Kína kontra Tajvan

Ebben a bejegyzésben nem arról fogok írni, hogy épp mi történt velünk, hanem valami teljesen más dologról. Mióta Tajvanon voltam, azóta szinte nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna azokra az időkre, vagy ne beszéltem volna róla valakinek. Hiába is, életem egyik legmeghatározóbb időszaka volt. Ezt az írásomat most annak szentelem, hogy az eddigi egy hét alatt szerzett tapasztalataim alapján leírjam, hogy milyen különbségeket vélek felfedezni a két ország között.

A főiskolán többször is tartottam kiselőadást erről, vagy éppen beadandó formájában hasonlítottam össze Kínát és Tajvant. Akkor még csak az egyik oldalról tapasztaltam meg a dolgokat, most viszont lehetőségem van az apróbb részletekben is elveszni. Egy kis utánanézéssel, ha valaki nem is járt e két országban, megtudhatja, hogy míg Kínában Mao kultusz van, addig Tajvanon Chiang Kai-shek a menő. Mindkettő szobra, de legalább a képe megtalálható a közintézményekben, és szinte istenként imádják őket.

Míg a PRC (Kínai Népköztársaság) bár nyíltan demokráciaként állítja be magát, 1949 óta a Kínai Kommunista Párt irányítja, mert amúgy egypártrendszerre épül az egész. A ROC (Kínai Köztársaság) ezzel szemben Kelet Ázsia legrégebbi köztársaságának számít, jelenleg két számottevő párt versenyzik a választásokon a hatalomért (ha a szükség úgy hozza, még verekednek is a politikusok egymással).

A kultúrájukat tekintve a legszembetűnőbb eltérés az írásjegyekben mutatkozik meg: Kínában az egyszerűsített karaktereket használják, Tajvanon viszont a sokkal bonyolultabb, ám ezzel együtt tradicionálisabb írásjegyekkel írnak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mind a kb. 56 ezer karakter máshogyan néz ki, hiszen csak a bonyolultabb, több vonásból állóakat változtatták meg. Van, ami az előnyére és van, ami a hátrányára változott: a kínai karakterek ún. ’gyökökből’ állnak. (Az egyszerűség kedvéért ilyen gyök például a háztető. Bizonyos gyökök egy szóban tényleg azt jelentik, aminek kinéznek, de ezek nagyon minimális számban, most már nem jellemző a piktografikus karakterképzés. A kollégium szóban például az egyik karakter 3 gyökből áll: egy háztető, a 100-as szám jele és az ember jele, tehát „egy tető alatt 100 ember”. Ha lenne internetem, beszúrnám a jelét, majd legközelebb.)

Aztán ami esetleg még említésre méltó lehet, hogy mennyire más képet kaphat a Világról egy kínai és egy tajvani. Itt elsősorban az internet lekorlátozásáról beszélek. Ahogy eddig is olvashattátok, meggyűlt a bajunk rendesen az ingyen wifi használattal, ugyanis vagy nem működött, vagy le volt korlátozva, vagy bizonyos feltételhez volt kötve az elérése. Ha véletlenül tudtuk is használni, akkor sem minden oldal nyílt meg, hacsak nem vettük igénybe a feltörő programot. Tajvan egy kicsit más tészta. Például Taipei egész területén ingyenes vezeték nélküli hálózat van, nem beszélve arról, hogy semmilyen oldal nincs letiltva. Mondjuk az én véleményem az, hogy bár nagyon bosszantó, hogy nem tudom használni a Facebook alkalmazást a telefonomon, azért majdnem másfél milliárd embert nehéz lenne kordában tartani, ha hirtelen identitászavaruk támadna, mert megtudták mi az indián nevük… Mondjuk az már inkább kellemetlen, hogy a „Ha nem tetszik, el lehet menni!” mondat nem is olyan egyszerűen kivitelezhető, mint ahogyan hangzik.

Most pedig a már kevésbé egyetemes, de inkább saját észrevételeimet írom le. Mondjuk a körülmények teljesen mások, mert anno Tajvanon egyedül voltam, semmit sem tudtam a kultúráról és nem teljesen voltam tisztában azzal, hogy mégis milyen városba és iskolába megyek (ez utóbbi nem az én hibám volt, sajnos ilyen távolságból nem lehet megbízható információhoz jutni az internetről). Itt Kínában Patrikkal együtt vagyunk, már fel voltam készülve rá, hogy mire számíthatok, sőt talán még többre is bizonyos szempontból (a kultúra behatóbb tanulmányozása révén), valamint az ösztöndíjas képzés legalább lehetővé tette, hogy én magam válasszam ki az iskolát. Tehát ennek tükrében relatív egy-egy észrevételem.

Az első a tisztaság. Meglepő lehet, de Patrikkal észrevettük, hogy itt nagyon odafigyelnek a tisztaságra. Nem azt mondom, hogy mindenhol, meg azért ha akarnánk beleköthetnénk akármibe, de az utcák speciel általában rendben vannak. Tele vannak kukásokkal az utcák, akik mindig söpörnek, vagy a szemetet szedik össze. Sőt, mi több, 10 méterenként van az utcákon szemetes, méghozzá nem is akármilyen: szelektív hulladékgyűjtő. Megmondom őszintén, sok mindent feltételeztem volna róluk, de ezt nem. Ami talán még meglepőbb lehet az viszont az, hogy Tajvanon a nyilvános szemetes ritka, mint a fehér holló. Nem emlékszem pontosan, hogy Taipeiben is ez volt-e a helyzet, de Taoyuanben, ami egyébként nem a legutolsó kis porfészeknek számít, ott szerintem nem is ismerik ezt. De még az otthoni nagyobb kukát sem, amibe gyűjtik a szemetet. Mert ott naponta jött a kukás kétszer is, amit jellegzetes (nagyon idegesítő) dallamával a nép tudtára adott. Ilyenkor fogták a kis szemeteszsákjukat, és kirakták a ház elé. Az utcán pedig eldobálták a hulladékot. Egyszer láttam a szeméttelepet is, oda is csak gyűlik és gyűlik a szemét, semmi szelektív gyűjtögetés vagy ottani szortírozás. Ki hitte volna, ugye?

A másik lényeges különbség a kaja. Tévedés azt hinni, hogy csak azért, mert kb. 60 éve különvált a két nép, ezért megőrizték kulturális örökségüket, a rendes kínai konyhát. Mivel Tajvanon vannak őslakosok is, ezért az ő főzőtudományuk terjedt el inkább. Nekem az egyáltalán nem jött be. Itt Kínában bár még barátkoznom kell a ténnyel, hogy a nem csípős is kicsit csípős, azért az ételek változatosabbnak tűnnek és nem főleg a tengeri élőlényekre épül. Ki lehet is fogni több fehér embernek való ételt is. Persze még így sem mélyültem el igazán a kínai gasztronómia remekeibe, így is ki merem állítani, hogy a kínai kaja jobb, mint a tajvani.

Csak hogy felhozzak valami pozitívumot is Tajvan javára, az ottani boltok jobban tetszettek. A ruhaboltok főleg, de rengeteg olyan bolt volt még, ahol ilyen kis mütyüröket lehetett venni, hajcsatot, meg ilyen idétlen maszkokat, amit akkor hord az ember, ha fertőző beteg, meg bukósisakot mindenféle színben és mintával. A papír-írószerestől sem tudott úgy elmenni az ember, hogy ne vett volna valamilyen teljesen felesleges hülyeséget. Nagyon szerettem nézelődni meg válogatni, és az ilyen boltokból amúgy nagyon sok volt az utcákon. Az éjszakai piacokért pedig egyenesen megvesztem. Taipeiben van egy nagyon nagy, na ott tényleg bármit megkap az ember. Én például egyszer vettem ott egy rózsaszín karórát, ami miután kifizettem, 5 lépés megtétele után már nem is járt… De olyan olcsó volt, hogy még így is megérte. Ezekről az éjszakai piacokról amúgy azt kell tudni, hogy estefelé nyitnak és tényleg valamikor éjjel zárnak. Tele vannak emberekkel, nagyon olcsók és a Rolex órán át a Converse cipőig mindenhez hozzá lehet jutni. Csak lehet, hogy úgy jár az ember, mint én a rózsaszín karórával, mert garanciát ugye nem vállalnak semmiért. Tajvanon egyébként mindenhez hozzá lehetett jutni könnyen. Nem kellett külön kérdezősködni, hogy hol vannak a spéci helyek, ahol be lehet szerezni az otthoni dolgokat. Csak ugye bizonyos dolgoknak igen csak megkérték az árát. Kínában viszont minden nagyon olcsó, ha jó helyen vásárol az ember. Ha meg rossz helyen, akkor is csak kicsit drága. Itt most nem az éttermekről beszélek vagy a luxusmárkákról (habár az Apple cuccok itt is olcsóbbak, nem csak Hong Kong-ban). De a mindennapi élethez szükséges kellékek tényleg olyan árban kaphatóak, amennyit én szívesen költenék rájuk. Alig várom, hogy felfedezzem a jó kis ruhaboltokat is. ^^ Kaja is van olcsón, csak meg kell találni a jó helyeket. Azt hiszem, sokkal jobban ki fogok jönni a pénzből itt, mint ahogy Tajvanon. Mondjuk most már jobban is be tudom osztani a pénzt, ebből a szempontból jó, hogy volt egy kis tapasztalatom a különéléssel, de van egy olyan gyanúm, ha ugyanazokra a dolgokra költenék most, mint anno, akkor is több pénzem maradna. Kína tényleg rohadt olcsó! :)

Gondolkodtam még, hogy miben különbözhetnek egymástól, és azt véltem felfedezni, hogy bár mindkét országban a Han etnikumú emberek vannak többségben, mégis mások. Ezt nehéz elmagyarázni, mert amúgy mindenkinek húzott a szeme, de mintha itt sokkal több lenne a kerekebb szemű, sötétebb és világosabb bőrű, na meg a testalkatuk is másabb. Itt sokkal több a husibb ember, vannak az ilyen tipikus nagyon vékony emberkék is, de azért szép számban vannak hozzám hasonló, vagy nálam azért nagyobb darab nők is. A férfiakból talán kevésbé vannak dagadtabbak, habár annyira nagyon nem néztem meg őket. Tajvanon, ahogy észrevettem, vagy nagyon vékonyak voltak, vagy nagyon dagadtak. Nyilván ott is volt azért átmenet, de nem olyan nagymértékben, mint itt. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert ennyivel különbözőbb lehet a kaja (ezt mondjuk kétlem), meg az sem lenne ésszerű magyarázat, hogy Tajvanon nincs annyi kaja vagy pénzük az embereknek, mindenestre engem érdekelne a válasz. Viszont nincs is annyira sok szemüveges sem itt Kínában. Anno megállapítottam, hogy kb. minden második vagy majdnem minden ember szemüveges Tajvanon. Valaki azt mondta, hogy ez azért lehet, mert a sok cukros étel rontja a látást. Ebben lehetett valami, mert ott szinte minden édes volt, főleg az, aminek sósnak kellett volna lennie. Itt azért nincs annyira durván sok édesség, vagy lehet, hogy csak én nem vettem észre. Mondjuk nem is bánom, utáltam, hogy a kenyéren vastag cukorréteg volt, és a meggyes sütinek hitt pékáruban is bab volt.

Ami viszont az emberek öltözködését illeti, ugyancsak változó a két ország közt. Tajvanon az idétlen, óvodás külső volt a menő. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok színes, csillogó harisnyát (najó ez az egy nekem is tetszett anno), feltűnő színű, értelmetlen feliratokkal ellátott pólót, lencse nélküli szemüvegkeretet és ilyen színes hálós, kamionsofőr baseball sapkát húztak magukra. A legtöbben így néztek ki, tényleg elég fura. Viszont itt Kínában a nájlon a nyerő, mármint ezek a műszálas, vékony anyagból készült ruhák. A nők nagy része legalábbis ilyet hord, ilyen egybe ruhát, amit én csak ’templombajárós’ ruhának hívok, mert hétköznapi viseletnek szerintem nem való, inkább alkalmi jellegű, de nem kisestélyi. Ezek olyan göncök, amiket én tuti nem hordanék, nem is állnának jól, és nem feltétlenül a szabásuk miatt, hanem mert egyszerűen nevetségesek. Egyszerre nagyon cukik és giccsesek is a lelógó csilli-villi bigyókkal, meg masnikkal. Ezt a szettet még megdobják valami pataszerű cipővel, és kész a kínai nő. Mondjuk a legdurvább cipő, amit eddig láttunk itt, azt nem nagyon lehet szavakba önteni, képet viszont sajnos nem csináltam, de ha látok olyat, feltétlenül megteszem. Elsőre talán nehéz lesz elképzelni, de megpróbálom leírni. Képzeljétek el egy átlagos kínai tornacipő oldalát, azt a fehér gumis részt, amin átfut az a fekete vékony csík. Képzeljétek el, hogy kettő ilyen van egymáson. Ez olyan 6-8 cm vastag lehet, na most ehhez tartozik egy ezüst felsőrész, amibe ugye a lábunkat tesszük. De ez nem akármilyen felsőrész, ugyanis a legeleje ki van vágva. Tehát tulajdonképpen egy ezüstszínű, lábujj kilógatós magas talpú tornacipőről van szó. Csak gyűjtőknek ajánlott!!! Amúgy ez a cipős téma elég érdekes, ma is bementem egy kisebb cipőboltba, és komolyan mondom, mintha összeválogatták volna a világ legrondább cipőit. Bizonyára a tulajdonost nem igen áldották meg szépérzékkel, mert ehhez tehetség kell, hogy valaki ilyen rosszul válasszon. Talán van, aki még emlékszik arra a részre a Rém rendes családból, amikor Al a férficipőkből női cipőket csinál. Na, ezek pont ilyenek. De azért én még nem adom fel, akkor is veszek itt egy csomó cipőt!!! Csak még nem tudom, hogy hol…

Aztán volt még egy-két megfigyelésem az embereket illetően. Habár nagy mumus volt számomra a hajvágás Ázsiában, úgy tűnik, itt talán valamivel jobb szakemberek lehetnek, mint Tajvanon voltak. Ezt onnan veszem, hogy itt is van egy csomó fodrászat, de mindegyik ilyen tök exkluzív helynek tűnik, nagyon igényesen és puccosra kialakított szalonok, mindig tökéletesen belőtt sérójú fodrászfiúk, és belépéskor üdvözlő hostess lányok jellemzik az itteni helyeket. Az emberek haja pedig nagyon változatos, tényleg mindenféle hajviselet van itt, akárcsak nálunk otthon. Persze annyira azért nem színesek a hajak, de azt kell mondjam, jóval több a festett hajú ember, mint amire számítottam. Ritkán látni extrémebb (mondjuk szőke) hajú kínait, de volt már rá példa, hogy szembejött velünk ilyen is. A barna meg a vörös kevésbé hivalkodó, ám annál népszerűbb hajszín, fiatalok és idősebbek egyaránt viselik. Mondjuk egy kissé kiverte a biztosítékot, hogy a minap egy 4 éves fiút és egy 6 év körüli kislányt láttunk brutális vörös hajjal játszani az utcán… nos nem hiszem, hogy nekik természetes lenne ez a haj. Nem is kommentálom tovább. Összehasonlítva Tajvannal, teljesen más itt minden. Tajvanon inkább a fiatalok festetnek, ott viszont minél extrémebb a séró, (gondolom) annál menőbb valaki. Így lehetséges, hogy jó pár zöld, meg pisiszőke, meg fekete és szőke pepitás hajú emberke szaladgál az utcán. Egy bohóc is megirigyelné azokat a hajakat. Náluk egyébként a szőkére festés az azt jelenti, hogy a fekete hajukra rányomnak egy csomó hidrogént, ami ugye kiszívja az összes színt belőle, és ez egy ilyen elég ronda szőkét hoz ki végeredménynek. Ha pedig még tovább hagyják rajta ezt a szert, akkor nem kék lesz tőle a haj, mint mondjuk nekünk, hanem ez a fura takony zöld. És mivel más színre nem nagyon vágynak, ezért a fodrászok nagy részének fogalma sincs arról, hogy hogyan kell tisztességesen befesteni egy hajat (ezt sajnos tapasztalatból mondom).

A hajukon kívül az is más, hogy itt sokkal több a ’természetes’ ember Kínában. Már Patriknak is feltűnt, hogy nincs itt annyi műnő, és nem is annyira szépek ezek a kínai lányok, ahogy én azelőtt meséltem neki. Nos valóban, itt sokkal kevesebb nő sminkeli magát, műszempillásokkal sem találkoztam még, és színes kontaktlencsésekkel sem. Mondjuk ezt nem is sajnálom, sokkal emberibb a megjelenésük. Tajvanon viszont a legtöbb fiatalnak lila, zöld vagy sötétkék szeme van, akár szemüveges és indokolt a kontaktlencse viselése, akár nem. Ez viszont egy olyan buta ábrázatot ad nekik, amilyet ritkán lát az ember. Olyan, mintha műszemük lenne, szóval ilyen üveges a tekintetük. Elég fura érzésem volt mindig is, ha olyan emberrel kellett beszélnem, akinek ilyen volt a szeme. A műszempilla szintén elengedhetetlen kelléke a szürke hétköznapoknak. Ha esik, ha fúj, akár már reggel hatkor is felteszik a lányok a műszempillát, hiszen a nélkül olyan kicsinek és húzottnak tűnik a szemük. Egyébként ebben tényleg van valami: a színes, nagyobb szembogarú kontaktlencse és a műszempilla együttesen optikailag nagyobbá teszi a szemeket. Ennek köszönhetően borzasztóan olcsó áron lehet hozzájutni ilyen egyszer használatos műszempillákhoz. Én mindig is béna voltam a felragasztásukban, ezért nem sűrűn tettem fel ilyesmit, de amúgy tök jól kiemeli a szemeket. Biztos vagyok benne, hogy minden ilyen fura megnyilvánulásuk csak arra irányul, hogy minél jobban hasonlítsanak a ’fehér emberre’. Azért nem mondom, hogy az európaiakra, mert nekik inkább Amerika az etalon, Európát a többség inkább csak egy országnak hiszi. Nagyjából olyan szinten vannak a földrajzzal, mint az a szőke liba az amcsi ’Okosabb vagy, mint egy ötödikes’ műsorában.

Három nap alatt ezeket a dolgokat sikerült összeszednem, ha valami eszembe jut, természetesen nem fogom magamban tartani. Azért azt szeretném tisztázni így a végére, hogy egyébként két kultúra összehasonlítása sosem szerencsés dolog (mármint igazi tudományos szinten). Kína és Tajvan összehasonlítása nagyjából olyan, mintha a Magyarországi magyarokat az Erdélyben élőkkel vetnék össze. Hiába közös történelmünk nagy része és nyelvünk is, mégis teljesen más a két ’kultúra’. Éppen ezért senki ne vegye teljesen komolyan, csak érdekességképpen szerettem volna megosztani ezeket, no meg azért, hogy még többet megtudjatok az egyik-másik ország embereiről.

L