2012. szeptember 24., hétfő

Residence permit, feketepiac és egy új hűtő

Mindenekelőtt örömmel bejelenthetem: szinte teljesen meggyógyultam. Egy nagyon minimálisan még kell fújnom az orrom, de a borzalmas, méreg ízű lötyi, és a talán valamivel jobb ízű vízben feloldós poros orvosság meggyógyított végre.

A hétvége kevésbé ment zökkenőmentesen, ugyanis közeleg a tartózkodási engedély-igénylés lejárati ideje, ami az országba való belépéstől számított 30 napon belül lehetséges, és az én sulim pont aznapra szervezte ennek az elintézését, amikor nekem lejárna, vagyis szeptember 25-ére. Az orvosi vizsgálatok eredményei meg ugyebár 21-re voltak beígérve, de (meglepő módon) ezt is elhalasztották a következő napra, azaz szombatra. Tulajdonképpen annyi volt az egész, hogy lusták voltak válogatni pénteken, ezért azt mondták, hogy akinek kell a papírja, azt várják szeretettel másnap reggel 8-kor. Természetesen repestem az örömtől, hogy a szombatomat is korai keléssel kezdhetem, ráadásul akkor még mindig nem voltam túl jól, sőt, mindennek tetejébe még az eső is szakadt odakint, úgy hogy tényleg semmi kedvem nem volt az egész napos hajcihőhöz, ami rám várt.

Patrikkal nagy nehezen összekaptuk magunkat és első utunk a sulimba vezetett. Ott viszonylag hamar oda is adták a papíromat, és már mentünk is tovább az ’Exit and entry bureau’-ba, ahol a tartózkodási engedélyt adják ki. Meg volt minden papírom, gondosan kikészítettem már előző este, hiszen tudtam, hogy semmi kedvem nem lesz visszamenni csak azért, mert valami probléma van. Mivel Patrikék pont pénteken intézték ezeket, ezért fel sem merült, hogy lenne bármi, ami ne stimmelne. Elég sokat kellett sétálni a metró megállótól eddig az épületig, és bár volt ernyőnk, így is eláztunk rendesen, mert tényleg olyan volt ez az eső, mintha dézsából öntötték volna. Kb. 15-20 perces várakozás után végre sorra kerültünk, de nem sokáig tartott az örömöm, mert kb. 1 perc után el is küldött a nő, hogy nekem fehér papírom van, és neki sárga kell. Ezt a papírt állítólag a sulitól kellett volna megkapnom, és mivel a kínaiaknál fehér ember úgysem tudja kimagyarázni magát, ezért szemrebbenés nélkül küldött el minket, hogy szerezzük be a sárga papírt, ha akarunk itt valamit… Jött az immár szokásos dühroham. Főleg a sulit hibáztattam, mert ha pénteken odaadták volna az orvosi papírt, akkor már aznap elmehettem volna erre a helyre és kiderült volna a probléma, és szombaton elkérhettem volna a sárga papírom. Így viszont maradt egy sürgető határidő, egy hiányzó papír, amiről azt sem tudtam, hogy hol szerezhetném be és egy újabb túra erre a csodálatos helyre.

Szerencsére ma, hétfőn sikerült megszereznem a sárga papírt, amiről kiderült, hogy végig ott volt az international office-ban, csak hallgattak róla, mint a sír. Ennek az is lehet az oka, hogy más embereknek kipostázták, de érdekes módon mi Patrikkal nem kaptunk, sőt, még a létezéséről sem tudtunk. Amint megszereztem ez a lapot, máris mentem vissza az igénylő helyre, és körülbelül 2 perc alatt be is adtam a dokumentumokat minden probléma nélkül.

Visszatérve a szombatra. Bár az idő elég rossz volt, és a kedvünk sem túl rózsás, hirtelen ötlettől vezérelve megnéztük a híres Nanjing Road-i piacot, ahol amit nem lehet megvenni, az nem is létezik. Én már régóta vágytam egy sima, egyszerű fekete táskára és úgy gondoltam kijövetelem előtt, hogy nem is érdemes otthon beszerezni egy ilyet, hiszen itt Kínában valószínűleg sokkal jutányosabb áron hozzá lehet jutni. Így sikerült 850 yuanről lealkudni 100 yuanre egy jó kis fekete (mű)bőr táskát, amihez ráadásul volt még egy közepes méretű táska is. Ez pontosan annyiba került, mint amennyit én szívesen kiadnék egy táskára. Igazából ezen a piacon, ha jól alkuszik az ember, mindent pont annyi pénzért lehet megvenni, amennyit szívesen kiad rá. Maga a piac nem az a nálunk megszokott, standos, utcai piac, hanem egy hatalmas, négyemeletes épület, tele kis butikokkal. Az árusok meglepően jól beszélnek angolul (már amennyire egy kínai képes jól beszélni angolul), és főleg külföldi vevőkkel van tele a hely. Rengeteg a hamis luxusmárka, akár táska, ruha, cipő, óra, elektronikai cikkek formájában. Maga az árképzés is sajátos, 2 típusa lehet: az egyik, amikor az eladó irreálisan magas árat mond, aztán hozzáteszi, hogy „de csak neked, csak most, x összegért adom”, a másik pedig, hogy a kezedbe nyom egy számológépet, és várja, hogy te mondj egy árat. Teljesen normális dolog, ha az eladó által mondott első árnak a töredékét ajánlod, és utána, miközben a kínai összevissza sipítozik, hogy „de hát annyiért nem adhatom”, te szépen kisétálsz az üzletből, ő pedig rohan utánad, hogy jól van na, legyen annyi. Nem olyanok, mint az arabok, hogy elküldenek a legmelegebb éghajlatra, ha pofátlanul alacsony áron kell valamit eladniuk, nem azt mondom, hogy még így is nagyon szívélyesek, de biztos vagyok benne, hogy a kínainak még így is megéri, ha valami nevetséges áron adhat valamit. Vicces volt, az egyik boltban vettem szemhéj festéket, talán többeknek ismerős a MAC márka, na ez is ilyen volt, még az is rá van írva, hogy ’Made in Canada’, a csaj 90 yuanért akarta adni, én pedig mivel jókedvemben voltam a frissen vásárolt táskák miatt, ezért 25 yuanért elvittem végül. Kérdezte a csaj, hogy mit csinálunk itt Kínában, és mondtam, hogy egy évre jöttünk tanulni. Mivel a legfőbb érvem az volt, hogy azért nem adok több pénzt a sminkre, mert szegény diák vagyok, ezért ironikusan megjegyezte az eladó, hogy „ja, valószínűleg tényleg szegény diákok vagytok, ha egy évig Kínában tanultok…”. Csak mosolyogtam rajta, végül is igaza volt, de azért hozzátettem, hogy ösztöndíjjal jöttünk. Jól szétnéztünk, tudtunk volna még alkudozni, meg pénzt költeni, de a korai kelés, meg a sok gyaloglás miatt már kicsit elfáradtunk és úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk inkább.

Íme a legújabb szerzeményeim: 









Vasárnap kialudtuk magunkat és verőfényes napsütés fogadott minket. A spanyol srác, Aitor adta a fülest, hogy valahol a közelben van egy út, ami tele van robogó meg bicikli árusokkal. Gondoltuk megnézzük, mert Patriknak nagyon jól jönne egy robi vagy egy elektromos motor, hogy a suliba hamarabb beérjen, meg egyébként is praktikus a rövidebb távú utakhoz, pl. bevásárláskor is. Sajnos csak új robogók voltak, mi viszont kifejezetten használtat kerestünk, mert nem akarunk rá annyit költeni, így üres kézzel mentünk vissza a koliba, de azért a hirdetéseket még nézzük serényen, hátha van valami jó ajánlat. Az angol tanári melókra is adjuk be folyamatosan a jelentkezésünket, de kb. sehonnan nem írnak vissza, azért ez elég bosszantó…

Útközben azért láttunk egy-két dolgot, ami nem feledtette, hogy Kínában járunk:






Biztonságosan záródó doboz




Azt hiszem az ÁNTSZ oda lenne a gyönyörűségtől, ha ezt látná




Igazi utcán füstölt kacsák... Biztosan jó lehet az ízük is


A mai nap viszont nem csak a tartózkodási kérelem beadása miatt volt eredményes, hanem azért is, mert elég jó áron sikerült beszereznünk egy hűtőt. 400 yuanért volt meghirdetve a kolihoz közel, mint kiderült, két mongol csaj árulta, akik itt laknak a koleszban, szóval még csak nem is kellett sokat cipelni. Ez a hűtő újonnan 700 yuan alsó hangon, bár a csaj azt mondta, hogy ő tavaly még 1000-ért vette. Akár igaz, akár nem, ennyi pénzért sehol sem láttam még hirdetve, és amúgy tényleg nagyon jó állapotban van, szóval szerintem jó vásárt csináltunk ezzel. Most már vehetünk tejtermékeket, ha van maradék kaja, azt is betehetjük, és megnyugodtam én is, hogy eggyel kevesebb van a beszerzendő dolgok listáján. Még hátra van egy matrac, egy gyümölcs centrifuga, egy bicikli és egy robogó. Szép lassan persze minden meg lesz, és abban reménykedem, hogy legelőbb sikerül munkát találni, mert akkor nem kéne azt nézni, hogy most mikor mit vegyünk meg.

Drukkoljatok, hogy visszaírjanak végre valahonnan!!!

Ja és egy korábbi bejegyzésben megígértem, ha újra látom azt a cipőt, ami annyira elnyerte a tetszésemet, akkor lefényképezem és megmutatom. Íme:


Képen még szebb lehet, mint ahogyan elképzelhettétek


Itt egy másik örökifjúknak :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése