A hétvége történései

Szombaton vártunk. Jó kis program, ugye? :D Arról van szó, hogy a hétfőn megismert magyar csaj (Zsu) meghívott minket egy magyar haverja által szervezett buliba. Semmi többet nem tudtunk az egészről, csak hogy estefelé lesz egy magyar emberkénél. Már épp kezdtük azt hinni, hogy nem lesz az egészből semmi, de olyan délután 4 körül jött az sms, hogy 7-kor találkozhatnánk. Ki is számoltuk, hogy ha időben oda akarunk érni a találkozási pontra (egy metrómegálló a város túlfelén), akkor 6 körül el kell indulnunk, legfőképp azért, mert készpénz nem nagyon volt már nálunk, szóval útba kellett ejteni egy ABC bankos automatát is.

 

Legközelebb a Siping Road metrómegállónál volt ilyen, ami csak egy megállóra van tőlünk, szóval gondoltam, egyszerűen és gyorsan fog ez menni. Mekkorát tévedtem! Történt ugyanis, hogy Lilla lent maradt a metrónál, mert felesleges lett volna neki is fizetni 3 yuant a kilépéskor, én pedig nagyjából tudtam merre van a bank, és felmentem a pénzért. Mikor felmentem, akkor jöttem rá, hogy marhára nem tudom a sötétben, hogy egyáltalán hol vagyok (pedig világosban már sétáltunk azon a környéken). Gyorsan benyomtam a Maps-et az iPhone-on, szerencsére így már megtaláltam a bankot. Következő kihívás: bank zárva, ATM sehol. Körbejártam az egész rohadt háztömböt (mit körbejártam, körbefutottam…), és természetesen pont úgy volt az ATM, hogy ha alapból a másik irányba indultam volna, akkor rögtön belebotlok. Sőt mi több, ha a metróból másik feljárón jövök fel, akkor kapásból az ATM-ekhez érkeztem volna, és ezt a 20 perces pénzkivételt letudhattam volna 5 perc alatt. Ennek köszönhetően negyed órát késtünk a találkozóról, de nem volt baj, mert Zsu meg a két dán lakótársa még hozzánk képest is késtek pár percet.

 

A magyar srác (Szilárd) albérletét nem volt egyszerű megtalálni, de kb olyan 20-25 perc gyaloglás után sikerült. Ebből mondjuk legalább 10 perc arra ment, hogy nem tudtuk hova kell menni, és túlmentünk a házon, utána pedig vissza. Útközben szerettünk volna venni valami italt, mert mondta Zsu, hogy kaja lesz, piát viszont hozzunk, csak mivel nem sokkal a találkozás előtt szólt, nem volt már időnk szerválni semmit, a páleszem meg a saját kolimban van. Az odatalálás nehézségei miatt útközben sem vettünk semmit, de utólag kiderült, hogy nagyon is jól tettük, nemsoká erre is rátérek. Szóval odaértünk, mondta Szilárd, hogy úton a pizza, kevert vodkanarancsot, iszogattunk, dumáltunk, nemsoká jött még pár kínai is. Ja meg egy kutya, ami feleakkora volt, mint egy normál méretű macska, és Superman-es „ruhába” volt öltöztetve!

 

A buli apropója az volt, hogy Szilárd vasárnap költözött ki abból a lakásból, bentebb jön a belváros felé. Amúgy elég fullos a lakás, bár havi 10 ezer yuanért már lehet is. Mindenki kiszámolhatja, mennyi pénz ez, bár szerintem otthon ennyiért még sokkal fullosabb lakást lehetne bérelni. Igazából azért durva, hogy ennyibe fáj, mert nem is a belvárosban van, szóval mondta Szilárd, hogy így autó nélkül elég kényelmetlen tud lenni, hogy kint van ott az isten háta mögött, másrészt nem is valami exkluzív lakópark ez (a kinézete alapján). Félreértés ne essék, azért szívesen laknék egy ilyen lakásban a koli helyett, mert alapjáraton eléggé rendben van, bár ennyiért nem csoda.

A piára visszatérve: Szilárd azt mondta, hogy piát nem visz el a költözéskor, ezért mindent meg kell inni. Annyi volt, hogy nem is baj, hogy mi nem vittünk. Telt-múlt az idő, végül a csapat egyik fele buliba készült, másik fele pedig (amiből a végére inkább háromnegyed rész lett) haza. Mi alapból is haza szerettünk volna jönni, eléggé lefáradtunk. A kínai csajok szereztek 3 taxit, és mi végül Szilárddal és a kínai barátnőjével kerültünk egy taxiba. Először minket hozott el a kolihoz, aztán pedig a többieket a belvárosba bulizni. Itt vált világossá, hogy mennyibe kellene kerülni a taxinak. Emlékeztek, hogy mikor ideértünk, akkor 200 yuanról 120-ra alkudtam le az utat? Akkor is sejtettem, hogy még mindig át lettünk verve, de mostmár biztosan tudom, mert ez az út sem volt rövidebb, mint az, és 65-be került. Vagyis igazából 0-ba, mert Szilárd nem engedte, hogy kifizessük, jófej volt nagyon!

 

Ekkor volt olyan 1:15, és a következő feladat a koliba való bejutás volt. Kicsit paráztunk, nehogy éjszaka ellenőrizzék, hogy ki lakik itt meg ki nem, vagy legyen bármi egyéb nehezítő körülmény, de már ráállítottam magam, hogy bemondjam a spanyol haverunk nevét meg szobaszámát, ha bárki bármit kérdez tőlem. Erre nem volt szükség, az utcai kapu meg a benti kapu is tárva nyitva, ami külön vicces, mert napközben csak félig szoktak általában nyitva lenni. Amitől a legjobban tartottunk, az még hátra volt: a biztiőr az épület földszintjén. Ahogy közelebb értünk, láttuk, hogy nyugisan alszik, szóval nagyjából megnyugodtunk. Viszont itt sikerült bakiznom egyet: próbáltam nyitni az ajtót, toltam, húztam, de nem nyílt. Kopogtunk az ablakon, hogy felébredjen a biztiőr, aki nézett értetlenül, és mutogatott, hogy nyitva van az ajtó. És tényleg nyitva volt, csak kicsit be volt ragadva, én meg bendzsó voltam! Nem győztünk bocsánatot kérni, kb amíg be nem léptünk a liftbe addig végig magyaráztunk, hogy mennyire sajnáljuk, nehogy felmérgesedjen és bármi kérdést feltegyen. Mondjuk nem úgy tűnt mintha érdekelné az egész, meg olyan szinten kómás feje volt, hogy talán nem is emlékezett ránk másnap… :D

 

Vasárnap 10-kor Lilla elment megtudni, hogy melyik csoportba kerül a suliban, meg átvette a könyveit. A csoport mondjuk még képlékeny, mert szerinte könnyen lehet, hogy a csávó így hasraütésre olyan csoportba tette, amilyen szinten ő még nincs, de ez ma fog kiderülni. Vagyis konkrétan most, ahogy írom ezeket a sorokat, mert Lillának most van az első órája.

 

Ezen kívül tegnap voltunk még a Walmartban. Konkrét célunk nem nagyon volt, csak szét szerettünk volna nézni, ja meg venni zöld Skittles-t, mert a kisebb boltokban csak pirosat lehet kapni. First world problems, mi? :D A zöld Skittles itt teljesen más amúgy, mint otthon, mert van rajta ilyen érdes külső réteg, és az brutálisan savanyú, a belseje meg csak úgy visszafogottan savanykás. Végül az lett a Skittles vásárlásból és nézelődésből, hogy otthagytunk 225 yuant… Ebből 130 a paplan, mert az én kolimban az nincs, és most találtunk olyat, ami szimpatikus, és gondoltam minek halogatni a vásárlást. Maga a Walmart tetszik, asszem összesen 3 szintes, és mindegyik szint akkora alapterületű, mint egy kisebb fajta TESCO otthon, szóval mindent meg lehet találni.

 

Ma délután 4-re pedig megyünk a konzulátusra, ha minden igaz, bár épp 1 perce beszéltem Révész Ágotával, aki nem értette, mi van most, mert mi Geiger Mihállyal beszéltünk meg találkozót, de Ágota erről semmit sem tud, és szerinte amúgy a főkonzullal kellene találkoznunk. Na nem baj, gondolom ezt ők egymást között meg tudják beszélni, minket meg majd értesítenek, hogy mi a helyzet, kivel és mikor kell leülnünk beszélni.

 

Oké, még egy új infó: jó a Főkonzul úrnak is a 4 óra!