Mi folyik itt Manilában?

Mi folyik itt Manilában?!

A sör a számba biztosan... Normál esetben nem szoktam otthon sörözni, de tekintve, hogy nyaralunk és a hely alkohol nélkül egy rémálom lenne, ezért úgy döntöttünk Patrikkal, hogy megpróbáljuk a legjobbat kihozni ebből az egy éjszakából, amit a filippinai fővárosban kell eltöltenünk.

Facebookon már mindketten kiírtunk egy-egy rövidebb jellemzést, de azoknak, akik nem látták a kiírást, és persze azoknak is, aki igen, itt egy rövid történet az első benyomásainkról.

Ott kezdődött minden, hogy már délelőtt kaptam az emailt, hogy nehogy elfelejtsem, hogy ma 16:45-kor megy a gépem. Mondom magamban, most én vagyok a hülye, vagy ezek hirtelen megváltoztatták az indulás időpontját?Természetesen nem én voltam a hülye. A dologban az volt a trükk, hogy ez az eredeti induláshoz képest már a késést is hozzászámolta a tényleges felszálláshoz, viszont a becsekkolás még mindig a 16:00 órás időpontra vonatkozott. Aki szokott repülni, az tudja, hogy ez nem mindegy, ugyanis 45 perccel a kiírt (nem a valódi) indulás előtt lezárják a kapukat, se poggyász, se utazó kártya kiadás nincs már. Mi persze tanulva a Hong kongi utazás hibájából már jóval korábban kimentünk, hogy minden klappoljon. 

Minden rendben is volt, a váróba menetel előtti ellenőrzéskor korántsem volt akkora szigor, mint bármelyik európai reptéren. Ez jó volt, nem mintha bármi rejtegetnivalónk lett volna. Aztán jött a hosszas várakozás. 4-re rendeltek oda minket a beszálló kapuhoz, aztán elküldtek egy másikhoz, ami valahol az alagsorban, vagy legalábbis a -3. emeleten volt. Ott volt valami filippin fiúlány, aki nagy örömünkre "szórakoztatta" a várakozókat. Na most "átlagos" kinézetű transzi volt: tűsarkú cipő, blézer, napszemüveg (a kifejezetten sötét váróban), hosszú fekete haj... Amúgy a napszemcsivel egész jól is álcázta volna magát, de enyhén feltűnési viszketegsége volt és vagy magában beszélt vagy valami nagyon brutális hangon vernyákolt, amit nagy jóindulattal sem csúfolnék éneklésnek. Ez pont az a fajta ember amúgy, aki mindenkivel tudatni akarja, hogy mivan vele, de ha leoltja az ember, hogy hagyja abba azt a borzalmat, amit művel, akor tuti, hogy a diszkriminációval jön, hogy őt elnyomják. Inkább rá sem néztünk, de azért jól kibeszéltük, hogy mekkora gyökér.

Aztán végül 5 órakor el is indultunk, és zökkenőmentesen meg is érkeztünk Manilára. Mivel az első gépünk késett, a másnap induló pedig hamarabb indult, ezért nagyjából semmit nem láttunk a városból, de azt hiszem fogok tudni élni ezzel a hiányérzettel. A német barátnőmtől kaptunk egy Lonely Planet útikönyvet, amiben le van írva minden az árakról és ez a taxi fogásnál sokat segített. Mikor kimentünk a reptérről egyből váltottunk is pénzt, ugyanis itt nem lehet filippin valutát kivinni az országból, vagy legalábbis valami nevetséges összeg (kb. ötvenezer forintnyi érték) felett. Szóval a váltás után betaláltak a hiénák (taxisok). Mindegyik """""""nagyon jó áron""""""" ajánlotta a kocsiját, de ezek inkább önjelölt taxisok voltak, nem igaziak. Amikor mondta az egyik, hogy 740 pesoért elvisz az amúgy 20 percre lévő hotelbe, akkor már gyanús volt, hogy itt mindenki a lehúzásra megy, főleg azért, mert a könyvben átlagos árnak 225pesot írtak. Később kiderült, hogy ezek a reptéri taxisok, és rendes taxist fogni egy emelettel feljebb kell. Fel is mentünk, de ott meg nem volt semmi. Elindultunk a reptérről kifele, hátha ott találunk majd egyet és sikerült is. Jó nagy barom volt ez is, már próbálkozott volna egy magas árral, mondtam neki, hogy kapcsolja csak be szépen a taxiórát, és majd annyit is fizetünk. Húzta a száját, de végül belement. Aztán elkezdte játszani a hülyét, hogy ő nem tudja, hogy hol a hotel, mert 3 olyan utca is van, amit mi keresünk. Mondtuk, hogy menjen a legközelebbihez, mert a hotel is közel van, kb.15-20 percre innen. Olyan barom volt, hogy az istennek sem akarta azt csinálni, amit mondunk, inkább járó motorral ott hagyott bennünket a dzsindzsa szélén, amíg megkérdezte, hogy hova kéne menni. A taxióra persze járt közben. Miután sikerült megtudakolnia, és hajszál híján megúsztunk pár brutális ütközést, gettón-bokron át végre megérkeztünk. 170-et fizettünk, de az a hülye sofőr még ott alkudozott volna, hogy legyen 200... xD Mondtuk, hogy nem igazán van alkupozícióban, úgy hogy nagy duzzogva visszaadta a visszajárót. 

A becsekkolás rendben ment, aztán amikor megláttuk a szobát... Nos, enyhén szólva nem volt még köszönő viszonyban sem a Booking.com-os képekkel. Mondjuk nem is volt drága az biztos. Szóval nem vertem ki a balhét, már csak azért sem, mert úgyis csak egy éjszakáról volt szó. 

Mivel nem volt vizünk, meg kicsit éhesek is voltunk, ezért a hotel melletti csehóba mentünk. Ez úgy nézett ki, mint a filmekben azok a szutykos, lepukkant kis étterem-bárok a semmi közepén valahol a Távol-Keleten. Egyszóval kicsit gáz volt. De legalább olcsó volt. Mikor megláttam, hogy egy csont és bőr macska elkezdett kergetni egy 7 centis óriás csótányt, úgy döntöttem, hogy el kell kezdenünk inni, ha túl akarjuk élni az éjszakát. Amúgyis olyan volt a környék, hogy simán feltételezhettük volna, hogy reggelre már nem lesz meg a vesénk, de a nagy melegben megtette a literes sör a hatását, elég hamar jó kedvünk lett. 

Én elég hamar elaludtam, de Patriknak melege volt, úgyhogy neki tovább tartott az elalvás. 

Másnap hozták a szobánkba a reggelit, aztán negyed óra múlva már szaladtunk is kicsekkolni. Előző este szóltunk a recepción, hogy hívjanak nem lehúzós taxit, de persze reggelre már más volt a recepciós, és az meg baromi ráérősen végül nem hívott senkit, hanem azt mondta, hogy van nekik reptéri transzferük, csak 350 pesoért.........

Mivel nem nagyon volt időnk meg más lehetőségünk, ezért azt mondtuk, hogy menjenek a francba, de amúgy oké, kifizetjük. Időben kiértünk, hamar becsekkoltunk és egy buszpályaudvar váró nagyságú teremben megkezdtük a jó hosszú, variálásokkal teli napunkat.

Azt tudni kell, hogy itt a Fülöp-szigeteken teljesen normális, hogy több órákat késsen a gép, az időpontokat folyton variálják, egy-egy járat az indulás előtt törölve is lehet, szóval egy lutri az egész. A probléma az, hogy nekünk a hazafele egy napra esik a két repülés, igaz, 1 óra a Kalibo-Manilai út onnan meg kb. 20 perc elmenni az egyik terminálról a másikra, de látva, hogy milyen itt a normális helyzet, kicsit azért aggódom. Majd kiderül, de azért drukkoljatok!:)

P:

Még egy rövid hír. Tegnapra a rendőrség előkerítette az elveszett iPhone-t! Csak volt értelme fél Kínát zargatnom ezzel múltkor hajnalban :)

Elveszett iPhone, hosszú éjszaka

Nem kell parázni, nem az enyém veszett el...

Szóval, tegnap délután kicsit gatyába ráztam a német barátaink rendszerét, iPhone-iPad-Mac témákat összehangoltam nekik amennyire lehetett, iCloud fiókokat variáltam meg ilyenek. Mutattam nekik milyen jó ez az iPhone keresése funkció, lehet látni térképen real time-ban, hogy hol vannak a készülékek, lehet rajtuk lost mode-ot aktiválni meg minden. Franc gondolta volna, hogy pár óra múlva már szükség is lesz ezekre a funkciókra.

Este elmentünk Lilla osztálytársaival kajálni, beküldtünk kilencen 4 pekingi kacsát meg az összes ehhez tartozó dolgot, király volt. A többiek továbbmentek prattyba, én viszont le voltam már fáradva mert előtte órákig járkáltunk a városban fel-alá szóval hazajöttem a két frissen vásárolt embertelen nagy méretű bőröndünkkel (ja igen, ha már pofátlanul drága volt a repjegy, akkor legalább 2x23 kilós csomagot tolhatunk a repcsi rakterébe szóval vettünk plusz bőröndöket a West Nanjing Lu fake market-on).

Na, lényeg, hogy én elvoltam itthon, Lilláék pedig ilyen 3 körül értek haza és kiderült, hogy Lars egy kicsit pityókásan kiejtette a zsebéből az iPhone-ját a taxiban. Kitántorogtam a szobánkból, mondtam neki, hogy izzítsa be az iCloud-ot, de már épp magától is csinálta. Utána visszafeküdtem, de nemsoká kopogott Sozan, hogy tudok-e segíteni egy kicsit, mert beszélni kellene a taxitársasággal meg a rendőrséggel, szóval beszéltem mindenkivel.

Tudni kell, hogy itt Kínában a taxiban vagy bárhol elhagyott dolgok sokkal nagyobb eséllyel lesznek meg, mint otthon, itt ami leesik, az legtöbbször koppan is... Egyrészt becsületesebbek az emberek, másrészt mindenkinek van iPhone-ja, harmadrészt itt komolyabb büntetések vannak ha elcsórsz egyet és elkapnak. Most viszont nem voltunk túl szerencsések, láttuk a gépen, hogy folyton mozog a device, de a taxitársaság nem igazán akart segíteni. Megvolt a számla, még azt is felajánlottam, hogy jöjjön ide a taxis és kifizetjük neki az utat duplán, csak hozza vissza a telefont. Erre sem hajlottak, azt mondták, hogy a taxist felhívták és szerinte nincs semmiféle ottmaradt iPhone a kocsijában. Közben megjött a lakópark egyik biztiőre, hogy ideértek a rendőrök, mi hívtuk-e őket, beengedje-e őket stb. Jött a két rendőr, hát mit mondjak, így hajnali 5-kor teljesen bemattulva jó kis agytorna volt kínaiul kommunikálni velük, de minden ment, megértettük egymást, felvették a jegyzőkönyvet, ők is telefonáltak egykettőt, aztán viszont sajna nem jutottunk sokra. Persze azt nem vártam, hogy egy SWAT csapatot küldjenek a mozgásban lévő taxira azért, mert egy ittas külföldi elhagyta a telefonját, de szerintem jobban utána lehetett volna nézni az egésznek. Megígérték, hogy még nem adják fel, beszélnek a taxissal de ha nem akarja a megtaláló visszajuttatni a készüléket akkor ne fűzzünk nagy reményeket ahhoz, hogy egy 23 milliós városban előkerül. Mikor ők elmentek, akkor már majdnem lemerült a telefon, szóval inkább letöröltünk róla minden adatot távolról aztán ennyi... Nagy megrázkódtatást nem jelentett az elvesztés a srácoknak, az adatok frissen el voltak mentve és ma vesznek egy új iPhone-t, de azért poén lett volna ha előkerül...

Tanulság: kössétek a nyakatokba a telefont ha inni mentek!

Bye bye koli !!!

Hihetetlen, elköltöztünk a koliból, Lilla is visszakapta a depositot, átjöttünk a német barátainkhoz és köszönjük, jól vagyunk. Persze az utóbbi egykét nap történt ám mindenféle dolog, mindjárt írom is.

Szóval kezdem múlt hétfőtől, mikor megvettem az IKEA-ban 5 kartondobozt a költözéshez. Lilla kb azóta el is kezdett gondolkodni mit merre kellene pakolni, illetve a hétvége óta már a munka lényegi részét is csinálta.

Ezen a héten én is bekapcsolódtam, hát mit mondjak, jó sok szemetet összegyűjtöttünk mióta itt vagyunk! :D Na jó, nagy részük hasznos dolog, de majdnem alábecsültem a mennyiséget... Végül tegnap (csütörtök) hoztuk át az első kört Sozanékhoz, jó kis kör volt. A dolgok nagy része így már itt volt, de mára is maradt rendesen mit hozni. Összességében azt mondom egész jól sikerült elosztani a mennyiséget. Funny kis story: kiraktam délelőtt a matracot a folyosóra, fél óra múlva már nem volt ott. Erre mondják azt, hogy beszerzési áron kelt el...

Persze nem lett megkönnyítve az életünk az utolsó 2 napban sem, tegnap brutál eső volt, szarrá áztunk, bankba mentünk intézkedni az meg ugye mindig kellemes elfoglaltság (SEM - kivétel ha a VIP szekcióba mennék és körbecsókolnák a lábam nyomát is a kínai ügyintézők). Éjszaka a változatosság kedvéért pedig jött még egy búcsú-kibaszás, ezúttal Lilla nepáli osztálytársai voltak a hunyók. Történt ugyanis, hogy 4-kor felébredtem valami üvöltözésre. Mikor kicsit már összeszedett lett a gondolkodásom akkor levágtam, hogy tuti valamelyik szobában ordítoznak a szinten és nincs becsukva az ajtó, ezért visszhangzik az egész folyosó. Utána a hangok alapján sikerült arra is rájönni, hogy Lilla nepáli ismerősei, gondoltam visszafogom magam, hátha abbahagyják hamar. Nem jött össze, negyed óra után áttántorogtam és leoltottam őket, hogy egyrészt csukják be az ajtót, másrészt kuss legyen, mert a normális emberek ilyenkor aludnának. Elnézést kértek, meg elkezdtek magyarázni, hogy dehát ők most fognak lelépni meg ilyenek. Én csak így néztem. mondtam nekik, hogy "ki nem szarja le ha most léptek le, csend legyen mert aludnánk, ennyi a lényeg"... De komolyan, ez nagyon durva, mert ők orvostanhallgatók, tehát elvileg az országuk IQ-val jobban megtámogatott lakosai közül valók, mégis ekkora suttyók. Így majd' egy év után sem tudok ezen elmenni, hogy nagyjából minden afrikai, arab és ázsiai ilyen kulturálatlan hülye. Tudom-tudom, más kultúra meg ilyenek, de szerintem vannak dolgok, amik a világon bárhol érvényesek (kellene, hogy legyenek). Jó, mondjuk Finnországban meg pl a franciák voltak ilyen sutyerákok, de annyi a különbség, hogy ők tudták mikor rosszat csinálnak, csak bunkók voltak. Az előbb említett helyekről származó emberek viszont nincsenek is tudatában annak, hogy tök hülyék... 5-kor elvonultak amúgy a nepáliak, természetesen nagy hangzavarral. Utána a madarak kezdtek a parkban hangoskodni, fél 6-tól pedig már a kínai nyuggerek is kint voltak és zenéltek/énekeltek, szörnyű egy alvás nélküli éjszaka volt ez nekünk, reggel látszódott is a fejünkön...

Na de mindez nem számít már, megebédeltünk az egyik kedvenc kis éttermünkben és leléptünk. Én angolosan távoztam, Lilla pedig a procedúra szerint kijelentkezett. Ma már elvileg nyugodtan fogunk aludni, king size bed-ben az egyszemélyes helyett! :)

Hétvégén még egy kis vigéckedés SH-ban, utána pedig lelépünk nyaralni. Reméljük ezúttal sikerül arra a reptérre kimennünk, ahonnan indul a repcsi!

Csendélet

Fény az alagút végén…

Habár a címben lévő kifejezés általában valami rossznak a végére szokott utalni, azért itt nem egy tragikus esetről van szó, egyszerűen csak az van, hogy már egyre közeledünk az ösztöndíjas évnek a végéhez, na meg persze a hazamenetel időpontjához.

A héten mindhárom nap vizsgáim voltak, először „általános” kínaiból, amiből amúgy a legtöbb órám is volt a két félév során, itt rengeteg szót és nyelvtant tanultunk. Aztán másnap volt a hallgatós órának a tesztje, ami értelemszerűen abból állt, hogy különböző feladatokat kellett megoldani a magnóról lejátszott párbeszédek alapján. Az elején mondjuk a tanár olvasott fel szövegeket, ahonnan ki kellett választani 4 opció közül, hogy melyik a helyes válasz. Na most ez azért volt csak érdekes, mert a tanáromnak elég brutális sanghaji akcentusa van, ami nagyrészt abban merül ki, hogy az ’s’-nek kiejtett hangokat ’sz’-nek mondja, és az ’sz’-nek kiejtett hangokat meg szintén ’sz’-nek mondja, szóval ez néha okozhat problémát. Most nem volt vészes. Mondjuk az előző féléves másik hallgatós tanárhoz képest ez még így is mérföldekkel jobb volt, ugyanis a másik tanár behívta a suli portását, aki még kegyetlenebb kiejtéssel olvasta fel a ráeső részt, na ott aztán tényleg egy mukkot nem lehetett érteni. A mai napon viszont lezárult minden egy kellemes szóbeli vizsgával. Aki ismer engem, az pontosan tudja, hogy kevés dolgot rühellek jobban egy szóbeli vizsgánál, különösen akkor, ha tételt kell húzni. Az eleje elég jól ment, szavakat és mondatokat kellett felolvasni, azok mind nagyon jól sikerült. A sikerélménytől dagadva aztán önmagamat meg nem hazudtolva kihúztam azt a tételt, ami a legkevésbé tudtam… Nem arról volt szó, hogy nem tudtam, csak mondjuk a többi téma ezerszer jobban ment, ezt meg nem is dolgoztam ki annyira. Az igazság az, hogy én szinte minden vizsgámra úgy szoktam menni, hogy a tételek számától függően 1-2-t sosem dolgozok ki, vagy tanulok meg rendesen. És persze azokat különösen jó érzékkel rendszerint ki is húzom. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor meg miért nem vagyok képes megtanulni mindent. Én már csak ilyen optimista vagyok, mindig bízom a vakszerencsében. Csak az nem akar soha megjönni. Habár a jegyeimen nem tükröződik, de amúgy ennek is lehet ám a jó oldalát nézni: olyan improvizációs készsége lesz hosszútávon így az embernek, hogy amikor már komoly tétje lehet valaminek (pl. egy állásinterjún vagy egy tárgyaláson), akkor mivel hozzászoktam a meleg helyzetekhez, már nem is jövök annyira zavarba, ha egy kérdésre nem tudom a választ. Sosem voltam az a könnyen feladós típus, mindig igyekeztem próbálkozni.

Mindenesetre egy biztos: A SULINAK VÉGE! :)

Közben már nagyban pakolunk is, borzalmas mennyiségű szeméttől szabadultunk meg, a cuccok nagy része is már el lett rakva, és holnap visszük is az első turnus kacatot a német barátnőmhöz, aki megengedte, hogy nyáron náluk tároljuk azokat a holmikat, amiket nem akarunk hazavinni. Mondjuk ez egy kicsit necces, mert még mindig nem tudjuk 100%-osan, hogy visszajövünk vagy sem. Ha nem, elég kellemetlen lesz, ha meg kell mondani a barátnőmnek, hogy hát igaz, hogy a cuccaink ott vannak, de mi még nem tudunk visszamenni. Na nem mintha hatalmas értékű dolgokról lenne szó: konyhai edények, vasaló, turmix, könyvek és egyéb kacatok, amik maradnának. A ruhák még kérdésesek. Mondjuk mázli, hogy a baromi drága repjegyhez legalább két bőröndöt lehet feladni, plusz a kézipoggyász, így akkor sem kell kétségbeesnünk, ha teljesen haza kéne cuccolnunk.

Apropó repülőjegy. Sokáig húztuk-halasztottuk a megvételét, ugyanis iszonyat magas áron adták őket már régóta. Én nagyjából március óta folyamatosan néztem az árakat, de mindig is sokalltam ezért taktikát váltottunk, és úgy döntöttünk, hogy csak a legvégén vesszük meg őket. Nos, egy hete még mindig 1000USD körül volt a legolcsóbb, csak egyirányú repülőjegy is, ez ugye több mint 200ezer forint. Csak összehasonlításként mondom, hogy egy jobb légitársaságnál, pl. a Finnairnél korábban is 180ezerért már lehetett oda-vissza venni jegyet, most viszont náluk is kb.280ezer volt a csak Budapestre szóló út. Én már eléggé ki voltam akadva, mivel azt nem tudtuk, hogy visszajövünk, tehát kérdéses volt, hogy milyen jegyet vegyünk, mert az oda-vissza jegy is 290ezer körül volt, annyit meg már nagyon nem szívesen csengettem volna ki, viszont úgy is tűnt, hogy a jegyárak folyton emelkednek. Aztán megvártuk, hogy három héttel az indulás előtt milyen áron kínálják a jegyeket. Szerencsére már kevesebbért. Nem mondom, hogy ezt az árat is méltányosnak tartom, de a még elfogadható kategóriába tartozik. Szóval sikerült megvenni a jegyeket, és így július 14-én, 1:40-kor elhagyjuk Shanghait. Moszkvában lesz az átszálló és a sok-sok időzónán való áthaladás miatt egész korán, 11:55-re már haza is érünk. Már mindketten nagyon várjuk, szinte jobban, mint a nyaralást. De előbb azért még ki kell pihenni a borzasztóan kemény tanulás fáradalmait. :D 

Vakációóóóóó - vagy valami olyasmi

Örömmel jelentem, hogy számomra véget ért az iskola. Ma volt a vizsga, ami egészen konkrétan ugyanúgy egy HSK4 vizsga volt, mint amilyen a hétvégi nyelvvizsgánk is. Azért választotta a tanár ezt a módját a vizsgázásnak, mert így egy menetben megvolt a hallgatás, szövegértés és az írás, szóbelire pedig egyáltalán nincs szükség, tekintve, hogy az órákon általában kb 8-an voltunk, így egyfolytában egy csomót kellett dumálnunk. Aki pedig nagyon nem járt be az úgyis hülye maradt (pl a mongol jómadarak), kb egy szót nem tudnak kinyögni. Különösebben nem paráztam rá erre a vizsgára, mert egyrészt tudtam, hogy menni fog (mivel most hetekig tanultam egészen rendesen), másrészt ennek az eredménye nem számít sehova. Elvileg talán már holnapra kiderül amúgy a pontszám...

Ezen kívül a mai napon sikerült eladnom a hűtőt, vagyis egyelőre még csak szóbeli megegyezés és kézfogás történt, de kétlem, hogy meghiúsulna a biznisz. Egyik osztálytársam, egy thai srác a vevő és azt mondhatom, hogy marha jól járt. 350-ért adjuk el neki, nem is értem miért nem többért... Elég jóban vagyunk, valahogy most meglepő módon nem is érdekelt az egész, gondoltam ha 400-ért vettük akkor 350-ért odaadom, ez az 1800 Ft/1 0 hónap használati költség szerintem így is elég laza nekünk. Talán szombaton jön el érte, "haaaaaaa mindeeen úgy lesz..."

Vizsga után elmentünk páran egy igazi thai étterembe (thai tulaj meg minden), és wow, nagyon atom volt. Marha jól esett, szeretem a kínai kaját, de mostanában néha kicsit too much, pedig itthonra ha rendelünk akkor legtöbbször valami nyugati stílusú dolgot eszünk. Mondjuk azokból is van pár megszokott kaja és azokat váltogatjuk, meg lehet unni. Btw tegnap este voltunk orosz étteremben, az is jól esett!

A következő fontos napirendi pont a kolimból való kiköltözés, ami kicsit viccesen hangozhat, mivel konkrétan egyszer aludtam ott, még szeptember elején, azóta maximum pár hetente egyszer mentem el arra valamiért. Érdekes módon minden gördülékenyen ment, közben pedig még utoljára megállapítottam, hogy rossz világ lett volna, ha ott kell folyton csövelnem, mert a szoba brutálisan össze volt gányolva a szobatársamnak köszönhetően. A srác ugye amerikai, de alapból thai származású és kicsit "ázsiai" körülmények között él. (Értsd: európai ember számára elképzelhetetlen disznóólat tart, és kisebb korában valószínű nem volt aki megnevelje, mert a szülei minden bizonnyal igazi "ázsiai ázsiaiak", szóval még kevésbé lehet igényük a rendre). Örülök, hogy nem nekem kellett megnevelni!!! :D

Közben Lilla elkezdett pakolni itthon a pár napja általam beszerzett IKEA kartondobozokba, mert egy hét múlva visszük el az első adag cuccunkat a német barátainkhoz, másnap pedig végleg ki is költözünk. Aztán még három nap és nyaralás, de addig még jó sok dolgunk lesz, nem fogunk unatkozni jövő héten... Lilla főleg nem, mert neki hétfőtől szerdáig még lesznek a vizsgák.

Nyelvvizsgaaaaaaa

Holnap reggel 9 óra, Fudan University, Lilla és Patrik VS HSK4.

Hát csak eljön ez a nap is... Ami azt illeti már hetek óta be voltam sózva, bármelyik pillanatban szívesen elmentem volna vizsgázni, mert ez a várakozás idegőrlő tud lenni. A másik oldalon persze minél több idő van készülni, annál jobb, a lényeg, hogy megkönnyebbülés lesz letudni. Bár hazudnék ha azt mondanám, hogy jelen pillanatban nincs egy kis para bennem, de szerencsére inkább várom, mint félek.

Reméljük jól fog menni, amit pedig Ti tehettek ezért az annyi, hogy éjjel 3-kor tessék felkelni és küldeni az energiát! :D

Na jó, most akkor még egy kis ismétlés, aztán alvás és pár óra múlva indulás.

Itt tengetjük mindennapjainkat!

Akik Kínát még mindig egy szutykos, csóró helynek tartják, azoknak itt a meglepi!

上海 FTW!

Ebből majdnem verekedés lett...

Pontosabban csak verés lett volna, de inkább kezdem a nap elejétől.

Szóval először suli volt, utána pedig elmentem az orosz osztálytársammal, Elenával az East Nanjing Road-ra mert onnan nem messze volt dolgom és még beugrottam vele a GAP-be. Mikor ez megvolt akkor továbbmentünk a Jing'an Temple felé metróval és megmutattam neki a környéket, mert mint kiderült, sosem járt arra. Pedig ott ugye van egy európai élelmiszeres bolt, csomó pékség, na meg a Windows Too, ahol kezdésnek ettünk egy isteni hambit 15 yuanért.

Azért a boltban sem bírtam nyugton maradni, itt a vásárfia:

Azt mondjuk elfelejtettem: ez a bolt meg a környékben lévő éttermek, pékségek ilyen pláza feelingben vannak a metró szintjén, olyan "minden egybe" stílusúan. Bolt után jött a pékség, na itt lettek problémák.

Komolyan mondom nagyon durva volt, sikerült igazi elmeroggyant, rasszista kínaiakkal összefutnunk. Történt ugyanis, hogy Elena már a sorban állt én pedig még elmentem két ilyen péksütiért. Visszamentem Elena mellé, mikor már ott álltam egy ideje a kis tálcámmal amire begyűjtöttem a dolgaim akkor a mögöttünk lévő kínai néni (aki amúgy háttal volt) izomból nekitolatott a tálcámnak, majdnem kiütötte a kezemből. Ezután odafordult és elkezdett velünk üvölteni, hogy húzzunk mögé meg mit képzelünk, hogy a tálcával lökdössük meg ilyenek. Mi csak így néztünk, hogy ennek mi baja van, ő ment neki a tálcának és konkrétan Elena oldalába beleállította, maximum mi lehetnénk kiakadva a figyelmetlensége miatt. De ő nem tágított, és kb 15 másodperc alatt jutottunk oda, hogy nagyon favágó angolsággal küldjön el minket a picsába.

És nem állt le, folyamatosan üvöltözött, hogy "This is China! Fuck you!!44!!!44!" Ekkor már az egész pékség (sőt az egész szint) minket figyelt, utána megjött egy férfi aki együtt volt a nénivel. Megkönnyebbültem, hogy végre jött valaki aki leállítja, de ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Elkezdett ordítani torka szakadtából, hogy "rohadt külföldiek, idejöttök és basztatjátok a 60 éves néniket, ne dumáljatok hanem kussoljatok, anyátokat, blablablabla...".

Taktikának a nyugodtságot választottam, csak nyugtatgattam őket folyamatosan, hogy nem történt semmi, nincs okuk itt kiabálni, ne viselkedjenek így stb. Fel sem emeltem a hangom, csak nyugiban intéztem a fizetést. Azért közben kezdtem mérges lenni, mondtam is kínaiul az eladóknak, hogy ezek megőrültek, fogalmam nincs mi bajuk van (eközben az őrültek épp Elenát, a 190 centi magas orosz csajt szidták ezerrel).

Már megvolt a fizetés és ekkor újra hozzám fordultak, belebújtak az arcomba és üvöltöttek, hogy rohadjunk meg, menjünk haza a saját országunkba, Kína nem a miénk. Én búcsúajándékként betettem a középső ujjam az arcuk elé, gondoltam ha ennyire művelt, angolul értő emberek akkor érteni fogják ezt is. Innentől nem érdekeltek minket, megfordultunk és elindultunk a metró felé.

Nekik viszont még nem volt elég a balhéból, fénysebességgel fizettek és 2 másodperc múlva már ott ordítoztak mögöttünk, egészen konkrétan a seggünkben gyalogoltak. A csávó a sarkamba is lépett, ekkor telt be a pohár, hátrafordultam és az egy szabad kezemmel hátralöktem a vállánál, miközben mondtam neki, hogy szálljon ki a hátsó felemből és maradjon nyugton. Éktelen haragra gerjedt a kis törp ördög (igen, még nálam is alacsonyabb volt), és elkezdett jönni felém és rugdalózni válogatott anyázások közepette.

Egyre pipább voltam, kb így éreztem magam:

Én Lalival edzettem egész sokat annak idején, szóval a lassú és erőtlen rúgásai elől csak simán arrébb mentem, de nem örültem túlságosan, mert bántani nem akartam, viszont nem tudtam, magától abbahagyja-e. Féltem, hogy csak fel akar idegesíteni és elérni, hogy visszaüssek - annak lettek volna nyomai rajta amivel rendőrt hívhat... Végül szégyen szemre (mármint rá nézve) egy nyugdíjas kínai bácsi jött lefogni meg nyugtatgatni, hogy ne csinálja már a feszkót. Mi szépen elindultunk a metró felé, de persze utánunk jöttek és elkezdték a karomat fogdosni, hogy álljak meg, rendőrt hívnak. Én erre felvetettem, hogy "Oké, de mit fogtok mondani a rendőrnek? Ti kötöttetek belénk...". Persze rendőrt nem akartam, mert egy kínai ellenében azért nehezebb lenne a védekezés, még ha vannak is szemtanúk, hogy ők kezdtek kötekedni. Bár igazából ha annyira gáznak érezték volna helyzetet, akkor a pláza biztiőrei már közbeléptek volna addig is...

A vége a sztorinak az lett, hogy megmondtam nekik: ők húzzanak a metró felé, mi pedig a másik irányba indulunk és utánunk ne merészeljenek jönni. Elindultunk, ők is leléptek.

Olyan kínaival már találkoztam, aki szélsőségesen külföldi imádó volt, ők meg voltak a szélsősegesen külföldi gyűlölők. Azt hiszem, alap tulokságom ellenére nagyon visszafogottan kezeltem a helyzetet, Elena meg is dicsért, hogy nyugodt maradtam. Hozzátette még, nem érti, hogy mertek így kötekedni, látszott, hogy nagyjából fél perc alatt tudnám megölni őket (méretükből és a csávó béna rúgásaiból következtetett erre).

Mozgalmas egy nap volt ez...

Kínai stílusú munkaszüneti nap időzítés - FAIL

Komolyan már majdnem szégyellem magam amiért ilyen sok posztban oltok valakiket, de tehetek én róla, hogy az emberek tök hülyék? Ezúttal a címnek megfelelően a kínaiak kapnak.

Figyelmesek lettünk már korábban arra, hogy a kínaiaknál kicsit érdekesen megy a munkanapok és az ünnepnapok beosztása. Először is ugye sírnak, hogy mennyire kevés az évi szabadnap. Pár napot kapnak csak, ami tényleg kevés, viszont figyelembe kell venni, hogy például kínai újévkor meg egykét ilyen extrább eseménynél mindig jópár napjuk van (nem tudom pontosan mennyi, sok és kész), szóval összességében nem járnak rosszul. Ezen kívül pedig minden áldott hónapban van valami hülye ünnepük (nagy ritkán átfedéssel a világ többi részén lévő ünnepekkel), amikor napokig szünet van, de persze ezt ők nagyon cáfolják. Pedig tényleg mindig van valami! És ami még nagyon fontos: a kínaiaknál nincs olyan, hogy egy munkanap marad csak el, mert az akkor nem is ünnep, hanem általában 3 nap marad el egyben, ennek viszont ára van...

1. példa

Május 1. idén szerda volt. Normális ember mit mond? "Jeeeeee, hét közepén lesz egy nap pihi, mekkora királyság!". Kínai mit mond? "Dolgozzunk előtte héten hétfőtől vasárnapig, utána pedig legyen 3 nap leállás".

2. példa

Dragonboat Festival, június 10. hétfő. Normális ember mit mond? "Lesz egy hosszú hétvégénk." Kínai mit mond? "Dolgozzunk előtte héten hétfőtől vasárnapig, utána pedig legyen 3 nap leállás".

A véleményem az egészről:

Ja, egyelőre kemények vagyunk, egyetemistaként megtehetjük, hogy bemutatunk nekik és nem megyünk suliba. Ha meló lesz, akkor pedig... csodás lesz.

Ezt a posztot a Kínai Kommunista Párt támogatta. Köszönjük!

Az utolsó tanítós napom

Elérkezett a nap, amit amúgy már elég régóta vártam: letanítottam az utolsó órámat a Wenlai középiskolában. Ez persze még nem jelenti azt, hogy nem kell visszamennem párszor, ugyanis a vizsgaidőszak még csak most kezdődik.

Maga az iskolai időbeosztás katasztrófa, pontosabban nem is létezik olyan, hogy tanterv egy évre előre, Kínában az iskolák elég random működnek. Kifogásoltam is ezt párszor, de képzelhetitek mennyire hatotta meg őket. Az én szerződésem az iskolával olyan, hogy csak a letanított órákért kapom meg az óradíjam. Ezzel alapjáraton nincs is probléma, azzal viszont igen, hogy az utóbbi időben nem telt el hét, hogy ne mondtak volna le több órát is. Mivel a május pont úgy jött ki, hogy 5 héten keresztül is tanítottam (volna), ami az én esetemben 50 órát jelent, különböző hülye indokok miatt legalább 20 órámat is lemondták. Ez az 5000 yuanes keresetemhez képest 3000 yuan bevételhez juttatott, ami nem teljesen mindegy (nagyjából 70ezer forinttal kevesebbet kerestem így).

Persze nem kell engem félteni, azonnal szóvá is tettem a főnökömnek, hogy azért az nem teljesen van rendben, hogy egyrészt pár nappal (volt, hogy egy nappal) előre szóltak csak, hogy akkor most nem kell mennem, másrészt egy-egy osztály között már akkora differencia volt, mert annyival többet tanultunk az egyikkel, hogy képtelenség összeállítani még a vizsgájukat is, hogy viszonylag egységes lehessen. Meg persze az a sok pénzkiesés. Így azt a javaslatot tettem, hivatkozva a megbízhatóságomra és a lojalitásomra (ami nagy dolog) az iskolával szemben, hogy vagy ne mondjanak le ennyi órát, vagy emeljék meg az órabérem nem túl sokkal, de valamennyivel (kb.1000 forintos emelést kértem, ami amúgy otthon soknak tűnhet, de itt nem az). Nagyjából egy hétig bombáztam az smseimmel a főnököm, aki nem a sulihoz tartozik, de ő neki kell intézni az ilyen dolgaimat, és sikerült elérnie valamit, ha nem is pontosan azt, amit én akartam, de hasonlót. Nem nagyon értettem, hogy mit magyarázott, mert a metrón voltam és elég rossz a vétel ott, de azt magyarázta, hogy mivel a szerződésemben a 100 yuanes órabér van meghatározva, ezért nem utalhatnak több pénzt csak így hirtelen, de évvégén (június 14.) még küldenek valamivel több pénzt bónusz címen. Ez a pénzt a 130 yuanes órabér alapján lesz kiszámlázva, mármint az a 30 yuanes különbözet összesítve májusra és júniusra vonatkozóan. Legalábbis én ezt értettem.

Szóval a kínaiak megint tanúbizonyságot tettek a gyökérségükről. Ezt most a tanterv nélküliségre értem. Persze ez abban az iskolában is így van, ahol én tanulok. A tanárok attól még, hogy évek óta ott tanítanak, soha semmivel nincsenek képben, nem tudják azokat a válaszokat, amik gondolom minden évben felmerülnek és soha nem mondanak maguktól semmit, csak ha kérdezzük őket. Rettenet.

Visszatérve az alap témához, én már mindent jól elterveztem az évvégére. Kigondoltam, hogy milyen kérdések és feladatok legyenek a vizsgában, egyfajta ütemtervet is csináltam, erre jött a szokásos feketeleves: az egyik tanár közölte velem szerda késő délután (úgy, hogy kedden és szerdán is volt órám), hogy jövő héten meg kell íratnom a teszteket a gyerekekkel, mert az azutáni héten már megint kínai ünnep lesz… Persze nem volt semmi ismétlés, néhány gyereknek még prezentálnia is kellett volna az általam hitt utolsó órán. Aztán mondtam neki, hogy de ez egyáltalán nem igazságos a gyerekekkel szemben és különben is miért most szólt, miért nem múlt héten. Erre mondja, hogy ő is csak most tudta meg, és akármi van, a vizsgákat meg kell írni. Szóval aztán csütörtökön elmondta, hogy még hány órám fog elmaradni ebben az utolsó két hétben, majd azt is, hogy akkor holnapra hozzam el a vizsgalapot kinyomtatva, hogy le tudják másolni 500 példányban. Szóval a tegnap estém elment azzal, hogy gyártottam a feladatokat, nagyon jó volt…

Tehát, ha minden igaz, jövő héten megíratom a vizsgákat, amiket tanulva a múlt féléves hibámból már kizárólag kvíz formájában csináltam meg, aztán mivel elmarad egy nap tanítás (természetesen), ezért még a jövő hét utáni héten is be kell mennem és aztán mindennek vége.

Azt, hogy mindezért a végén mennyi pénz fog járni fogalmam sincs, jelenleg ott tartok, hogy a repülőjegyre fussa, hogy haza tudjak jönni majd, a többi mellékes. Már egyszer nekiestem annak, hogy leírjam milyen az iskola, ahol tanítok, de majd egy másik posztban kicsit részletezem, hogy mit tanítottam ebben az évben a gyerekeknek, meg hogy milyen furcsaságok vannak itt, amik otthon nem. 

Egy igazi 崇洋媚外, egy cuki baba és egyéb dolgok

Huh, jó régóta nem írtunk már... Sorry, mást nem tudok hozzáfűzni igazából. A címben szereplő karakterek megértésére várnotok kell, előtte írni fogok pár más dologról.

Például arról, hogy mindketten bejelentkeztünk a június 16-ai nyelvvizsgára. Lilla a saját sulijában (Tongji University) fog menni, mert így kedvezményes áron, 70 yuanért vizsgázhat. Az én sulim nem nyelvvizsgaközpont, szóval nekem mindenképp máshova kell mennem és 450 yuanbe fog fájni. Rablás!!! Magától értetődő lenne, hogy akkor Lilla sulijában vizsgázzam, de ott csak papír alapú vizsga van, számítógépes nincs, viszont ha már úgyis teljes árat kell fizetni akkor inkább megyek a Fudan Universityre a gépes vizsgára. Nem, kedves olvasó, nem vagyok kocka, csak a papír alapún kell kézzel írni, ami nekem nem annyira megy, mint számítógépen írni. Remélem rendben lesz így a vizsga.

Múltkor írtam a szomszédokról, most nem fogok jobban kitérni a témára. Legyen elég annyi, hogy a héten csupán három alkalommal aludtam 4 óra körüli időtartamot miattuk. Lillának is voltak ilyen jellegű problémái és teljesen kivagyunk, engem ma is csak a Red Bull tart egyben (Lillát pedig a második grande kávé ha már itt tartunk), enélkül teljesen szétesnénk. Sajnos ez a hétköznapokra is igaz és nem nagyon tetszik, hogy más parasztsága miatt így kell élnünk, de remélem ezt a másfél hónapot már kibírjuk. Elég gáz így dolgozni/készülni a nyelvvizsgára, de a kínaiak nem tesznek semmit szóval sajna nincs megoldás (hiába dugjuk be a fülünket, az nem elég). Rájöttem arra is, hogy ha egy nem rasszista emberből rasszistát akarunk csinálni, akkor a legegyszerűbb módszer bezárni egy évre egy ilyen kínai 15 emeletes nemzetközi koliba. Garantált a hatás.

Jöjjön inkább a címben említett kifejezés! Tehát: ez egy olyan kifejezés, amivel egyes kínai embereket lehet bemutatni. Gyakorlatban három fontos sajátosságot lehet rajtuk észrevenni, legalábbis a tegnapi üzleti találkozómon így volt. Ezek a következők:

1. Az ember nagyon elismert és sikeres a szakmájában. Huszon x év tapasztalat van a háta mögött, van saját cége és az ország egyik leghíresebb egyetemének "színeiben" is bizniszel (=állami cég), meg ráadásul az egyetemen is elég nagy fejes. Ezeket a dolgokat pedig folyton hangsúlyozza is.

2. Az előbb említett dolgok ellenére előttem kb letérdel. Az egekbe magasztal, nagyon mézesmázas, olyan ájtatosan néz mintha én lennék a pápa és 5 lityós pezsgősüvegből csapatnám a fejére a bubis szenteltvizet, mint valami Schumacher. De én csak én vagyok! És itt nem arról van szó, hogy át akar vágni, hanem tényleg ennyire odavolt értem!

3. Ezzel párhuzamosan viszont a kínai kollégámat nem vette emberszámba, folyton oltotta meg rá sem nézett mikor beszélt hozzá stb. Nem volt gáz maga a téma, de egyszerűen tapintható volt a feszültség a levegőben.

Tehát összefoglalva, ez a kifejezés (pinyinnel "chong yang mei wai") az olyan kínaiakra használatos, akik a fehér embereket betegesen dicsőítik - a sajátjaikat meg közben valószínűleg megvetik. Érdekes új tapasztalat ez, de nem feltétlen szeretném megismételni mert elég kényelmetlen helyzet volt.

Ma pedig délelőtt elmentünk a főnökömmel, Istvánnal, a feleségével, Wendyvel és fél éves babájukkal, Ninaval babaúszni. Szokták vízbe vinni Ninat és szeret is úszni a kislány, de Lilla hozzáértésével jóval többet ki lehet ebből hozni, ezért jöttünk így össze. Sajna nem lett hosszú maga a baba úszása, mert kiderült, hogy túl hideg a víz. Nem egyszerű ez Kínában, mert itt jó volt a vízminőség, de a hőmérséklet nem, máshol pedig pont fordítva van. Szóval végül Lilla elmondta Istvánnak, hogyan fog kinézni egy ilyen óra, utána leléptünk mert mi is kezdtünk fázni. Nina egyébként egy tünemény, egyszerűen elolvadok tőle mindig. Fehér, de kicsit kínai is, tök jókedvű, egyfolytában dolgozik valamit ezerrel, nagyon bírom! :) Abban maradtunk, hogy István megpróbál olyan uszit keresni ahol minden klappol és következőleg már tényleg fullos órát tarthatna nekik Lilla.

Uszi után meghívtak minket ebédelni, hát mit ne mondjak, odacsaptunk a diétánk pofájába... :D Viszont ezen kívül egész jól megy, nagyon sok zöldséget-gyümölcsöt eszünk, édességet a héten egy alkalommal ettünk (az eddigi minden nap helyett), én már kezdtem edzegetni is, szóval bízom benne, hogy pár héten belül ennek látható eredménye lesz. És most komolyan, el tudjátok képzelni, hogy mondjuk egész délelőtt egy banánt meg egy kis dobozos salátát eszek? Hát jobb ha megpróbáljátok! Persze a többi étkezés is viszonylag lightra van véve, még magam sem könnyen hiszem el, hogy ez így elég/jól esik, pedig nincs vele semmi gond.

Most pedig szokásos Starbucks-körünkön vagyunk, Lilla tanít én meg tanulás helyett verem a ... iPad képernyőjét!

Szomszéd-helyzet

Sokan kérdeztétek mostanában, hogy mi a helyzet „kedves” szomszédainkkal. Megpróbálom összeszedni az ezzel kapcsolatos infókat, sorban írok róluk. Figyelem, néhol olyan lesz a fogalmazásmód ami politikailag korrekt hozzáállású olvasóinkat esetleg zavarhatja. Szóltam! 

Szembeszomszéd feka úriember: 

Mostanában nincs vele annyi bajunk, mint régebben. Néha hangosan hallgat zenét vagy megjelennek nála mások és ordítoznak egy sort, de általában nem éjszaka történik ez és nem hosszű ideig (lekopogom...). A huhogós ribi manapság szerencsére ritkán fordul meg itt, ez sokat javít a helyzeten. 

Oldalszomszéd arab: 

Mostanában a reggeli és esti dolby surround tévéhíradózásról leszokott, kecskeb@szó zenét is halkabban hallgat az eddig megszokottnál. Múlt héten ahogy beteg voltam és itthon fetrengtem átjött hozzá egy csapat okostojás és valamelyik csodálatos kántálást rendezett, azt kevésbé bírtam, de szerencsére hamar abbahagyta. 

Zenehallgatós feka túloldalon egy ajtóval arrébb: 

Néha rájön az ötperc és elkezdi ordíttatni a zenéit. Előfordul a leghülyébb időpontokban (pl este), de elmegy. Vicces amúgy, pont most kezdte el nyomni állat módon miközben ezt a bejegyzést írom... Ráadásul ugyanazt a számot hallgatja már vagy negyedszer. 

Nigga picsák a folyosó végén: 

Nem normálisak. Eddig nem írtam mert most jutott eszembe, de ezek akikről írok nagyjából mind ilyen barlangi emberek, a szociális képességek teljes hiánya figyelhető meg rajtuk. Konkrétan fogalmuk sincs, hogy kell élni olyan helyen, ahol nem az övék az egész barlang ház. A csajoknál is nagyon érvényes, hogy ha mondjuk 1 méterre vannak egymástól akkor is úgy ordítanak, mint a fába szorult féreg. (Persze, így majd jobban hall titeket a másik ti sutyerákok!!!) Zenét gyakran hallgatnak ők is brutál hangerőn, nagyon idegesítő a hangjuk és ahogy írtam folyton ordítanak, éjszaka szerintem ők a leggázabbak az éles hangjukkal és az idióta röhögésükkel. Ahhoz képest, hogy mennyire messze laknak tényleg kegyetlen hangerő hallatszik át. 

Ázsiai (Lilla szerint indiai) csaj kettővel arrébb az oldalunkon: 

Azért nem vagyok biztos benne, hogy miféle származású csaj mert nem szokta kinyitni az ajtót ha átmegyünk leoltani. Én reggel induláskor többször is láttam onnan ázsiai csajt kijönni, Lilla szerint viszont valami indiai lakik ott. Igazából nem is számít... Ugyancsak nem tudja mit illik és mit nem. Főleg a zenével van itt is a gond, simán képes éjjel 1-kor nagyon nagy hangerővel zenélni. Múltkor Lilla átment, hogy „ember vegyed már halkabbra”, erre ilyet szól: „ja jól van, nem gondoltam, hogy ez bárkit zavarhat”. Ez a mondat nálam kötél általi halált érne. A csaj legújabb produkciója előző hétvégén történt, mikor is szombaton felébresztett minket 9-kor a csodás zenéléssel. Komolyan olyan durván hallatszik, mintha itt menne a szobában, plusz a mélynyomó rengeti a falakat – csak érzékeltetni akarom a hangerőt... Ment egy ideig a dolog, aztán csend lett olyan 10 körül és természetesen nem tudtunk többet aludni, szóval olyanok voltunk mint a mosott szar. Vasárnap ugyanez történt és teljesen kiakadtam, hogy azon a 2 napon mikor tudnánk aludni nem hagynak ezért elindultam, hogy beszéljek azzal az állattal akitől jön a hangzavar. Mikor kiléptem az ajtón akkor derült ki, hogy tőle jön ez is. Szépen kopogtam, semmi. Elkezdtem ütni az ajtót teljes erőből, hadd csinálja össze magát, na erre már zene pause és megkérdezi ki vagyok. Mondtam, hogy a szomszéd és beszélni akarok vele, nyissa ki az ajtót de hirtelen. Nem nyitotta ki, erre rohadt ideges lettem és kb egy percig üvöltöttem arról, hogy miért nem cool dolog hétvégén felverni a többi lakót és hogy innentől ez ne forduljon elő. A zene abbamaradt, remélhetőleg jövő hétvégén is emlékezni fog tanításaimra. 

Telefonálgatós nepáli retardált:
Ja meg a mi szintünkön van olyan hülye is, aki éjszaka ki szokott járni telefonálni a folyosóra. Értitek, járkál oda-vissza csomó ideig és kiabál a telefonba, visszhangzik tőle az egész szint. Nem is értjük, miért nem a szobájában csinálja. Lehet azért, mert a szobatársa eltanácsolta. Hát, mi is!

Többi szint: 

Igen, ezt is bele kell kalkulálni. Annyira hangosak az emberek mindenhol, hogy tényleg sosincs nyugalom. Az észak-koreaiak két emelettel arrébb mostanában nem szokták órákig énekelni a nevetséges indulóikat, szóval egy ideje nem kaptak semmiféle ajándék öntözést az ajtó előtt lévő cipőikbe.

Összességében: 

Nagyon durva világ van itt, el sem tudjátok képzelni mennyire várom a pillanatot, hogy leléphessek a koliból. Az a baj, hogy mindenféle kultúrákból jönnek ide és általában sajna igazi buta suttyók akik nem is tudják, hogy amit csinálnak az totális bunkóság. Tényleg élhetetlenné teszik a helyet, egyszerűen képtelenné teszik a pihenést. Megelőzve pár lesajnáló gondolatot otthoni kolis emberektől: ez nem olyan, mint egy otthoni koli, nem ám! Emiatt a kulturális dolog miatt sokkal durvább. Legboldogabb pillanataim egyike volt, mikor a német barátaink fullos lakásában teljes csend mellett csukhattam le a szemem és tudtam, hogy semmi nem zavarhatja meg a nyugis alvásom. Mindig érzékeny voltam erre a jó alvás témára, de tényleg sokat tud dobni az ember életminőségén – pedig „civilizált” helyeken illene, hogy alap dolog legyen. Na de nem ragozom tovább, egy kis ideig még ki kell bírni ezekkel a seggfejekkel körülvéve, az utolsó éjszakára pedig mindenkitől várom a szivatás ötleteket!

Random képek

Két okból csinálok képes posztot:

1. Sokan complainingeltek már, hogy nincs elég kép. Na most majd lesz pár!

2. Lusta vagyok egy csomót gépelni.

Jöjjenek tehát a képek, amiket (majdnem) teljesen randomra választottam ki az iPhone képei közül. Ez azt is jelenti, hogy nem feltétlen lesznek tűéles atom minőségűek, de szerintem ennyi belefér.

Jobb oldali a lényeg: uborkaízű chips

Itt is van ám tecsó!

Mindenhol a magyarok!

Kedvenc biciklink, ami néha napokig itt áll, néha hetekre eltűnik

Szerintem Európában nem vállalna be egy ilyen reklámot, mert utána sosem mosná le magáról a szexuális irányultságára vonatkozó megjegyzéseket...

Rendőrmocik sorban

East Nanjing Road

Cirmos, a céges macskánk

Urban Planning Center SH makett, valaki kiszúrja a "hibát"?

Jing'an Temple éjszaka

Az idősek kedvenc játéka. Mikor jól bepörög a cucc, akkor sugárhajtómű hangja van és már reggel 6-kor is előszeretettel riogatják ezzel a népet.

A meztelen láthatatlan ember, aki ráadásul maga alá vizelt

Ritkán iszunk, de olyankor nem szarral gurigázunk

A bal oldali egy csávó, instant tarkólövés. Ja de nem cinkelem a melegeket, mert finom emberek. Már akkor azok voltak, mikor idejöttek Franciaországból...

A Volkswagen konszern nagyon nyomul errefelé! Hogy ne legyen félreértés: a drágább márkás autóikból is annyi van, mint a szemét.

Előétel. Komolyan!

Elvétve látni ilyen old school rendőrautókat is

Utazósebesség (lecsökkentve egy régebbi baleset miatt)

Peking

Ez is

Mintha lennének erre egy páran

Hangzhou, West Lake

Nagyon jópofa!

Egyik kedvenc kombónk!

Kajakiszállítás - vicc!

Wow, csak úgy repkednek a blogposztok!!!

Ma csak egy tipikus kínai dolgot szeretnék bemutatni röviden. Na akkor in medias res:

Vasárnap van, 10 fok, eső. Ilyenkor a Pizza Hutból szoktunk rendelni ilyen rizses-csirkehúsos ebédet mert egyrészt finom, másrészt olcsó. A mai nap viszont a netes rendelős rendszer kiírta, hogy "a rossz időre tekintettel" nem szállítanak ki. Micsoda? Azért mert esik egy kis eső? Amúgy nem tudom honnan hozzák a kaját, annyit viszont  tudok, hogy néha a rendelés után 20 percen belül ideér a futár tehát nem lehetnek túl messze, tekintve, hogy a kaját előbb meg kell csinálni.

Következő hely a Salabim lett volna, egyik kedvenc nyugati-style éttermünk Lilla sulija mellett, elektronyos bringával mondjuk 8 percre tőlünk. Mit mondtak vajon? "Túl elfoglaltak vagyunk, majd talán egy óra múlva fogunk kiszállítani". Ez most komoly? Mostanában akár ebéd, akár vacsoraidőben telefonálunk ez a reakció, szegény pincért jól le is üvöltöttem, hogy miért tudtak régebben bármikor szállítani, mostanában meg soha...

Jöjjön a következő, Gugu. Még közelebb van és milyen meglepő, ők is "túl elfoglaltak". Ismertek, ekkor már azt mondtam, hogy inkább élek kenyéren és vízen, de kapják be, nem fognak engem semmivel sem kirobbantani itthonról az esőben.

Lilla kicsit okosabb nálam, szóval azt mondta, hogy akkor ő elbiciklizik a Guguba még az esőben is. (UPDATE: mikor ment, akkorra már el is állt az eső) Megrendeltük hát a kaját, hogy kész legyen mire odaér: neki chicken burrito, nekem bbq bacon & chicken pizza, ami amúgy nem is pizza hanem melegszendvics, csak a kínaiak ennyire nem értenek a nyugati kajához. Mikor Lilla odaért akkor közölték a következő nevetséges hírt: nem tudták elkészíteni egyik ételt sem, mert nincs alapanyag. Költői kérdésem: nem kellett volna esetleg figyelni a készlet fogyását és rendelni? Ja bocs, ők kínaiak, nem tudnak 5 percnél előbbre gondolkodni... Kaptunk helyette ilyen csirkés szendvicset, egyiket ingyen a kellemetlenségek miatt, ez mondjuk meglepő fordulat.

Tudom-tudom, first world problem már megint, de mégis, egy európainak ez érdekesség lehet, ezért írtam róla posztot.

A szokások rabja

Néha tényleg az vagyok... Például tegnap írt Lilla blogot, de szombat van, vanilla lattét iszogatok és ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy írjak valamit.

Ebben az is közrejátszik mondjuk, hogy valami mocskos nehéz házim van és elakadtam. Ez a hét amúgy végig ilyen volt, kezdek teljesen szétesni. Szerencsére jól alakul a meló, de el nem tudjátok képzelni milyen brutál munka ezeket a kínaiakat bármi értelmes dologra rávenni, mostanában minden nap egy küzdelem velük és az idő ellen. Voltam a héten személyesen is tárgyalni kínai partnerekkel, mert ha tuti munkát akarok akkor mindenképp magamnak kell csinálni. Ez amúgy nem baj, csak már kicsit too much. Ebben a második félévben a tanulásban sem vitézkedem annyira, most jutottam el odáig hogy azt mondjam, ennek véget kell vetni ami megy mert nem lesz jó vége. Az a tervem, hogy most ezt a hetet még odatesszük rendesen, utána jönnek a magyar partnerek szóval még mindig nyomni kell, viszont április második hetétől szeretném lightosabbra venni a melót, hogy tudjak tanulni is. Alapból ugye májusi nyelvvizsgát terveztem, de lehet, hogy inkább júniusra tolom a biztonság kedvéért.

Annyi mindent tudnék még írni, de a fogalmazás most nem igazán akar összejönni... Ami viszont még fontos: én is köszönöm mindenkinek az újabb szállítmányt, marha jó dolgokat küldtetek! Sok mindenféle csoki (akár üzenetekkel a csomagoláson), házi sajtos tallér, pálesz - bár azt inkább Petiék pusztítják mert mi úgysem innánk. Ja és a makkos cipőmről se feledkezzünk meg!!! :D

Jövő hét szombaton megyünk Petiékkel Hangzhouba, nem biztos, hogy lesz menetrendszerinti blog.

Üzenet az (annyira nem is) napfényes Shanghaiból

Az otthoni időjárási viszonyokra reflektálva gondoltam megnyugtatok mindenkit, hogy habár nálunk sincs 30fok és szakadatlan napsütés, azért valamivel jobb a helyzet itt. Mondjuk minden második nap esik az eső, és a hőmérséklet is 10-19fok között ingadozik, de legalább nem esik a hó. Talán éppen két hete viszont volt 30 fok is, amit el tudnék azért viselni most már mindig, de sajnos erről szó sincs.

Nagy sajnálatomra a hőmérséklet ingadozás áldozata lettem: csúnyán megfáztam. Igazából a hétvégén kezdődött minden, amikor is „önkénteskedtem” és magyar népviseletben népszerűsítettem a Szegedi Tudomány Egyetemet egy oktatási kiállításon. A gond az volt, hogy a ruha egy kicsit csalóka volt: habár nem volt meleg bent az épületben sem, a sok réteg azt az érzetet keltette, hogy nincs is hideg, szóval egész nap így voltam nagy szoknyában és rövid ujjú blúzban. Ennek aztán az eredménye 2,5 nap szenvedés, de azért iskolába és melóba járás, és 2,5 nap végelgyengülés otthon, ágyban maradással. A legidegesítőbb az egészben, hogy annyira azért nem vagyok a halálomon, de annyira viszont igen, hogy ne tudjak semmi értelmeset csinálni, csak főleg feküdni. A fülem folyton be van dugulva, az orromat fújom megállás nélkül és semmit nem érzek az ízekből. Ennek leginkább az a hátulütője, hogy szegény Patrik próbálná ki az újonnan kapott finomabbnál-finomabb csokikat (amit ezúton is NAGYON NAGYON KÖSZÖNÜNK MINDENKINEK, AKI HOZZÁJÁRULT AZ ADOMÁNYOKHOZ), én viszont mivel nem érzem az ízeket, ezért pocséklásnak tartok. De azért néha haloványan érzek valamit, például a tegnapi konyakos Lindt csokiból a konyakot mindenképp. Na, de a betegségről elég ennyit.

Más: az a nem túl kellemes érzés támadt bennem, hogy az idő úgy telik a szünet óta, mintha a napok kb. percek lennének. Szünet óta ugye már majdnem egy hónap telt el, és olyan érzésem van, mintha nem történt volna semmi, pedig igen, csak én fogom fel lassabban a dolgokat. Vegyük például a sulit. Hetente 3 új leckét veszünk, ami minimum 30 új szót jelent leckénként, nem is beszélve a nyelvtanról, ami még inkább megbonyolítja a dolgokat. Az oktatással vannak problémák, de ebbe nem nagyon akarok belemenni, legyen annyi elég, hogy az osztály egyik fele eléggé le van maradva a másikhoz képest, hála a remek kínai szervezőkészségnek. Én sajnos a lemaradottak táborába tartozom, és elég keményen kell most tanulnom ahhoz, hogy ne legyen akkora rés köztem és a jobbik csoport között.

A másik intő jel az idő gyors múlására pedig az, hogy már elkezdtük Patrikkal szervezni a nyaralást. Repjegy és szállás lefoglalva, most már csak ott kellene lennünk. A választásunk végül a Fülöp-szigetekre, Boracayra esett, egyrészt, mert a repjegyet olcsóbban ki tudtam hozni, mint Thaiföldre, másrészt pedig talán egy hajszálnyival kevésbé felkapottabb hely, mint Phuket. Az árak nagyjából megegyeznek, a kaja és a szállás nagyon olcsó, az időjárás pedig mindig tökéletes. Az azúrkék tenger és fehér homok pedig már tényleg igazi extra, mindig is ilyen helyre vágytam, amióta csak az eszemet tudom. Remélem nem lesz semmi galiba, mire odajutunk.

A jövőbeli terveink lassan, de biztosan körvonalazódnak. Vagyis Patriknak inkább, mint nekem. Én néha nagyon elveszettnek érzem magam, ha álláshirdetéseket nézegetek, tekintve, hogy pályakezdő vagyok, a jobb munkákhoz közöm sincs. Persze vannak egyéb alternatívák, B tervként az angol tanítás, amit tényleg csak legvégsőbb esetben vállalnék be, vagy a fizetett gyakornokoskodás, ami után legalább lenne munkatapasztalatom. Vannak még más lehetőségek is, de azok most nem lényegesek jelen pillanatban. Elrettentve vagy sem az olvasókat, egy azonban biztos: mindenképpen itt szeretnénk maradni Patrikkal. Persze nem örökre, de ahogy Patrik is kicsit indulatosabban kifejtette az előző bejegyzésében, nem nagyon látunk arra esélyt, hogy otthon ugyanannyi eséllyel kezdhessük meg életünket, mint itt. Pedig otthon talán még lenne is segítség. Itt viszont főleg a saját tudásunkból és erőnkből viszonylag hamar fel tudnánk állítani egy olyan egzisztenciát, amire mindketten vágyunk. Aztán ha az már megvan, akkor megyünk haza kb. amikor akarunk, legalábbis nem a repülőjegy ára lesz a visszatartó erő.

Nahát, majdnem el is felejtettem, ismét esélyt adtam a kínai fodrászoknak hajfestés terén… Nem kellett volna, de most már egy életre megtanultam. Szóval gondoltam itt az ideje és újra barnára festetni a hajam, ezért a múltkor jól bevált fodrászhoz bementem és mondtam, hogy mit akarok. Szerintem itt nem divat az időpontkérés, mert bár teltház volt, mondták, hogy üljek le és mindjárt jön egy fodrász. Jött is, én meg kiválasztottam a hajszínt, minden jól ment, egészen addig, amíg oda nem hozta az árlistát. Mondta, hogy ez a festés 680yuanbe (kb.25ezer Ft) fog kerülni. Gondoltam magamban, hogy ez megőrült, én ennyit biztos nem adok ki, úgy hogy megköszöntem és mondtam, hogy ha ennyi, akkor én inkább hazamegyek. Erre mondta, hogy várjak egy kicsit, megkérdezi a főnököt, hogy lehet-e kicsit olcsóbb. Lehetett, 580 lett az új ár. Mondtam, hogy ez még mindig sok, nekem nincs ennyi pénzem. Aztán a végén a főnök licitált már és végül 200yuanben maradtunk vágással együtt. Habár ez sem annyira olcsó, úgy éreztem jó üzletet csináltam. Ha a végeredményt nézzük biztosan, ugyanis ha 680yuant kellett volna fizetnem azért, amit tettek velem, valószínűleg egy nagy hisztin kívül nem lettek volna gazdagabbak. Mivel a srác egyszerre festette az én hajam és foglalkozott egy másik vendéggel is, ezért sikerült olyan sokáig a hajamon hagynia a festéket, hogy az a szép világos barna helyett jól bevörösödött. Viszont azokon a részeken, ahol azelőtt szőke volt a hajam, ott meg olyan barna, amilyennek az egész hajamnak lennie kéne. Most ilyen réz vörös a fejem, mint régen a Tóninak volt középiskolás korában. Neki jól állt ez a szín, nekem aligha. De készülök majd egy átfestésre, persze nem a fodrásznál és nem egy vagyonért… Mondjuk azért kibírható a szín, de azért nem vagyok oda, na!

Erről jut eszembe, szintén NAGYON KÖSZÖNÖM A SZÁRAZ SAMPONT DÓRINAK, PATRIK ANYUKÁJÁNAK! J

Heti hírek

Ettől a jó időtől tiszta feldobódott értelmi fogyatékos hangulatba kerültem, szóval ilyen Fókusz-stílusú lesz a bejegyzés. Tudjátok: "angol tudósok rájöttek az élet értelmére, de előbb nézzük meg, Gipsz Jakab celeb milyen Jóska Pista celeb tréner-féle módszerrel lett 2 hét alatt 250 kilós dagadt disznóból 140 kiló szín izom és mindezek után hogyan készül az idei Arnold Classicra!"

Tehát először jöjjön az időjárás! Ez a hét tök király volt, no eső, fokozatosan melegedő hőmérséklet és jelenleg (let me check, brb) 31 fok van! Konkrétan lerohad rólam a gatya!

Következő komoly történés egy tegnapi eset, mikor is visszajött a szalmakrumpliba vetett hitünk. Az utóbbi időkben brutál sós íze volt mindig, ez amúgy fura mert a kínaiak nem nagyon sóznak. Rájöttünk viszont, hogy a szezámmagjuk a ludas szóval azt kihagyva újra ehetővé vált a cucc. Még annyi, hogy Lilla a hagymát adja nekem, én a koriandert adom neki, a csípős száraz paprikát meg kollektíven dobáljuk kifelé.

Tényleg, Lilla! Mostanában mindig én írok ezért az ő dolgairól kevesebb szó esik. Na majd mondom neki, hogy lassan összedobhatna valami posztot, akár a mostanában történt dolgokról, akár az utazós poszt folytatásaként. Amúgy jó elfoglalt ő is, suli is van, meló is van. A héten annyival jobb volt a helyzet, hogy megkönnyítettük a táskáját. Azért volt erre szükség, mert a laptopja nagyon nehéz és brutálul húzta a vállát a táska. Először azt gondoltuk veszünk egy netbookot, de egyrészt akkor már kicsit (feleslegesen) sok device lenne nálunk, másrészt az a zseniális ötletem támadt, hogy inkább az iPadhez vegyünk egy "Lightning to VGA" nevezetű kábelt és akkor a projektor az iPadhez csatlakoztatható lesz. Ez úgyis mindig Lillánál van és csak 300 gramm körüli a súlya, a 2,5 (3?) kilós géphez képest ez nem mindegy. Kisgyerekek is összecsinálták magukat, hogy úristen a tanár iPaddel prezentál! Viszont Lilla a kábelt dobozostól ott felejtette egy teremben és a 2 perc alatt ami kellett, hogy visszaérjen vajon mi történt? Nem, nem "az", ez nem Magyarország!!! Szóval az volt, hogy valamelyik hülyegyerek ráírta kínaiul a dobozra, hogy "ne nyisd ki". Lilla a megkönnyebbülés után kicsit pipa volt, azt mondja, jövő héten vagy bevallja aki csinálta és akkor csak ő kap büntit, vagy az egész osztály 40 percen keresztül fogja körmölni angolul, hogy "nem szabad megrongálni a tanár tulajdonát". Ez vicces! :D

Nekem a héten a melóban a fő történés az volt, hogy István felvett egy második embert is a "csapatomba", szóval mostmár 2 kínai csajt kell irányítgatnom. Április 6-ig komoly projekt megy, szóval nyomni kell ezerrel!

Variálnom kellett kicsit a heti rutinon is, mert csütörtök kora délutánonként ilyen nyelvvizsga felkészítés/próbateszt irkálás a program, így a keddi melós szabadnapot átraktam csütörtökre. Ez is zúzós, mert így gyakorlatilag nincs szabadnapom, mindig van valami. Alapjáraton élvezem is, jó ez a pörgés, bár most április elejéig hiper extra megterhelő lesz, aztán a nyelvvizsgáig (talán május vége körül?) pedig csak simán eléggé megterhelő. De ezt csinálni kell, ennyibe csak nem halok bele. Remélem jól fog minden menni, akkor utána már nemsoká vége is lesz a sulinak és más napi rutinra szeretnék majd áttérni, például light reggeli, edzés, meló, ebéd, másfajta meló, pénz számolása, hopp... Majdnem kicsit messzire kalandoztam, mindenesetre jó lenne valami ilyesmi, remélhetőleg itt SH-ban :)

Most inkább megpróbálom visszarángatni magam a valóságba, csinálom a házit a jó kis szokásos Starbucks (kínaiul 星巴克) ice tea szürcsölése közben. Ha itt végzünk akkor pedig megyünk a szabóhoz az öltönyömért és az ingeimért, nagyon kíváncsi vagyok milyenek lettek!!!!!

Puszi, pacsi!