobámtól. Fogalmam sincs, hogy miért, tegnap
mindenkiről megfeledkezve olyan kb. éjjel 4-ig üvöltöztek, ordíttatták a zenét
és néha úgy ugráltak, hogy azt hittem összedől az egész koli.
10-11 körül kezdődött este, de akkor még sokkal több ember
hangját lehetett hallani, és talán még nem is ebben a szobában voltak. Aztán
szép lassan elhúzott a nagyrészük és a hangokból megállapítva 3 vagy 4 jómadár
őrjöngött itt egész éjjel. Nem is értem miféle beteg szokásból, de végig
üvöltöztek és röhögtek. Én, ha megtehetném, akkor sem érezném jól magam, ha
üvöltenék. Ezek a barmok viszont végig ezt csinálták. Tanulva a másik
szomszédom esetéből, nem nagyon tartottam jó ötletnek, hogy átmenjek lecsitítani
őket, mert ki tudja milyen következményekkel járt volna. Azt sem tudtam, hogy
fekák vagy arabok, de egyikkel sem jártam volna jól…
Mindenesetre jóhiszeműen és abban a hitben, hogy „egyszer
úgyis mindennek vége lesz” próbáltam meg elaludni, de azért a biztonság
kedvéért a fülemhez szorítottam a paplant, hátha felfogja valamelyest ezt az
ordenáré hangzavart. Sajnos nem fogta fel eléggé. Egyszerűen nem hittem el,
hogy egyrészt nincs senki azon az átkozott folyosón, aki átmenne és
elkussoltassa őket, azt meg főleg nem hittem el, hogy ezek a parasztok eddig
bírják. Patrik szerencsére elaludt, mondjuk furcsálltam is, hogy nem kelt fel
néha egy-egy hangosabb kiabálásra vagy a zenére. Olyan éjjel 3 körül elkezdték
játszani azt az idióta Gagnam style zenét és hozzá ugráltak. Olyan jóra
sikerült a produkció, hogy az alattuk lakó feljött és jól megmondta nekik a
magáét (végre valaki), én meg abban reménykedtem, hogy ezzel vége is mindennek
én pedig aludhatok legalább még pár órát. Sajnos nem így történt ez sem. A
barmok ugyan abbahagyták az ugrálást, de az ordibálást és a zenélést nem.
Én már iszonyúan fáradt voltam, de emellett olyan ideges is,
hogy a szemeim egyszerűen kipattantak és esélyem sem volt arra, hogy másnap
reggelig kipihenjem magam. Már akkor eldöntöttem, hogy nem megyek be az első
órámra, de biztos, ami biztos azért a recepción megemlítem ezt az egész estés
hepajkodást. Mire végre csend lett, nagy nehezen sikerült elaludnom, reggel
pedig mondtam Patriknak, hogy én most még megpróbálok aludni (mert reggel
legalább csend van), és majd találkozunk suli után. Fél kilenckor keltem,
elkészültem és mentem is az irodába. Mázlim volt, mert most az a csaj volt ott,
aki tud rendesen angolul és nem csak bambán néz, hogy mit magyarázok neki.
Elmeséltem neki, hogy hol és meddig tartott a „buli”, na és ha már ott voltam,
megemlítettem a szembeszomszédot is. Csak a történteket mondtam el, meg sem
említettem a bőrszínét, viszont amikor megkérdezte a csaj, hogy ez melyik szoba
és mondtam, hogy a 909, egyből az volt a kérdés: „Egy fekete srác, ugye?”.
Gondolom már volt vele dolga az irodának, mert nem jellemző, hogy itt bárkiről
is tudnák a szoba alapján, hogy kicsoda. Az éjszakai hangoskodókkal
kapcsolatban megnyugtatott, hogy ha ilyen van, akkor csak szóljak lent a
biztonsági őrnek, és ő majd intézkedik, és hogy az irodába is jelentsem be, és
azt is mondta, hogy figyelmeztetik a szomszédomat. Örültem, hogy nem ilyen
kínai módjára kezelték, hanem komolyan vettek.
A szörnyű este ellenére kicsit nyugodtabban vágtam neki a
napnak és mentem órára. Elmeséltem a tanáromnak is az esetet, meg azt is, hogy
azért annyira nem érzem magam jól egy ilyen szomszéd mellett, de mondta, hogy
bármikor felhívhatom, akármi probléma van vele, és ne aggódjak, mert ha nagyon
nem bír magával, akkor elveszik tőle az ösztöndíjat és kirúgják a koliból is. Gondolom
„véletlen egybeesés”, hogy a tanárom is halkan ugyan, de megkérdezte, hogy feka
volt-e a srác, és mondta, hogy csak azért tartja őket az egyetem, hogy legyenek
itt külföldi ösztöndíjasok, de amúgy sok velük a probléma. Nem úgy vettem
észre, mintha nagyon oda lenne értük. Szerencséje van, mert egy feka
osztálytársunk volt csak, egy ruandai srác, de már ő sincs ott.
Egyébként csak így mellékesen megjegyezve, érdekes, hogy itt
a tanároknak az volt az első dolguk itt minden órán, hogy a táblára felírták a
telefonszámukat, és késés vagy hiányzás esetén megkövetelik, hogy ezt jelezze a
diák. Amikor a Residence Permitet intéztem, akkor is felhívott a tanárom, hogy
sikerült-e rendben elintézni a dolgokat. Érdekes, hogy itt minden hivatalos
dolgot a sulival kapcsolatban rajtuk keresztül intézünk, és ha valamilyen
információ nem jut el hozzánk és a nemzetközi irodában kérdezzük meg, akkor
egyből a tanárt szidják, hogy nem végzi jól a munkáját és lusta. Emellett a
tanárok, ha házit adnak fel, másnapra ki van minden javítva, és nem csak úgy a
végére egy aláfirkantással, hanem ha egy karakter nem úgy néz ki, ahogy kell,
akkor mellé oda van írva szépen. Tisztelet a kivételnek, de otthon meg az volt
inkább a jellemző, hogy heteket kellett várni a dolgozatok kijavítására, a
házit meg sosem kérte be senki. A fősulin például volt olyan tanár, aki
egyszerűen kijelentette, hogy elvesztette a ZH dolgozatokat és ezek után az
index kép alapján mindenki megkapta a jegyét, de senki sem ötöst (!). Az én
tanárom viszont a szünetben feladta, hogy az első hat lecke párbeszédeit és
szavait másoljuk le szépen, ami 5 A4-es lapot vett igénybe helyspórolós
üzemmódban, és mára vissza is kaptam kijavítva (szerényen megjegyezve külön
kiemelte az enyémet, hogy milyen jó munkát végeztem). Ennyit a tanárokról.
A nap további része nyugiban telt, de hazudnék, ha azt
mondanám, hogy nem fog el a gyomorgörcs már akkor, amikor a koli közelébe
kerülök. Hiába nincs félnivalóm (Patrik illegális itt lakását leszámítva), és
hiába valószínűleg engem részesítenének előnyben a fekával szemben, egyszerűen
a tegnapi üvöltözés után kicsit tartok attól a baromtól. Emellett tartok egy
újabb álmatlan éjszakától, és attól a leginkább, hogy ha sok a konfliktusom az
emberkékkel, akkor kiderül az is, hogy Patrik itt van. Persze igyekszem nem
gondolni ezekre, hiszen csak saját magamnak ártok ezzel az idegeskedéssel, de
azért bennem van a félsz.
Tegnap valamelyest feldobta a hangulatom, hogy csodával
határos módon két angol nyelv suliból is visszajeleztek, persze még semmi sem
biztos. Viszonylag sok időmet elvinné bármelyik munka, de felcsillantotta azt a
reményt, hogy ha elég pénzt tudnék keresni, akkor akár itt is hagyhatnám ezt a
kolit. Ugyanis itt Sanghajban egy egyszerű szoba is minimum 70ezer Ft-nál
kezdődik, és az még a legolcsóbb kategória, és nem egy egész lakás.
Képzelhetitek, hogy miért lenne fontos egy meló. Viszont részmunkaidős melóval,
ami a hétköznap délutáni-esti vagy a hétvégi tanítást jelentené,
tizenvalahányezer yuant is meg lehetne keresni. Szorozzatok 35-tel és próbáljatok
meg magatokhoz térni, főleg az otthoni angol tanárok. Onnantól kezdve, hogy
sikerülne egy ilyen munkát megcsípni, nem lenne gondom semmire, az biztos. Ha
mindkettőnknek sikerülne, akkor meg főleg nem.
Ma még nem volt semmi zavargás itt a koleszban, pedig már
elmúlt fél10. Mondjuk, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek 10-11
körül kezdenek megőrülni, ahogy tegnap is tették, de én azért bizakodó vagyok,
na meg hulla fáradt, és remélem, hogy sikerül rendesen kialudni magam. Annál is
inkább, mert holnap elvileg egy tesztet írunk az első 7 leckéből, ami elég sok
azért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése